Megsavanyodott filoszként azért néha nekem is muszáj bűnözni és eltévelyedni, letérni kicsikét a magasirodalom lankáiról – teszem is: nagy ponyvafaló vagyok, mindig irigykedéssel tölt el az a tudás, amellyel a szépirodalmi szakmunkások szakmányban írják a könyveiket, mégis jók, mesteriek, könnyedek, profik. A témán belül leginkább az Alien-univerzum szereplőiért, filmjeiért, könyveiért rajongok, többször írtam már róluk, de az a helyzet, hogy a négy filmhez írt forgatókönyv alapján készült regényeken kívül (aka.: „forgatókönyv-megkönyvesítés”) a legtöbb, a témában született mű meglehetősen egy kaptafára készült, és nyomokban sem tartalmazza az eredetik feszességét, pompás borzongatását, nagyszerűségét. 

Kép forrása

Brutalitás, kegyetlenség, körömlerágó izgalom

Pedig vannak igen ígéretes ötletek: őrült zeneszerző, aki egy xenomorfot kér magának, hogy az öldöklés közbeni hangjaiból megírja élete szimfóniáját (Yvonne Navarro: Rekviem), vagy az Aliens (A bolygó neve: halál) című filmben csak röviden feltűnő Amanda Ripley (a főhősnő tizenegy éves kora után többé nem látott lánya) életének történetét elmesélő regény (Keith R. A. DeCandido: Alien: Izoláció) – és ezek a nagyon jó ötletek közé tartoznak! –, de a legtöbb utánlövés sajnos eléggé egypatronos: a próbálkozások legmélyebb pontját talán az Alien-trilógia címen futó három könyv (Tim Lebbon: Árnyékhajsza, James A. Moore: A Bánat Tengere, Cristopher Golden: A Fájdalom Folyója) jelenti: már a címekben szereplő nagybetűk sem vetítenek előre semmi jót. (Én hülye megvettem őket… no, de legalább megvannak.) 

És akkor gyanútlanul elkezdtem olvasni a számomra egyébként eddig – sajnos – ismeretlen Tim Waggoner könyvét… és már az első oldalak után éreztem, hogy igazi nagyhalra akadtam: mind stílusában, mind elképesztő terjedelmében, mint sztorijában méltó társa az eredeti tetralógiának. 

„A Venture, a Weyland-Yutanival rivalizáló cégek egyike bármire hajlandó, hogy előbbre jusson az üzleti versenyben. Így amikor egyik ügynökének egy bizarr kinézetű, bőrhéjú tojást sikerül szereznie egy eltérített űrhajóról, azt haladéktalanul a Jericho-3-asra, a Venture kutatótelepére szállítja. Az állomáson dolgozó tudósok rögtön látják, milyen hihetetlen kincs került a kezükbe, ám a veszélyről, amit a tojás rejt, sejtelmük sincs…”, így kezdődik a fülszöveg, de ez semmit nem mond el a brutalitásról, kegyetlenségről és körömlerágó izgalomról, amit a könyv szolgáltat. 

Kép forrása

Szörnyű test és szörnyű lélek

Eleve minden kötet egyik csúcspontja a tojásból kikelő szörnyeteg gazdatestjének a kiválasztása és gazdatesti szerepre való kényszerítése, de ami ebben a történetben ezen a téren olvasható, az minden eddigi szörnyűséget felülmúl: a jövendőbeli gazdatest eleve abból él, hogy orvosi kísérletekhez adja bérbe a testét, így mikor a tojásból kiugró arctámadó „belepetézik”, a megszülető xenomorf a férfi egy korábbi betegségének nyomait és tüneteit is magán viseli, így nem egy újabb, már-már unalmas szörnyeteget kapunk, hanem egy teljesen új minőséget (kelésekkel, fekélyekkel meg mindennel). 

