Azzal kell kezdenem, hogy ami most következik, az csak némi áttétellel, pontosabban afféle fordított összefüggés szerint kapcsolódik a könyvekhez. Bár témánknak egy könyv lesz a középpontjában, mégis, mindaz, amit most el fogok mondani, szöges ellentétben áll mindazzal, ami könyv, kultúra, műveltség, tudás.
Egy csodaszerről lesz szó, egy fiatalító krémről, a Hydroface nevű bőrregeneráló, arcmegújító kenőcsről, aminek köszönhetően a Kansas államban található Concordia nevű ötezer lakosú településen minden nő úgy néz ki, mintha diáklány lenne.

Az ősi Concordia
A dolog úgy kezdődött, hogy az egyik közösségi oldalon regisztráltam a Szkeptikusok a hülyeség ellen nevű vidám csoportba, amelynek tagjai azzal szórakoztatják egymást, hogy az interneten fellelhető marhaságokat posztolják. Akad itt chemtrail, összeesküvés, csodafogyókúra, minden, mi szem-szájnak ingere. A csoport öndefiníciója szerint: „áltudomány, mágia, sarlatánság, az emberi butaság pellengérre állítása – a világ a humoros szkeptikus szemével”.
Nos, itt jelent meg a Hydroface reklámja is, amely egy pompás történetet is elmesél a csodakenőcs felfedezésével kapcsolatban. A krém felfedezője, Megan Ronson egy riporternek mondja el, a sztorit emígyen: „beköltöztünk egy háromszáz éves házba Concordiában. Semmi különös nem történt, a város öreg, az összes ház öreg…”
És itt álljunk is meg egy pillanatra! Kansas az Amerikai Egyesült Államok harmincnegyedik tagállama. Az első európai telepesek az 1830-as években kezdtek beszivárogni, de tömeges letelepedésekre csak az 1850-es években került sor. Bár tény, hogy Francisco Vásquez de Coronado, mint az első európai, 1541-ben már járt ezen a vidéken, az is tény, hogy Kansas első állandó fehér települést, Fort Leavenworth-ot csak 1827-ben alapították. Maga Concordia is csak az 1860 körül született, így háromszáz esztendős lakás legfeljebb indiánsátor lehet, három évszázados, igazi épületeket majd csak 2160 körül lehet errefelé találni…

Voynich-kézirat 2.0
No, de menjünk tovább! „Úgy döntöttünk, hogy lebontjuk az egyik falat a földszinten, hogy kibővítsük a nappalit. A téglák között valami váratlanra bukkantunk, egy papírtekercs volt elrejtve, ami negyven lap kézzel írott szöveget tartalmazott, rajzokkal és receptekkel. A legtöbbet tönkretette a nedvesség és szinte minden olvashatatlan volt, egy receptet kivéve. Ez a recept, amely a Hydroface felfedezéséhez vezetett… Elmentem a Denveri nagy könyvtárba, hátha az ottani emberek segítenek megfejteni, de azt mondták, hogy még sosem láttak ilyet…”
És itt ismét álljunk meg egy pillanatra! Az anyagot a Voynich-kéziratnak nevezett könyv lapjai illusztrálják, amely valóban rejtélyes dokumentum. Jelenleg Connecticut államban, a Yale egyetemen, a Beinecke Könyvtárban őrzik és tényleg senki nem tudta megfejteni titkosírással írt szövegét. Valószínű, hogy valamiféle receptkönyv, esetleg alkímista titkokat rejtő gyűjtemény, de leginkább mégiscsak valami gyógynövényeket ismertető, illusztrált összeállítás.
Tovább! „Legalább sikerült megállapítaniuk a könyv korát – több, mint háromszáz éves, a tizenhetedik századból származik.”
És, ha már tudálékoskodni kezdtem, hadd fűzzem ide, hogy az igazi Voynich-kézirat sokkal régebbi. A korábbi becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott, ám egy 2009-es radiokarbon kormeghatározás a 15. század elejére 1420 tájékára datálja keletkezését.
Lássuk a folytatást! „Elkezdtem böngészni az internetet, különböző embereket kerestem. Nem tudtuk megfejteni a szöveget – a felépítése nagyon hasonló a germán nyelvekhez, de az írásjegyek teljesen ismeretlenek…”
Ügyes – kell hozzátennem. Mert ugye, ami az interneten van, az csak hiteles lehet. Nem is kell egyebet csinálnia a háromszáz éves szöveg felderítőjének, mint kicsit kattintgatnia a világhálón, és jó eséllyel talál megoldást. Illetve adott esetben nem találd. De például az, aki húsz évet szeretne fiatalodni, nos, az talál…

Szépségápolás anno
„Szerencsére a recept minden egyes összetevője mellett volt egy kép. Így rájöttem, hogy ez egy szépség recept, mert mindenütt gyönyörű, fiatal arcokat láttam.”
Óh, szent együgyűség! Ha mondjuk, Megan valóban komolyan utána nézett volna annak, hogy mi mindent tartalmaznak a tizenhetedik századi receptek, hát eszébe sem jut magára kenni az azokból főzött készítményt. Van azokban minden: egérürülék, múmiapor, akasztófakötél-szöszmösz… meg persze néhány gyógy- (vagy kevéssé gyógy-) növény, ásványi anyag, olykor pár kimondottan mérgező cucc. És, ha már a korai újkor szépség-praktikáiról van szó, nos, éppen a tizenhetedik században vádolták meg Báthori Erzsébetet azzal, hogy szépségének és fiatalságának megőrzése érdekében szűz leányok vérében fürdött. Igaz, a vádat ma már hamisnak tartják, azt azért híven tükrözi, hogyan is képzelték el háromszáz évvel ezelőtt a szépségápolást.
Nem folytatom, inkább ide írok három jó tanácsot, afféle tanulság gyanánt. Elsőbben is azt, hogy alaposan nézze meg a kedves olvasó azt a házat, amit háromszáz esztendős épületként akar eladni önnek valaki! Lehet, hogy az ingatlankereskedő csak a lakás különösen leromlott állapotát próbálja elfogadhatóvá tenni ezzel a mesével.
Ha a falban találna egy réginek tűnő kéziratot, és recepteket vél fölismerni rajta, akkor semmiképp se készítse el a csodakencét és, ha ez netán megtette, véletlenül se kenje magára! Nagy az esélye annak, hogy leesik az arca.
Végezetül, ha a csodakencéről szóló internetes hirdetést – vagy más hasonló csoda-felfedezés hirdetését – meggyőzőnek találta, a terméket megrendelte, és felhasználta, nos, akkor sürgősen forduljon orvosához, (vagy gyógyszerészéhez)!