Zsebedben a könyvtárad

MEGJELENT: 2014. március 28., péntek | SZERZŐ: Rácz András

Ha ma azt mondom ismerősömnek: benézek a könyvtárba, akkor barátom arra fog gondolni, hogy elmegyek valahova, ahol könyvek sorakoznak a polcokon, és hosszú órákat töltök azzal, hogy beleolvasok néhány kötetbe, kiválasztom a megfelelő kiadványt, elintézem a kölcsönzést. Pedig előfordulhat: ahhoz, hogy „benézzek a könyvtárba” egy lépést sem kell tennem. Elég előkapnom a mobilomat...

Egyedülálló telefonkönyvtár


A tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár ugyanis már Androidon is elérhető! Hogy pontos legyek, nem pusztán a könyvtár honlapjára kattinthat rá az érdeklődő – ez nem volna újdonság –, de egyenesen a katalógusba is eljuthat, akinek valami konkrét könyvre volna szüksége.
Igaz, ez az alkalmazás az országban egyelőre egyedülálló, de azért a tatabányaiak számára a virtuális könyvtárba-járás ma már valóság. És az is igaz, hogy az androidos mobileszközökre optimalizált katalógus elérése nem annyira egyszerű, mint egy hétvégi családi összejövetel megszervezése, de azért nem ördöngösség. Az interaktív katalógus-alkalmazás a „JAMK ADI” néven ingyenesen letölthető a GooglePlay (http://play.google.com) webáruházból. Ez nem annyira bonyolult, mint elsőre látszik, mert a „JAMK ADI” kereső kifejezést beírva megkapjuk a katalógus-appot. Ha telepítettük az applikációt, a könyvtár logójával ellátott ikont választva el is indíthatjuk a programot. 

Adatok és beállítások


Az alkalmazásban négy alapvető funkciót használhatunk: a „keresés”-t, az „olvasói adatok”-at, a „beállítások”-at, illetve negyedikként információkat nyerhetünk a programról. Természetesen célszerű a „beállítások” menüben megadni adatainkat: a felhasználói név a könyvtári felhasználói azonosító, azaz az olvasójegy száma lesz, a jelszó pedig az olvasó születési dátuma. Itt – sok egyéb mellett –beállíthatjuk például, hogy csak WiFi kapcsolat esetén működjön az alkalmazás, azaz ne használja automatikusan a mobilinternetet, s csak akkor ellenőrizze az olvasói státuszt (pl.: határidők és késések frissítése), ha van WiFi kapcsolat. Mindezt elegendő egyszer, az első alkalommal megadnunk.
Ha mindezzel megvagyunk, az „olvasói adatok” menüben láthatjuk saját kölcsönzéseinket, előjegyzéseinket (amik lemondására is lehetőség van), vagy elvégezhetjük a szükséges határidő-hosszabbításokat.

Figyelmeztet, ha kell

A „keresés” az olvasói adatok megadása nélkül is működik. Itt minden olyan funkció elérhető, melyet elektronikus katalógusokban már megszokhattunk. De, ha már bent vagyunk a virtuális könyvtárban, természetesen a legfrissebb hírekről, rendezvényekről is tájékozódhatunk, megnézhetjük, miféle újdonságokkal gyarapodott a könyvtár, átfuthatjuk a könyv- és kulturális ajánlókat.
A „Megyei Könyvtár az értő olvasásért” TÁMOP-pályázat keretében megvalósított JAMKdroid- projekt segítségével okostelefonon és táblagépeken kényelmesen és gyorsan nézhetünk be a könyvtárba. Sőt, még azt is be tudjuk állítani, hogy a lejárat előtt a határidőkről vagy tartozásról figyelmeztetést küldjön az alkalmazás. A fiatalos és nagyon ötletes applikáció segítségével valóban pár pillanat alatt elintézhetünk mindent a könyvtárban.
Persze a könyvért többnyire még be kell menni az épületbe…
Forrás: jamk.hu

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Murakami Haruki lett Asztúria hercegnője

Murakami Haruki lett Asztúria hercegnője

A döntőbizottság a japán szerzőt a kortárs irodalmi hosszútávfutójának nevezte, akinek hangja nagyon különböző generációkhoz jutott el

Először kapta bolgár író a Nemzetközi Booker-díjat

Goszpodinov elmondta, hogy a regényt 2016-ban kezdte írni, abban az évben, amikor Donald Trump lett az amerikai elnök, és megrendezték a Brexit-szavazást Nagy-Britanniában

Újabb könyvet cenzúráztak Amerikában

A verset egy szülő panasza nyomán távolították el

Csaknem 100 év után vittek vissza egy kikölcsönzött könyvet

A könyvet visszaszolgáltató olvasó elvileg 1756 dollárral (610 530 forinttal) adósa a könyvtárnak

Salman Rushdie ismét köztünk

A világhírű író jól van, olyannyira, hogy új könyvön is dolgozik