Mint ahogy teljesen új minőség a fájdalomnak és szenvedésnek olyan explicit, mégis szépirodalmi igényű leírása és megmutatása, amitől az olvasó hanyatt vágja magát; nem beszélve arról, hogy ebben a történetben rendre megjelennek az űrlény… nos, ösztönlény lévén nem gondolatai, de benyomásai, ezekre való állati reagálása, „tervei”, stratégiái: „A gondolatmenete nem úgy volt tudatos, mint az embereké, inkább arra hasonlított, amikor a több száz mérföld távolságban lévő helyre eljutni kívánó madarak magukban megszerkesztik a repülési tervüket. Nála mindent a túlélési ösztön irányított, és az ő fajtája számított a legnagyobb túlélőnek, amit a galaxis valaha ismert.”

Tim Waggoner láthatóan odatette magát; nem csak gyorsan keresni akart egy kis pénzt, hanem beleadott apait-anyait ebbe a könyvbe (el is határoztam, hogy más műveit is elolvasom ezek után): minden ízében tökéletesen kidolgozott, az utolsó pillanatokig, az utolsó szavakig izgalmas, remek regényt írt. Hogy csak egy példát mondjak: mindig tudjuk, hogy amikor a történet első harmada tájékán megjelenik egy-egy mellékszereplő, akkor annak az a sorsa, hogy egykettőre, lehetőleg válogatott borzalmak között meghaljon, ezzel demonstrálva a szörnyeteg erejét és kíméletlenségét. Tim Waggoner mellékszereplői azonban nem egyszerű mellékszereplők: a szerző színes hátteret fest nekik, és van például olyan, aki nem is csak egyszer jelenik meg – mint alien-eledel –, hanem többször is: egész sorsok peregnek le a szemünk előtt mellékszereplői vonatkozásban, ami igen jót tesz az univerzum hitelességének. 

Kép forrása

Ilyen a nekromorf

És akkor még ilyeneket is olvashatunk benne: „Régi közhelynek számított, hogy az üzleti vállalkozásokban az emberek a legköltségesebb források, de ez a Páholy esetében különösen igaz volt. Szükség volt levegőre, vízre, élelemre, élhető környezetre. Az emberek törékeny lények voltak, akik alkatukból fakadóan nem tudtak alkalmazkodni az űr rideg és sokszor halálos körülményeihez, így az életben tartásuk átkozottul sokba került.” Vagy: „Gagnont persze nem zavarta különösebben a dolog. Szerette, ha a helyzet kiszámíthatatlanná, sőt kaotikussá válik. A rend ugyan kényelmes volt, a káosz viszont kiprovokálja a változást, a változás pedig újabb lehetőségeket kínál. A változás kiszámíthatatlan, zavaros és néha veszélyes is, viszont saját tapasztalatai szerint ez volt az egyetlen olyan erő, ami kiszámítható fejlődést hozott az életben.” 

És humor is van benne: „– Nekem egy kicsit korán van még az iváshoz – mondta Zula. Ronny megvonta a vállát. – Szerintem valahol a galaxisban mindig sör óra korty perc van.” És hogy – a betegsége miatt nekromorfnak elkeresztelt – xenomorf milyen? Hát ilyen: „A nekromorf háttal állt neki. Első pillantásra olyan volt, mint egy hüllő, egy rovar és egy gép keveréke. Már-már biomechanikusnak tűnt. (…) A xenomorfokban nem volt semmi rosszindulat. Nem voltak gonoszak, egyszerűen csak valami ősi, pusztító erőt képviseltek. Mintha maga a halál kapott volna fizikai formát.” Ez elég pontos, azt hiszem. 

Remek könyv született, az már egyszer biztos, amelyik sziszegve sikít és üvölt a megfilmesítésért – nem is értem, hogy a hollywoodi mogulok miért toporognak és keresik másutt a megoldást, amikor ez a könyv zseniális alapanyag lenne. De addig is: mint könyv – elsőrangú! 

Tim Waggoner: Alien: Prototípus. Fordította: Szántai Zsolt. Szukits Könyvkiadó, Szeged, 2023.