A szívrepesőstől a transzcendensig

Elsősorban a zenekedvelő, de nem szakmai olvasóhoz szólnak az idén hatvan éves zeneszerző és zenei író, Hollós Máté zenei tárgyú írásai, melyekből egy csokorra való most könyv formájában is megjelent a Gramofon gondozásában.

A költői asszociációkkal tűzdelt zenészportrék, recenziók, köszöntők és más szövegek részben zenei szaklapokban – Muzsika, Parlando –, részben más folyóiratokban – Liget, Kritika, Vigilia – jelentek meg vagy a Magyar Rádióban hangzottak el – mondta el Retkes Attila, a Gramofon főszerkesztője A szívrepesőstől a transzcendensig című könyv bemutatóján.
Hollós Máté írásait részletes műjegyzéke és diszkográfiája egészíti ki, továbbá egy nagyinterjú is helyet kapott a könyvben, amelyben a komponista a kötet szerkesztőjével, Simon Géza Gábor zenetörténésszel beszélget.
Az MTI tudósításában Retkes Attila felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt, Hollós Máté ötvenedik születésnapján már megjelent egy róla szóló kötet Szelíd dalok címmel, amelyben Simon Géza Gábor a komponista-író bio-diszkográfiáját írta meg, gazdag melléklettel. A most megjelent könyv nagyrészt Hollós Máté 2004 és 2014 között megjelent írásaiból válogat.
A szerző jövőbeli írói terveiről elmondta: a Muzsika hasábjain nemrég indított, Szerzők bontakozóban című rovatában fiatal komponistákat mutat be, emellett a Ligetben is folytatódnak zenei tárgyú írásai. Simon Géza Gábor elmondása szerint jövő év közepe táján jelenhet meg a neves magyar dzsesszgitárosról, Bacsik Elekről (1926-1993) szóló bio- és diszkográfiai kötete angol és magyar nyelven.
Retkes Attila szerint ez a harmadik könyv, amely idén a Gramofon gondozásában megjelenik, Ujházy László A hangfelvétel dicsérete című kötete és a 2002-es Fischer Annie-monográfia változatlan tartalmú új kiadása mellett. Bár a zenei könyvkiadás lassan hasonlóan nehéz területté válik, mint a hanghordozók kiadása, továbbra is folytatni szeretnék ezt a tevékenységet a nyomtatott folyóirat megjelentetése és az internetes portál működtetése mellett – tette hozzá.