Könyvek a moziban
Szomorú képet rajzolt az Oktatási Hivatal 2022-es felmérése általános iskola felső- és középiskola alsó tagozatos tanulók különféle képességeiről. Ebben számunkra, a Könyvkultúra Magazin munkatársainak számára az egyik legriasztóbb adat volt a szövegértést még alapfokon sem elérő diákok aránya. Szeptember 8, az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja, ezért és a fentiekért is az olvasásról szóló könyves témájú filmeket kínálunk.
Ezúttal a bien.hu portál egy korábbi cikkét hívjuk segítségül, melyben nyolc olyan filmet kínálnak, mely az olvasás szeretetéről szól. Aki filmet néz, aki elgondolkodtató filmet néz, az vélhetően olvas is. Aki pedig az olvasásról szóló filmet néz, ami nagy valószínűséggel megszereti az olvasást, de legalábbis nagyon sokat megtud róla. Az idézett site a Jane Austen Könyvklub című mozira hívja fel elsőként a figyelmet, mely történetben az angol kritikai realizmus regényírója hat műve válik egy hatfős társaság számára mentőövnek, életük nagy nehézségeit leküzdendő. A klub tagjai hat Austen regényt olvasnak el, s tárgyalnak ki, ezáltal világosítva meg maguk számára az életproblémáikból kivezető utat.
Hasonlóan, angol közegben játszódik a Miss Potter című produkció, ahol egy, a társadalmi normákkal szembe menő hölgy nem a házasság, gyerekszülés, háztartásvezetés klasszikus útját, hanem az írói kiteljesedést választja. Ebben egy jószemű kiadó segíti, akinek révén a világ megismerhesse Beatrix Potter azóta híres Nyúl Péter kalandjairól szóló mesekönyv sorozatát. A Kisasszonyok című filmben négy nővér sorsát követhetjük nyomon, mely sorsvonalak egyikük írói törekvéseinek megvalósulásáról, illetve első könyve kiadásáról szólnak.
A szerelem hálójában két könyvesboltos furcsa kapcsolata áll a középpontban. Itt egy kettős játék adja az izgalmakat, a nappal egymás haragosaiként viselkedő nő és férfi éjszakánként egy társkereső oldalon – avatárok és nicknevek mögé bújva – fülig beleszeretnek egymásba. Pán Péter fantasztikus kalandjai már sokak fantáziáját megmozgatták, a bien.hu ezúttal a Johnny Depp, Kate Winslet -féle változatot kínálja, melyben a skót színpadi szerző a félárva négy fiú és megözvegyült édesanyjukat megkedvelve elviszi őket a könyveiből már ismerős élénken fantáziadús világba.
Kedvenc könyveink birodalmában hív felüdülni a Vakációzni Mr. Darcy-val című mozi. Itt újra visszaköszön Jane Austen, akinek Büszkeség és balítélet című regényért rajonganak a történet főszereplői, akik az Austen-regény alakjainak képzelik magukat.
A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság – már csak a címe miatt is – figyelemre méltó darab. Juliet Ashton a főhős, különös levelet kap a világháború után. A levélben egy világégés idején elszeparált sziget lakói arra kérik, hogy mint híres író, segítsen könyvtárat létrehozni kis közösségükben. Az írónő nem tud ellenállni a különös könyves kalandnak és elindul Guernsey szigetére.
A memorizálás koronázatlan királya, a tényregény műfaj atyja, Truman Capote már többször is volt a filmrendezők célkeresztjében. A 2006-os változatban, az író leghíresebb műve, a Hidegvérrel című műfajteremtő alkotása és annak létrejötte áll a történet középpontjában. Capote alakját az azóta elhunyt zseniális Philip Seymour Hoffman alakítja.
Egypercesek
Adventi programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Íme a PIM év végi programjai
A mai egyetemisták egyre kevesebb könyvet olvasnak” – írja Rose Horowitz publicista az Atlantic magazinban