Az igazi metrós sorozatgyilkosról

Egy kegyetlen gyilkos utasokat lök a metró elé – láthattuk Antal Nimród mára klasszikussá vált filméjében, a Kontrollban. A történet úgy tűnik azonban nemcsak a filmvásznon történt meg, a Scotland Yard egyik volt nyomozója ugyanis éppen egy ilyen sorozatgyilkosról szóló könyvet adott ki.

Geoff Platt A londoni metró sorozatgyilkosa (The London Underground Serial Killer) című kötetben kifejti, hogy évtizedekig garázdálkodhatott egy örült a londoni metróban és sorban lökte az utasokat a szerelvények alá. A könyvben ráadásul azt írja, hogy a feltételezett tettes, az ír Kiernan Kelly be is vallotta tettét. Eszerint 1953 és 1983 között tizennyolc embert lökött metró elé a London észak-dél irányú, Northern Line metróvonal különböző állomásain. A kötetből kiderül, hogy Kelly 1984-ben végül rablásért börtönbe kerül, ahol megölte egyik cellatársát, William Boydot is. A gyilkossági nyomozás során vallotta aztán be a metrós sorozatgyilkosságait. Geoff Platt szerint, amikor kihallgatták Kellyt, látni lehetett a szemén, hogy büszke tettére. Akkor azonban – az egykori nyomozó állítja – eltusolta az ügyet a belügyminisztérium, mondván, hogy tömeges pánikot okozna. A jelentések szerint pedig a tragédiákat egy öngyilkossági hullámnak nyilvánították.
Az elhallgatást azonban igencsak furcsának találja Sir Bernard Hogan-Howe, a Scotland Yard főparancsnoka, aki a BBC-nek kijelentette: egykori kollégájának állításai ezzel együtt „részleteikben igencsak meggyőzően” hangzanak. Sir Bernard azt is elmondta, hogy a Scotland Yard felveszi a kapcsolatot a könyv szerzőjével, és megpróbálja felderíteni az ügy részleteit. A brit rendőrség szóvivője pedig azt mondta, hogy a nyomozók ismerik a könyvben kifejtett történetet, de a hatóság álláspontja az, hogy ilyen hosszú idő távlatában nehéz mindezt bizonyítani.
Ha sikerülne is, akkor sem lehetne Kiernan Kellyt felelősségre vonni a sorozatgyilkosság miatt, mert a Scotland Yard úgy véli, hogy már nem él. Igaz, csak sejti, így ez is rejtély…