Mivel egy évvel idősebb vagyok az Aliennél (felhasználóbarát verzióban: A nyolcadik utas a halál), természetesen nem lehettem ott az eredeti bemutatón, így évekig csak rajongva néztem – az Alien-univerzummal kapcsolatos összes létező könyv többszöri elolvasása és film ismételt megnézése közepette – a híres képet, amelyen élő közönségen tesztelik a legelső Alien-megszületés mellkasáttörését, és amelynek a bal felső sarkában egy férfi elégedetten vigyorog, miközben mindenki éppen készül elájulni. Nos, ő az én lelki rokonom, vagy mondhatom: az a pasas vagyok én.

Kép forrása

A moziélmény összes kellékével felszerelkezve

Éppen ezért – bár dvd-n megvan, és otthon többször megnéztem – szinte el sem hittem, mikor megláttam, hogy a Lurdy Mozi és a GoBuda Mozi egyaránt műsorra tűzi az első három Alien-filmet, de csak egy-egy hétre ám (!), mégpedig a következő felosztásban: Ridley Scott 1979-es klasszikusa március 23-tól, James Cameron folytatása (Aliens – A bolygó neve: Halál) március 30-tól, David Fincher  – és ezer mémben való feldolgozását is eredményező) remekműve (Alien 3 – A végső megoldás: Halál) pedig április 6-tól kerül vetítésre, de mint mondtam, csak egy-egy hétig, mégpedig digitálisan felújított formában.

Mivel 1.) rajongó vagyok, 2.) még nem láttam moziban a filmeket a moziélmény összes kellékével felszerelkezve, nem volt kérdés, hogy mindegyiket megnézem, így meg is vettem jegyemet az ős-Alienre, és már a premiervetítésen ott várakoztam, szánalmas és elpuhult emberi lényként egy csomag popcornnal meg a hozzávaló kólával. (Hej, hol vannak már azok az idők, amikor az emberek még rosszul lettek vetítés közben, nemhogy popcornt zabáljanak hersegve!)

Egy kis kitérő következik: az Alien-univerzumot – és emberiségkölteményt – Ridley Scott teremtette meg, akit megihlettek H. R. Giger munkái, így tehát eleve több – minimum képzőművészetileg! – ez az egész holmi emberszeletelős buta horrorfilmnél. A mester az elmúlt években aztán visszatért a történet elejéhez, és megalkotta a sokat vitatott Prometheus (2012) és Alien: Covenant (2017) című remekműveket, amelyek aztán valóban emberiségdráma szintjére emelik ezt az egész világot, olyan messze vezető gondolatokkal, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. (Ezért sem értem a népek fanyalgását a művek fölött: sokan a vad, gyilkolós akciót hiányolják belőlük, miközben ezek a filmek tényleg a filozófia irányába mutatnak – van azért slashelés bőven bennük! –, és minden ízükben, részletükben egyszerűen: tökéletesek.)

Kép forrása

Alienkavalkád

Namármost mióta ezek a filmek kijöttek (a fikciós világ kronológiája szerint ezek korábban történtek, mint az 1979-ben megjelent film eseményei, így az a furcsa helyzet áll elő, hogy mivel viszont a valóságban később és fejlettebb technikával készültek, sokkal modernebb bennük minden, a látványt is beleértve, mint a ’79-es első, tehát elvileg később történő Alienben), én csak ezeket nézem, körülbelül évente egyszer, hogy egyre jobban elmélyüljek ebben a világban – éppen ezért nem voltak egészen kristálytiszták az emlékeim az első, megalapozó művel kapcsolatban (noha a történetre pontosan emlékeztem, a képi, filmtechnikai kidolgozásra már nem annyira), így a mozizás igen különleges élményt ígért.

Sajnos, az élmény felemás lett. A digitálisan felújított változat semmivel sem jobb, mint az én otthoni dvd-men szereplő film, és sajnos igen rossz, szinkronizált verzióban adják, ami viszont néhol (mivel ez a rendezői változat) átvált angolra, gondolom azért, mert anno a moziváltozatot szinkronizálták. A párbeszédek – magyarul – teljesen életszerűtlenek, szépelgők, igen választékosak, mely nyelvhasználat nem illik az éppen a világűr legveszedelmesebb gyilkosa elől menekülni próbáló idegroncs szereplők lelkiállapotához.

Sokat ront továbbá a moziélményen a nem túl nagyszámú közönség popcornzacskó-recsegtetése, néhol pedig vihogása egyik-másik, mai szemmel megmosolyogtató technikai kivitelezés láttán. (Bezzeg nem kacagnának, ha a sötétben a lábukra tekeredne egy Alien-csáp, de sajnos a Lurdy Ház nem a Nostromo. Bár, ha jobban belegondolok: inkább szerencsére.)

Kép forrása

Popcornnal és popcorn nélkül

A film azonban továbbra is pazar.

Nem csupán a kellő mértékű alázat mondatja ezt velem, ami mindenképpen kijár az egész Alien-világot megalapozó első műnek, hanem önnön értékén is remekmű. A mai akciófilmekhez szokott nézőnek kicsit lassan indul be a cselekmény, de ez csak azért van, hogy a befogadók minél jobban azonosulhassanak a főhősök mindegyikével, akik – heten – itt nem csupán lemészárolnivaló tucatemberek (mint napjaink horrorfilmjeinek első háromnegyed órájában a mellékszereplők), hanem mindenkinek élete van, véleménye, élményei, haragjai, mindenféle érzelmei, amelyeket persze mind elpusztít az ellen, de azért mindig megemelem a kalapomat a pár évtizeddel ezelőtti filmkészítés előtt, amikor a látványos CGI-technológia még nem vette át az árnyalt karakterábrázolás, sőt karakterépítés helyét.

Külön öröm volt látni, milyen gondosan építi fel Ridley Scott az űrlénnyel való találkozást – a film az első percektől kezdve nyugtalanító előjelektől terhes, amelyeket a képi világ is megerősít: csápszerű képződmények látszanak az űrhajón, illetve a félelmetes mozgású idegent idéző mechanikus mozdulatok, a remek zene, amely szépen a képek alá dolgozik, és közben hátborzongató… minden tökéletes. Persze, innen nézve kicsit szájbarágós egyik-másik előrejelzés, de ne feledjük, én úgy próbáltam nézni a filmet, mintha először látnám, és úgy bizony minden a helyén van.

Úgyhogy bármennyire felemás volt is a tapasztalat, megérte. Popcorn nélkül jobb (és olcsóbb is), de biztosan megyek a következő két film, azaz a két következő film vetítésére. Az sem kizárt, hogy találkozunk, bár az űrben senki sem hallja az öröm sikolyait.

Ridley Scott: Alien. 1979. Rendezői változat. Digitálisan felújított változat. Lurdy Mozi és GoBuda Mozi, március 23. – március 30. 18:30 és 21:00 vetítési időpontokkal.