Talán kimondhatjuk, hogy nem a film az a művészeti ág, melyet ma Magyarországon az előremutató vagy progresszív alkotói, művészeti szegmensnek tart a közvélemény és a hivatalosok. A Magyar Film Napja pedig csupán 2018 óta ünnep. A fentiekkel együtt – már csak, mint a magyar film rajongója is – az április 30-ai jeles nap apropóján nagy örömmel hívjuk fel olvasóink figyelmét három filmekkel, filmesekkel foglalkozó kötetre.

Kép forrása

Huszárik, a zseni

A Magyar Művészeti Akadémia a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködve adta ki 2018-ban a Talán mindenütt voltam című Huszárik Zoltán monográfiát. A rendezőlegenda nevét viselő és életművét gondozó alapítvány az alkotó csak kevesek által ismert rajzait is a könyv szerkesztőinek rendelkezésére bocsátotta, hogy aztán egy kerek, egész pályafutás a rendezőről szóló tanulmányok, az általa írt szövegek, az általa adott interjúk együttesével képet kapjunk, mi filmrajongó olvasók Huszárik Zoltánról. Az 1931-ben született és 1981-ben elhunyt filmművész annak ellenére vált az egyik leginkább iránymutató magyar filmes alkotóvá, hogy 25 éves pályafutása alatt csupán két egész estés és öt rövidfilmet forgatott. A könyvben Gelencsér Gábor, az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense vezeti körbe az olvasókat a Huszárik-galaxisban, abban a különös világban, ahol egyszerre van jelen a filmművészeti múlt és amelyben ott fénylik már a filmes, vizuális jövő, melybe, mint sajnálatosan történt, Huszárik már nem léphetett be. Gelencsér a Képzelet és valóság Huszárik Zoltán filmjeiben című nagytanulmányával nyit, hogy az életmű állomásain keresztül mutassa be az alkotót és annak művészeti felfogását, céljait, munkáit. E helyen kitér Huszárik életútjában a történelmi és filmtörténeti vonatkozásokra, továbbá a rendező rövidfilmjeinek világára, azok sajátosságaira, Huszárik gyorsan karakteressé váló stílusára, stílusjegyeire, a főiskolai években, majd az azt követő időben készült alkotásokra. Természetesen külön fejezetet kap a Szindbád és a Csontváry, de egy rövidebb fejezet erejéig még Huszárik filmszerepeiről is ír. Különösen nagy erőt és művészeti hagyatékot jelent a rendezőlegenda több írásai is, köztük a film születéséről, Szindbád kalandjairól, Dajka Margitról, Latinovits Zoltánról és a színházról szóló munkája, levele. Az interjúk pedig még személyesebbé teszik, az amúgy is egyszerre objektív és szubjektív kötetet, ahol az alkotó nemcsak munkájáról, de magánéletéről is vall.

Kép forrása

Szomjas, a zseni

Azon szerencsések közé tartozom, akik Szomjas György filmjein szocializálódtak, művelődtek, mi több, azok révén értették meg a világ egy jelentős szeletét. A Kossuth Kiadó 2020-ban adta ki Kopaszkutya és a többi címmel a neves filmrendező filmnovelláit, köztük olyan mindent jelentő alapvetések irodalmi változatait, mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a Kopaszkutya, a Könnyű testi sértés vagy a Roncsfilm. Jó kérdés persze, hogy a film nyelvén tökéletesre csiszolt eredeti alkotói gondolatokat miért kell egy lényegesen pőrébb változatban is közreadni, melyből tulajdonképpen minden olyan elem hiányzik, ami miatt szeretjük a Szomjas György-filmeket. A válasz nem is olyan egyszerű, de mégis logikus. Az első változat az, hogy Szomjas filmjei szinte kivétel nélkül kultuszdarabokká váltak, s ennek megfelelően, akárcsak egy rockbanda esetében, rajongók hada várta az újabb és újabb műveket. És egy igazi rajongó mindent beszerez az általa tisztelt sztártól, így a filmek filmnovella változatának gyűjteményét is. A másik jó válasz Bikácsy Gergely film- és irodalomkritikus, filmesztéta, filmtörténész (csak, hogy néhányat említsünk foglalatosságai közül), aki a kötet bevezetőjeként egy tanulmányt ad közre az első oldalakon. Ebben egy helyen így ír: „Mi a filmnovella? Nagyon régi kérdés. (…) Tömören és kicsit iskolásan: a filmnovella alapján dől el a leggyakrabban, hogy megíródhat-e nyomában a forgatókönyv. Maga a filmnovella is lehet irodalmi műfaj…” Aztán még tovább fejteget, és tulajdonképpen elárulja, elmeséli, hogy az alkotói oldal felől nézve hogyan és miért jók Szomjas György filmjei, ezen belül is értekezik a kultuszfilm fogalmáról, a humorról és a rögtönzés varázsáról, s végül a korrajz és fikció lényegéről. Az albumformátumú kötetben a rendező leghíresebb, legismertebb filmjeinek egy-egy ikonikus jelenetét ábrázoló képkockái dobják fel az amúgy is unikális tartalmat.

Kép forrása

Tarr, a zseni

Kővári Orsolya Árnyékvilág címmel írt könyvet Tarr Béla filmrendező munkásságáról, ahogy írja, egyfajta retrospektív szerkesztői szándékkal. Tarr Béla nemrég adott egy több, mint egyórás videóinterjút Gulyás Mártonnak, ahol tulajdonképpen elszámolt munkássága minden fontos állomásával és persze a végpontnak is betudható Torinói ló című utolsó mozifilmje által jelzett kissé apokaliptikus korszakérzéssel. Az Árnyékvilág című kötet a szakíró szerző első önálló kötete, és ha könyves munkássága nyitányának vesszük, akkor ez bizony erős kezdés, ahogy mondani szokták. Aki látott már Tarr Béla filmet, vagy olvasott Krasznahorkai László regényt, az tudja, hogy rögtön a mélyére jut valaminek, amibe vagy jobb nem belemenni, vagy nagyon meg kell benne merítkezni. Kővári ez utóbbit tette és rögtön visszafelé kezdte el lejátszani a híres magyar rendező filmográfiáját, először utolsó alkotásával, a Torinói lóval foglalkozik a kötetben, majd időrendben halad vissza egészen az 1979-es Családi tűzfészekig. A filmtanulmányok egymás után sorjáznak, voltaképpen sok esetlegesen kérdéses, misztikus vagy fura filmrészletekre kapunk megoldó kulcsokat, de hát Tarr Béla műveit, köztük a világrekorder 7 óra 30 perces Sátántangót nem lehet csak úgy kielemezni egyszerűen. A könyv bizonyára minden Tarr-fannak nagy élményt jelent, de azok, akik a sok komor, túlságosan is depresszívnek ható fekete-fehér alkotásnak nem mert nekiülni, pont jó kis előjáték lehet a mozifilm életmű bármely darabja vagy egésze későbbi befogadására. Az előszóban Koltai Tamás színikritikus, újságíró egy ponton így fogalmaz: „A mindenség közönye. Egyetlen kérdésre sincs válasz. Üres az ég. Erről szól minden Tarr-film. (…) Ez a nem történik semmi a létezés enigmájára mai tudásunk szerint adható egyetlen lehetséges válasz.”