Kézirat a padláson

Sokan kutakodnak nagy érdeklődéssel a nagyszülők házának padlásán, abban reménykedve, hogy valami érdekesre bukkannak. Barbara Testa izgalmasabb valamit talált, mint amit el tudott képzelni. Nagyapja régi utazóládájában talált egy kéziratot. Hamarosan az is kiderült, igazi kincs akadt kezébe. A papírcsomó ugyanis nem volt más, mint Huckleberry Finn kalandjainak eredeti változata, amelyet évtizedek óta próbáltak megtalálni az irodalmárok.

Kép forrása

Trófeák a könyvtárban
A történet hőse Barbara nagypapája, James Fraser Gluck, aki alapvetően ügyvéd volt, de egyúttal a New York-i Buffalo könyvtár kurátorává is megválasztotta a helyi közösség. A bibliotéka egyébként ma is létezik, s ma Buffalo és Erie megyei közkönyvtárnak hívnak. Nos ez a nagypapa szenvedélyes irodalomrajongó volt, elszántan gyűjtötte a kortárs szerzők autogramjait és írásait, amelyeket azután a könyvtárnak adományozott. 
Az évek során a 19. század végének irodalmi nagyságai szinte mind bekerültek a könyvtári trófeagyűjteménybe. Kapott levelet Walt Whitmantól, Henry James és Louisa May Alcottól, volt kézirata Hawthornetól, Thoreautól, Emersontól, Poetól, Keatstől, Shelleytől és Dickenstől.
Egyszóval mindenkitől, aki érdekesnek tűnt, illetve elérhető volt számára. 

Kép forrása

Elveszett oldalak
Gluck persze soha nem volt elégedett a gyűjteménnyel, s mint annyi más írónak, levelet írt Samuel L. Clemensnek, azaz Mark Twainnek, és nemes egyszerűséggel elkérte tőle a Huckleberry Finn kalandjaihoz írt kéziratot. 
És itt azért álljunk meg egy szóra! A Tom Sawyer és a Huckleberry Finn regények már a maguk korában is rendkívüli feltűnést keltettek. Hamarosan azonban az is kiderült, sokkal fontosabbak, mint amilyennek tűntek. Talán Hemingway fogalmazta meg legélesebben a könyvek súlyát: „Az egész modern amerikai irodalom a Huck Finn-től származik.”
Nos, így már értjük, miért taksálta a Sotheby's aukciós ház másfélmillió dollárra a kéziratot… 
Ámde az nyolcszázas évek vége felé még nem volt világos, mit ér az a pár kézzel írott papír száz évvel később, így Mark Twain örömmel küldte el az eredeti vázlatait Glucknak. Ráadásul az író különös gondossággal járt el, mert első körben ugyan csak a kézirat egy részét postázta, ám amikor évekkel később kezébe akadt a hiányzó iratcsomag, azt is postára adta, hogy a könyvtárosnál együtt legyen a két összetartozó szöveg, a könyv eleje és vége.  
Mire Gluck 1897-ben, negyvenöt éves korában meghalt, közel ötszáz irodalmi emléket adományozott a könyvtárnak. A Huckleberry Finn első fele azonban nem volt köztük.
Hogy hol lehet, senki nem tudta. 

Kép forrása

Kié a kézirat? 
Senkinek nem jutott eszébe, hogy a hajdani adományozó házának padlásán nézelődjön.  Egészen addig, amíg az unoka, Barbara Testa el nem kezdett turkálni a kacatok között. Amikor találkozott a Twain kéziratával és aláírásával, mindjárt rájött, hogy valami különleges dolog akadt a kezébe.
Fogalma sem volt, hogy a tudósok évtizedek óta keresik ezt a kéziratot, azt sem tudta, hogy a folytatás Buffalo könyvtárában van...
Mikor Barbara bevitte a papírokat a Sotheby's aukciós házhoz, hogy a hitelességről megbizonyosodjon, szárnyra kelt a hír: „ez minden bizonnyal a 20. század legnagyobb irodalmi felfedezése”. Egy szakértő a felfedezését ahhoz hasonlította mintha „valaki a Lear király vagy Hamlet kéziratát találta volna meg”.
Amikor egyértelművé vált, hogy a kézirat eredeti, a Buffalo könyvtár keresetet nyújtott be annak megakadályozására, hogy Testa eladja, azzal érvelve, hogy Twain a szöveget a könyvtárnak ajándékozta. A könyvtár álláspontja szerint Gluck valószínűleg hazavitte a könyvet, és elfelejtette. Barbara szerint azonban oda sem adta. Már előbb elfelejtette. Tehát a kézirat a családé. 
A szerencsés megtaláló azonban nem vitatkozni akart, hanem megállapodni, így hamar megegyezett a könyvtárral. Állítólag egymillió dollárt kapott a szövegért. 
Érdemes néha körülnézni a padláson…

Forrás