Nagy néha elkészül egy olyan alkotás, ami sokkal szórakoztatóbb, mint azt feltételezném az alapkoncepciója alapján. A Free guy az a film, amiről senki se gondolná, hogy több lehet, mint Ryan Reynolds, ahogy saját magát alakítja egy bizarr világban, amit legegyszerűbben a Mátrix és a Lego kaland szerelemgyerekeként írhatnánk le. És mégis… sokkal inkább erről a nem várt, háttérbe szorult meglepetésről írok, mint a középszer definíciójáról, a Különlegesen veszélyes bűnözőkről, amiért éppen mindenkinek kötelező rajongania.

Új betűszó az életemben: NPC

A Free guy az online virtuális város, Free city világában játszódik, ahol játékosok küldetéseket teljesítve okozhatnak káoszt és pusztítást, mindenféle következmény nélkül. Mert ugye ki is törődne az olyan NPC-kel (non playable character), akiket a programozók azért teremtettek, hogy egyszerű feladataikat végrehajtva élethű háttérként vagy leküzdendő akadályként szolgáljanak a virtuális térbe érkező „igazi” emberek számára? Az NPC-k nincsenek tudatában érzelmeiknek, ahogy saját létezésüknek sem. Ez alól kivételt képez történetünk főszereplője Guy (Ryan Reynolds), aki véletlenül találkozik egy játékossal, Millie-vel (Jodie Comer), akibe első látásra beleszeret, majd saját kódolását felülírva megpróbál interakcióba lépni vele. Első önálló döntését követően Guy megindul a lejtőn (?) és öntudatra ébredve kezdi élni az életét a játékon belül, végre olyannak látva a virtuális világot, amilyen. Kegyetlennek.

Szemben az árral

Millie, összetévesztve Guy-t egy élő játékossal, első közös interakciójuk során azt mondja neki, hogy fejlődnie kell, ha túl akarja élni a városban. Így hát Guy, a lányról ábrándozva, elkezd küldetéseket teljesíteni. Teszi ezt szerelmesen ábrándozva, vérontás nélkül. Másoknak segítve ér el jobb eredményt, mint a játékosok. Sikerének és különleges játékstílusának köszönhetően Guy médiaszenzáció lesz a való világban. És az emberek találgatni kezdenek, ki lehet igazából a forradalmár a kékpulcsis avatár mögött?

Versenyfutás az idővel

Guynak, akarata ellenére, az egész világot sikerült átvernie, az egy Millie-t kivéve. A lány ugyanis nemcsak egy sima játékos, hanem a játék eredeti fejlesztőinek egyike, aki még úgy tervezte Free city-t, hogy az sokkal békésebb, még az NPC-k számára is boldog világ lehessen. Az ötletét azonban ellopta egy pénzéhes üzletember, Antoine (Taika Waititi), hogy megalkothassa azt a várost, amiben Guy él. Millie sejteni kezdi, hogy Guy több lehet annál, mint ami: bizonyíték, nemcsak arra, hogy kisemmizték őt, hanem hogy létre lehet hozni mesterséges intelligenciát egy virtuális térben. Millie tehát meg akarja védeni, Antoine el akarja pusztítani hősünket. Az egész sztori pedig egy idő elleni versenyfutásban csúcsosodik ki: vajon sikerül Millie-nek a világ elé tárnia az igazságot, mielőtt Antoine, elindítva új játékát, Free city-t megsemmisíti?

Másnak lett szánva

A virtuális világ témája egyáltalán nem új Hollywoodban. A Free guy varázsa nem az eredetiségben, sokkal inkább abban rejlik, hogy komoly, már többször kimondott gondolatokat ágyaz könnyed humor közé. Nem veszi túlságosan komolyan magát, nem csinál drámát a mesterséges intelligencia etikai kérdéséből, és nem erőlteti rá kétes morálját a nézőire. A film sikerrel próbált meg nyitni a fiatalabb generáció felé, humorát sokszor a gaming-élményre hegyezve ki. És, habár én csak simán elsiklottam volna bizonyos félmondatok felett, észre se véve, hogy itt történt valami, unokaöcsém szerint ezek tényleg vicces megjegyzések voltak. A köztünk levő tíz év korkülönbség a youtuber- és streamer-cameo-kat nézve is érezhető volt: ő felismert néhányat a gamerek közül, én viszont csak a szememet forgattam, hogy miért kell erőszakkal kiszakítani a nézőt a film magával ragadó világából…

Erőfeszítés

A főszereplők szerethetőek, Guy vicces és – attól függően, hogy mennyire képes a néző tolerálni Ryan Reynoldsot – képes a közönséget maga mellé állítani. Engem személy szerint meglepett, hogy az írók vették a fáradtságot, hogy karakterfejlődést mutassanak be egy számítógépes programon. Egy olyan Hollywood-i érában, ahol az „ideális” hős megbízhatóan egydimenziós, Guy majdnem-komplexitása üdítően hatott. Akaratlanul is szimpátiát éreztem iránta, amikor világossá vált számára, hogy mi is ő valójában.  Drukkoltam neki, hogy túlélje a nagy finálét, holott végig tudatában voltam, hogy a fickó csak néhány sor kód egy játékban.

Élveztem

A Free Guy az a fajta film, amit úgy kapcsol be az ember – ha egyáltalán, végső unalmában csinál ilyesmit! –, hogy nem mer elvárni tőle semmit. A trailer alapján egy erőfeszítés nélküli, tucatkomédiát vártam, amit Ryan Reynolds nevével és az online gaming-kultúra sztoriba építésével sikerülhetett bárkinek is eladni. Ezzel szemben eredeti vígjátékot láttam, ami mert újjal próbálkozni, és tizenkilencre lapot húzva elnyerte szívemet a hozzáértő színészi teljesítménynek és a kiváló forgatókönyvírásnak köszönhetően. Koránt sem volt tökéletes, ahogy az is biztos, hogy semmilyen díjat se fog nyerni, és persze arra se sikerült rávennie, hogy elkezdjek játszani valamilyen online játékon… viszont, egy pillanatra se éreztem azt, hogy ezek közül bármelyik is a célja lett volna a filmnek. Így, az első olyan poén után, ami betalált, elfelejtettem a prekoncepcióimat, hátra dőltem, és hagytam, hogy szórakoztassanak a látottak és… így is történt!

Képek forrása