Miért olyan népszerűek mostanában a képregényadaptációk? Úgy gondolom, a műfaj kiváló ötvözete a képzőművészetnek és irodalomnak. Emellett tökéletes arra is, hogy az ember a filmek vagy a regények mellett más aspektuson keresztül is láthasson különleges világokat. A kilencedik művészetbe tartozó kötetek továbbá remek szórakozást nyújtanak azoknak, akik két filmepizód vagy regény között szeretnének újra elmerülni, vagy feleleveníteni kedvenc szereplőik kalandjait. 
A Trónok harca képregények kiadása után újabb adaptációk jelennek meg a Szukits kiadó gondozásában: Közép Európa mára legismertebb fantasy írójának, a lengyel Andrzej Sapkowskinak legendás figurája, Rivai Geralt kel életre. 

Kép forrása

A Vaják születése
A több nyelven beszélő és közgazdasági diplomával szintén rendelkező Andrzej Sapkowski harminc évvel ezelőtt még utazó szőrmekereskedőként kereste kenyerét, sci-fi regényeket fordított és rengeteg fantasyt olvasott. Rajongása végül odáig vezetett, hogy írásával részt vett 1985-ben a Fantastyka magazin novellaíró pályázatán. S habár csak a harmadik helyet szerte meg, Wiedźmin (magyarul Vaják) című novellájával, megtalálta hivatását.  
A novella egyébként magyarul is olvasható Az utolsó kívánság című novelláskötetben.  Az elsőt további történetek követték, majd 1994 és 1999 között Sapkowski megírta az akkor öt regényből álló Witcher regényfolyamot, ezek szintén elérhetők magyar nyelven. Napjainkra a regényfolyam újabb kötettekkel bővült, magyarul 2018-ban jelent meg a nyolcadik kötet Viharidő címmel.

De ki is az a Rivai Geralt? Egy professzionális szörnyvadász, egy erre a célra kiképzett mutáns, aki kiválóan bánik a karddal és ügyesen varázsol. Kívülről nézve egyszerű, szarkasztikus zsoldosnak tűnik, aki kíméletlenül és kérdezés nélkül megöl bármilyen teremtményt (legyen szó emberről vagy szörnyről) a megfelelő fizetség fejében, ám ha megismerjük történetét, egy sokkal komplexebb karakter bontakozik ki. Kalandjai során szinte minden esetben valamilyen morális kérdés áll a középpontban. Geralt gyilkolás helyett pedig inkább megtöri az átkot, életben hagy egy szörnyet, megakadályozza a háborút, vagy bölcsen tovább áll és nem avatkozik közbe. Elfogadja az őt körülvevő világ szabályait és annak változását is, tiszteletben tart mindenfajta lényt, nem csak az embereket, de látja a különbséget jó és rossz között. Sapkowski írásaiban kiválóan egyesíti a népmesei elemeket a mágikus realizmussal, a fanyar humort a dark fantasy eszközeivel. 

Kép forrása

Az elátkozottak háza 
Paul Tobin író és Joe Querio rajzoló alkotása remek bemelegítést ad ahhoz, ha valaki szeretné megismerni a neves szörnyvadász karakterét. A történet elején Geralt, Angren kietlen földjén, a Fekete-erdő tájain cserkészik. Már több napja nem találkozott egy lélekkel sem, amikor a parton összeakad egy szintén magányos vadászemberrel, Jakob Ornstine-nal. Jakob elmeséli neki, hogy kilenc évvel azelőtt vesztette el a feleségét, Marthát: a nőt nőstényvámpírok rabolták el és tették élőhalottá, amely azóta folyton (volt) férjét kísérti. 
Martha és a többi rém tanyája egy elhagyott kúria, az Üvegablakos ház. A házban nincs más, csak üres szobák végtelen sora, és rettenet mindenütt. Geralt és Jakob elhatározzák, hogy beveszik magukat a helyre, és addig nem távoznak, amíg ki nem purgálják onnan a vérszopókat és végső nyugalomba nem helyezik szerencsétlen Marthát. A terv szinte eszelős vakmerőséget igényel, de ha már belekezdtek, nincs visszaút: a házat körülvevő erdő ugyanis még a kúriánál is veszélyesebb….

Kép forrása

Rókagyermek
A második képregényadaptáció nem csupán egyszerű továbbvitele a történetnek, hanem önmagában is érdekes dark fantasy történet. Geralt útja egy szerencsevadászokkal teli hajóra vezet. A Lebioda próféta utasai közül azonban néhányan komoly fenyegetést jelenteken a többiekre nézve. Egyikük pedig olyan titkot őriz, amely akár a teljes legénység és az utasok pusztulásához vezethet. De vajon sikerül Geraltnak megakadályoznia a rókaasszony bosszúját? 
A képregény szerzői, az első részhez hasonlóan, most is nagyon ügyesen építik fel a hangulatot: a kezdeti humorosabb, könnyedebb pillanatok folyamatosan eltűnnek a történetből, és helyüket a tragikusabb, sötétebb és halálosabb események veszik át. Fokozatosan csúszunk bele a rémálomszerű, egyre vadabb, egyre ijesztőbb stílusba, és elég hamar azon kapjunk magunkat, hogy azt számolgatjuk, vajon túléli-e valaki ezt a kalandot. 
A gyakori illúziók megadják az állandó bizonytalanság érzetét, semmi sem valószerű, noha mégis minden az – szépen lassan az olvasókat is hatalmába keríti a rókadémon, miközben olyan dolgok derülnek ki, hogy nem is lehet eldönteni, tulajdonképpen kinek kellene szurkolni, ki is itt valójában a szörny...