A végső megoldás: halál
Befejező részéhez érkezett háromrészes sorozatom a Lurdy és a BudaGo mozikban egy-egy hétig vetített, digitálisan felújított, rendezői Alien 1-2-3-változtatok kapcsán: tegnap este David Fincher fenséges, komor Alien 3 (A végső megoldás: halál) című filmjét volt szerencsém megnézni.
Bár „premier” volt, nem voltunk túl sokan – oka lehet ennek a közelgő ünnep, de az is, hogy csak néhány elszánt veterán tart ki az értékes univerzum mellett, a többiek könnyen emészthető horrorokat tekintenek meg otthon, streaming-szolgáltatást használva. Lelkük rajta.
Büntetőbolygó
Mint írtam, talán Fincher műve a legkomorabb, legfenségesebb, legbetegebb a filmcsaládban, és talán itt van a legnagyobb – és gyakran lényeges – különbségtömeg a rendezői változat és a moziváltozat között. A második rész végén a Sigourney Weaver által alakított Ripley a megmentett kislány társaságában visszaindul a Földre, de mivel egy arctámadó belopózott a mentőkabinba, eltér az útvonaltól, és egy büntetőbolygón csapódik be. A sok durva férfi között Ripley lesz az egyetlen nő, ami már erős színezetet ad a történetnek, de itt lesz más formájú először a xenomorf (hiszen a gazdatest genetikája szerint változik ő is), és talán itt vannak a legikonikusabb, mesterien megalkotott képek is: a kopaszra nyírt Ripley arcához egészen közel sziszegő xenomorf, vagy a végén az olvasztott vasércbe beledőlő főhős képei még sokáig kísértenek.
Különleges abból a szempontból is a film, hogy itt Sigourney Weaver is producerkedik már, illetve külön pénzt számolt fel (ha jól emlékszem, negyvenezer dollárt) csak azért, hogy kopaszra borotválja a haját (meg kell adni: igen jól áll neki).
Végső áldozat
A henteléses részeken túl mégis az egész filmből sugárzó, bátran és erőteljesen kidolgozott apokalipszis-érzet a leginkább átütő, és ez teszi a sokak által – fogalmam sincs, miért – kárhoztatott harmadik Alient számomra a legkülönlegesebbé: a furcsa vallási hitbe menekülő elítéltek, a teljesen lepattant öntödei környezet, a süvítő szél, az állandó fenyegetettségérzet, amelyben végül egy bivaly testéből tör elő az apokalipszis oka és bevégzője… mind-mind olyan gondosan megkomponált képek és jelenetek, amelyek az embert végtelen nyugtalansággal töltik el. Ripley – akiben szintén elhelyezett petét egy arctámadó – csak szörnyű önfeláldozással képes megmenteni az emberiséget (bár a kissé csálé és néhol karikatúraszerű jelenetekben – őrült tekintetű, szőrös tudósok bugyuta alakja – tobzódó negyedik részből tudjuk, hogy végül ez nem sikerül neki), és ez tovább erősíti az egész mű apokaliptikus olvasatát.
A képi kidolgozottság és gondosság a film minden ízében tetten érhető, és bár a végső üldözéses jelenet az öntöde folyosóin teljesen kaotikus, követhetetlen és érthetetlen, ezt a hiányosságot bőven kárpótolja a remek színészi játék, az árnyalt karakterek, és annak balladája, hogy az embert miként éri utol a saját végzete, hogyan találkozik a sorsával, és mit tud tenni ebben a helyzetben, milyen áldozatot kell olykor meghoznia.
Remekművek
A rendezői kifinomultságot jelzi egyebek mellett, hogy David Finchernek még arra is volt érkezése, hogy Ripley szerelmi életének is szenteljen néhány jelenetet, mely vonatkozás – lássuk be – nem túl sok helyet kapott sem a korábbi, sem a későbbi epizódokban. Tényleg nem értem a fanyalgókat: ha innen nézzük, jobb ez a film, mint a közkedvelt, akciófilmszerű második, és érvényesen, szervesen (!) építi tovább az első filmben felvázolt világot, még úgy is, hogy csupán egyetlen kisbolygón és huszonöt emberen keresztül mutatja be az univerzum xenomorfok általi lehetséges pusztulását. Remekmű, remekművek. Csak az sajnálom, hogy már soha nem nézhetem meg ezeket a filmeket úgy, mint amikor először láttam őket: elakadó lélegzettel, feldúlt, viharzó gondolatokkal, hitetlenkedő csodálkozást és tiszta katarzist átélve.
David Fincher: Alien 3. (A végső megoldás: halál) 1992. Digitálisan felújított rendezői változat. Lurdy Mozi és GoBuda Mozi, április 6. – április 13. 18:30 és 21:00 vetítési időpontokkal.
Egypercesek
Adventi programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Íme a PIM év végi programjai
A mai egyetemisták egyre kevesebb könyvet olvasnak” – írja Rose Horowitz publicista az Atlantic magazinban