Az ember sokszor azt hiszi, hogy már kinőtt valamiből. Már a múlt részévé vált, és csak nosztalgiával lehet rá tekinteni. Akár rossz, akár jó élmény volt, biztosak vagyunk benne, hogy életünk jelen szakaszában már nem adhat nekünk semmit. Az aquapark elértékteledik, a mozi megszokottá, a McDonalds pedig mindennapossá válik az életünkben. Lassan már csak a napozásra vágyunk a csúszdák, a színházra a filmek, házi kosztra pedig a gyorskaja helyett.
És aztán, BUMM!!

Elfelejtett élmény esélye
A cigarettacsempésző kiskamaszokból sportoló nagykamaszokká válnak az érettségire készülők. A mindennapos ivászatok helyét pedig átveszik a beszélgetős, teázós estek. Újra sikerélmény lesz, ha valakit megverünk társasjátékban. Az ember pedig azt hinné, hogy egy idő után elérünk valahova, ami tökéletes. Felnőtt, érett, megfelel a társadalom elvárásainak, és a lelkünk egyensúlya is beáll. De ez, jobb, ha beleszokunk a gondolatba, soha nem fog megtörténni. Ha most buddhista lennék, minden valószínűség szerint kétségbeesnék…
Ehelyett inkább esélyt adok egy teljesen elfelejtett élménynek, hátha utat tud törni a bennem rejlő művészhez. Nem tartottam magam soha egy színezős embernek. Nem volt meg hozzá a kézügyességem, sem a türelmem. Ha kaptam egy kifestőkönyvet, az első ábrát úgy, ahogy elkészítettem, hogy ne sértsem meg az ajándékozót, aztán valahogy a maradék kilencvenkilenc befejezetlen maradt. Mint férfi (rendben, akkor még kissrác) pedig egyenesen felháborítónak tartottam, hogy valaha is szükségem lenne színes ceruzákra és tollakra. És csak emiatt kell magammal vinnem a sok helyet foglaló tolltartót… holott a kedves, mindig felkészült lány a szomszéd padból biztos tudna adni olyan felszerelést, amire feltétlenül szükségem van.

A cica, a királykék és a karmazsin

Így talán érthető, hogy viszonylag szkeptikusan álltam az ICO tíz darabos ecsetiron készletéhez, amit kollégáim az egyszerű „Teszteld és írj róla!” ukázzal bocsátottak a rendelkezésemre. Én pedig levittem az általam tartott edzésre, és a rövid „Teszteljétek és meséljétek el, mi a véleményetek, hogy írhassak róla egy cikket!” paranccsal tanítványaim kénye-kedvére bíztam. Az eredmény pedig:

„Hát ezeket nem lehet kifogyasztani” És valóban, akárhogy is próbálkoztak, nem sikerült elérni, hogy akár az egyik toll is halványabban fogjon, pedig volt, aki egy egész A4-es lapot valamilyen oknál fogva lilára satírozott vele.
„Fel akartam írni a vascsőre, hogy I (szív) Atlétika, sajnos nem fogott rá, de a falra sikerült!”( Letakarította.)
„Nagyon jól lehet velük rajzolni cicát” Az összefüggést teljesen ugyan nem értem, de az biztos, hogy az egyszerű filcekkel ellentétben, ennek hosszabb és rugalmasabb hegye van, amely lehetővé teszi a precíziós alkotást. És gondolom, a cicának is lehet vele profin bajszot rajzolni.
„Ez a királykék, meg a karmazsin… gyönyörű!” A férfiak színfelismerése tudományosan bizonyított, hogy gyengébb, mint a nőké, így feltétlenül elhiszem nekik, hogy ezek azok a színek, aminek mondták őket. Szerintem mindhárom kék szép.
„Mikor kezdjük az edzést? Ez tök uncsi.” A bátrabb fiúk egyike, aki nem fél a büntetőköröktől.

Maszatok nélkül

A tollakat visszagyűjtöttem, a munka elkezdődött. Én pedig kezdtem próbálgatni a filceket, amikor szabadidőm engedte. Lelkesen, mert a gyerekek rám ragasztották az érzést. Többet én sem tudok hozzáfűzni, mint amit a gyerekek elmondtak, viszont az tényleg meglepett, hogy képes voltam maszatok nélkül írni és rajzolgatni velük a jelenléti ívre. Minden valószínűség szerint megbánom, hogy az egymás után következő nevek ebben a hónapban más-más színnel íródtak, de a pillanatnyi felindulás…

Talán az a korszak kevesebb kárt fog tenni az esztétikában, amikor a mesekönyveken fogok izgulni újra.