Kenneth Branagh harmadszorra is Hercule Poirot szerepébe bújik, ugyanis a 2017-es Gyilkosság az Orient Expressen, és a 2022-es Halál a Níluson feldolgozás után egy újabb Agatha Christie könyvet visz vászonra. Ezúttal azonban a recept egy kicsit más. Az A listás hollywoodi sztárok mellett az alapanyag sem a krimi királynőjének legismertebb alkotásai közül került ki. A brit színész/rendező ezúttal Christie egyik kevésbé közismert művét, az 1969-es Halloween és halál címet viselő krimit viszi vászonra, Szeánsz Velencében (Haunting in Venice) címmel. Ezúttal pedig, ha hinni lehet a pletykáknak, a történetbe is alaposan belenyúl.

Kép forrása

Sikeres elődök

Agatha Christie öröksége nem veszít fényéből, krimijei a mai napig meg tudják szólítani az olvasót, bármelyik generációt képviselje is. Fondorlatos történetvezetése, kiemelkedően kreatív cselekménye, valamint az a tény, hogy képes az utolsó percig elhitetni velünk, hogy meg tudjuk fejteni főhőseinél is hamarabb az adott esetet, hogy aztán álleesős koppanással vegyük tudomásul ennek ellenkezőjét, mai napig egyedülálló minőséget képvisel a könyvespolcokon. Hogy egy már jól bejáratott márkanévre építsenek várat, Hollywood is nagyon szereti. Épp ezért, bár korábban is került Poirot képernyőre, 2017-ben minden eddiginél nagyobb költségvetésből – közel 55 millió dollárból – készülhetett el Kenneth Branagh első Agatha Christie adaptációja, a Gyilkosság az Orient Expressen. A film elképesztő mennyiségű első vonalbeli színészt sorakoztatott fel, hisz olyan nevek álltak be a produkció mögé, mint Johnny Depp, Penélope Cruz, Daisy Ridley vagy épp William Defoe. Ilyen szereposztással pedig az érdeklődés garantált volt, ami aztán a mozikasszáknál is realizálódott. Innentől nem is volt kérdés, hogy ez csak az első fecske volt. Később menetrendszerűen érkezett is a következő megálló, Egyiptom, és a szintén A listás hollywoodi sztárokkal teletűzdelt Halál a Níluson, amiről egyébként mi is beszámoltunk korábbi cikkünkben.

Kép forrása

Ez most mégis kicsit más

A Gyilkosság az Orient Expresszen és a Halál a Níluson több hasonlósággal is rendelkezik. Mindkettő alapjául Agatha Christie leghíresebb műveinek egyike szolgált, már-már márkanevekké kinőtt színészóriásokat bújtatott a karakterek bőrébe, könnyeden fogyasztható és a látványra sokat adó alkotások, amelyek azért inkább többé, mint kevésbé hűek maradtak az írónő eredeti történetéhez. Utóbbi pedig azt hordozta magában, hogy bár itt-ott volt szabad mozgásterük a filmkészítőknek, akik olvasták a könyveket, nagy fordulatokra nem számíthattak, hisz az áldozatok mellett a gyilkosok személye és indítéka is ismert volt számukra. Linnet Doyle tehát a vásznon is meghal, csakúgy mint Lanfranco Casetti. Ezúttal azonban lehet, hogy minden másképp lesz. A Szeánsz Velencében ugyanis több ponton is szakít elődeivel (sajnos a főszerepet játszó Kenneth Branagh megosztó bajuszkölteménye nem tartozik ezek közé). Kezdésként nem Christie egyik közismert nagysikerűje alkotja a cselekmény alapját, hanem egy jóval kevésbé ismert műve. Ez tehát azt jelenti, hogy valószínűleg jelentősen több ember van, aki úgy fog beülni a moziba, hogy nem tudja előre ki hal meg ki által és miért. Ez tehát remek, és sokat fog dobni feltehetőleg az élményfaktoron. A színészóriások azonban ezúttal elmaradnak. Bár tehetségből és képességekből itt sem lesz hiány, a produkció húzónevei ezúttal Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor), Kelly Reilly (Sherlock Holmes) és Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata). Ami pedig a látványt és a történet eredetiségét illeti, talán ott lesz a legerőteljesebb a megújulás, ugyanis az első előzetesek alapján az eddigi borús, de mégis könnyed légkört itt egy kimondottan sötét, már-már horrorisztikus látványvilág váltja fel, amely a rendező elmondása alapján már részben saját kreálmány, nem pontos adaptáció. Erre jó példa, hogy míg például az eredeti mű helyszíne az angliai Common, addig a Branagh féle alkotásé a címben szereplő Velence.

Kép forrása

Nehéz kérdés

Utóbbi miatt pedig felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez rendben van-e így. Egyik oldalról lehetne érvelni amellett, hogy Agatha Christie nem véletlenül lett a világ elsőszámú krimiírója, az ő neve gyakorlatilag már-már garancia a jól összerakott, izgalmas és fordulatos történetre, amit tiszteletben kell tartani, nem pedig megbolygatni. Másik oldalról azok a történetek egyszer már el lettek mesélve, ezeket ismerjük, így amellett is lehetne érvelni, hogy Hollywood, ami elvileg képes arra, hogy összegyűjtse korunk nagy elméit kreatív alkotás terén, képes kell, hogy legyen arra is, hogy a már meglévő fundamentumokra valami újat alkosson, és ugyanazt a történetet máshogy, másként mesélje el. Mindezek mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban az érzelmi kötődés kérdését sem, valamint, hogy a célközönség mindig heterogén massza, más-más elvárásokkal. Az előző filmekre sok kritika érkezett azon címszó alatt, hogy igazából már dosztig ismert történeteket mesélt el újra, csak más kosztümökkel, amiben azért van is igazság. Kimondottan izgalmas az a kérdés is, hogy ha már átdolgozunk egy történetet, azt melyik fajtával tegyük? Amit mindenki ismer, vagy amit csak kevesen? Hisz amit mindenki ismer, ahhoz többen ragaszkodnak érzelmileg, ugyanakkor ott lenne értelme megpróbálni a visszhang helyett elmesélni valahogy máshogy, új élményeket adva. Amit csak kevesen ismernek, ott könnyebb bátornak lenni kreativitás terén, hisz kevesebb az érzelmi tapadás, ugyanakkor több értelme lenne annak is, ha simán csak megismertetnék a történetet a nagyközönséggel. A Szeánsz Velencében sorsa bárhogy is alakuljon, egy biztos: jó állatorvosi lova lehet ennek a kérdésnek. Végeredményben pedig lehet, hogy nem is kell túlmisztifikálni az átdolgozások kérdését, és lezárhatjuk annyival is, hogy ha jó az átdolgozás, akkor úgyis megbocsájtunk mindent. Csak legyen akkor tényleg jó.