Két mozijegy árából az ember sok ezer film és sorozat közül szemezgethet. És ugyan sokszor kardoskodtam már a Netflix ellen, de így, a karantén és az ünnepi semmittevés ideje alatt tényleg egy egészen jó alternatívája lehet a szórakozásnak. Már ha az ember hajlandó átrágni magát a sok szemeten, hogy megtalálja azt az egy gyöngyszemet, ami indokolttá teszi a beruházást. Továbbra is tartom, hogy eddig a pontig ez az egész „pénzkidobás”, de utána – akár – tekinthetjük befektetésnek is. Fiatal rendezőket, ismeretlen színészeket juttatunk keresethez és lehetőséghez. Akik a bizalmat olyan nem várt gyöngyszemekkel hálálják meg, mint a Moszul ostroma című film.

Kép forrása

Válaszokra várva
Az amerikai filmipar már jó pár éve igyekszik feldolgozni azt, hogy mi is történt a Közel-Keleten. Próbálja megmagyarázni a tömegeknek azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek miatt a kétezres évek elejétől megváltozott az életük - tették ezt több - kevesebb sikerrel, megteremtve a maguk árulóit, gonoszait és hőseit. Ezt a folyamatot mi, európaiak növekvő cinizmussal és megvetéssel követtük – már aki vette a fáradtságot, hogy figyelemmel kísérje egy másik kontinens keresztes- és propagandaháborúját. A 2014-15-ös menekültválság azonban már Európát is sújtotta, így még az is kénytelen volt állást foglalni a közel-keleti konfliktusokban, akinek azt is a világtérképen kellett megkeresnie, hogy Szíria melyik kontinensen található. Az Iszlám Állam fölemelkedése, az online térben való jelenléte és az Európában végrehajtott terrortámadásai miatt az emberek hosszútávú megoldást, sürgető kérdéseikre pedig válaszokat követeltek. A kormányok az előbbin dolgoztak inkább, míg ez utóbbi megadása inkább a popkultúrára és a különböző médiumokra hárult.

Kép forrása

Akinek pénze van…
Természetesen a Netflix és a HBO volt az első, aki ebben a témában meglátta a lehetőséget. Már 2017-ben megjelentek olyan filmek és sorozatok, amelyek az európai muszlimok szemszögéből mutatták be az utóbbi évek történéseit. A Messiás című sorozat a vallási manipuláció lehetőségét, a Kalifátus a fiatalokra, elsősorban a nőkre leselkedő veszélyeket helyezte története középpontjába. Az Állam az európai toborzás folyamatát az ISIS részéről, a Senkik földje pedig az Iszlám Állam ellen harcoló alakulatokhoz csatlakozók szemszögéből mutat be bizonyos fiktív eseményeket. Egyik sem hibátlan, de mindenképpen elgondolkodtató és legalább okot ad arra, hogy ezekről beszéljünk. Egyetlen narratíva azonban mind a mai napig hiányzott a repertoárból: a helyi arabok szemszöge, akiknek az életét tönkretették a terroristák. És a nagyhatalmak, akik erre lehetőséget adtak…

Kép forrása

Sokak mindennapjai
Mindezek alapján a Moszul ostroma tehát sokféleképpen hiánypótló alkotás. Azt igyekszik nézőinek bemutatni, hogy milyen életbe kényszerül bele több millió arab, aki a Terrorálllam területén, vagy annak szomszédságában lakik. És mindezt nem a nyugati, jól felszerelt katonaság kalandjain keresztül látjuk, hanem olyan helyi rendőrök egyetlen napját végigkövetve, akik egész életüket a város falain belül töltötték. Emlékeznek a háború előtti életre és arra, hogy mennyi mindent kellett feláldozniuk a saját emberségükből, hogy életben maradhassanak. Nem önzőségből, hanem hogy tovább küzdhessenek, minden egyes végigharcolt nappal közelebb hozva a háború végét.

Kép forrása

Ilyen egy jó akciófilm
A történet egyszerű: egy rendőrcsapat különleges akciót kezdeményez Moszul még az Iszlám Állam által megszállt területén. Renegát csapatról van szó, akik nem támaszkodnak másra és a saját maguk törvényei szerint harcolnak az ellenséggel. Effektíven. A SWAT olyan sok veszteséget okozott az ISIS-nek, hogy az vérdíjat tűzött ki minden tagjuk fejére és utasította híveit, hogy ha a SWAT egy tagja fogságba kerül, akkor őt azonnal végezzék ki, ne adjanak neki lehetőséget az ISIS-hez való csatlakozásra. A film ezen része igaz, tényleg létezett egy csapat, ami több mint háromszáz terroristával végzett. 

Kép forrása

Igaz történetek
A Moszul ostroma egy pörgős, lebilincselő akciófilmben állít emléket a csapat tagjainak, de az igazi értéke a látottaknak nem ebben rejlik, ugyanis a végeérhetetlen tűzpárbajok közepette emberi történetek elevenednek meg előttünk. Láthatunk egy fiút, aki halott apja kérését tartja tiszteletben, még akkor is, ha ez a halált jelenti számára. Egy nőt, aki annak ellenére fogad be egy árvát a saját gyerekei mellé, hogy tudja, ez azt jelenti, hogy neki nem lesz mit ennie. Egy árulót, aki civileket próbált védeni és ezért kellett kínhalált halnia. És egy fiatalembert, aki rájön, hogy az eredményes harc megköveteli, hogy először a saját emberségét áldozza fel, legvégül pedig az életét, hogy másoknak ne kelljen ilyesmit tennie. Ezek nem egy ember „igaz történetei”. Egy egész generáció szembesül ilyen és ehhez hasonló problémákkal. Dicsőség és hősiesség pedig csak azoknak létezik, akik biztos távolba, békés hazájukba menekülhetnek, ha elegük lett a végeláthatatlan harcból. Mindenki másra a kilátástalanság, a fájdalom és a halál vár. És a remény, hogy talán egyszer vége lesz ennek a bő egy évtizede tartó kálváriának.