Clint Eastwood, a spagettiwesternekkel hírnevet szerző színész már a hetvenes évek elején átült a kamera túloldalára, és már első rendezésével, a Játszd le nekem a Misty-t című filmmel bizonyított. Azóta ritkán fordult elő, hogy ne ő uralná a kamera mindkét oldalát, pedig már bő tíz éve a Gran Torino után bejelentette, hogy felhagy a színészkedéssel, hiszen a vásznon a társai egytől-egyig dinamikusabbak, fiatalabbak nála. Szerencsére nem így történt, azóta láthattuk már több filmben is. 

Kép forrása

Mint Eastwood most
Most, hogy betöltötte a nyolcvannyolcadik életévét újra erőre kapott, és elkészítette legújabb filmjét. A The Mule, magyarul Öszvér, majd Csempész címet viselő mozi olyan, mint Eastwood most. Öreges, lassú, néha megmosolyogtató, de még mindig markáns és férfias. 
Az egyik mellékszerepben Bradley Coopert láthatjuk, akit tulajdonképpen Eastwood ragadott ki a Másnaposok filmek zárkájából. Valamit láthatott benne. Coopert bő negyvenévesen kezdik el értékelni, és tulajdonképpen ennyi idő kellett neki is, hogy beérjen, nem csupán Hollywoodi, felületes maszlagokkal lakasson minket jól. Alig néhány perc a szerepe, de amikor kell, és megjelenik, akkor nagyon ott van. 

Kép forrása

Az anyag mindig megérkezik
Eastwood olyan filmet nyújt nekünk, amit Amerikában legutóbb David Lynchnek sikerült, a Straight Storyval. A Csempészről azt mondanánk, hogy aranyos. Ez persze nem olyan jelző, amit akkor mondunk, amikor egy ismerősünk megmutatja legújabb barátnője fotóját és nemtetszésünket próbáljuk titkolni. Ez a film tényleg az. Megtörtént esetet dolgoz fel egy öreg emberről, aki egész életében csak a munkájának élt, ezáltal a családja a háttérbe szorult. Virágok ültetéséből, gondozásából, majd eladásából teremtette meg a napi betevőt, elfoglaltsága miatt még a lánya esküvőjét is kihagyta, aki emiatt nem akart neki megbocsájtani. Unokája esküvője a következő momentum, amikor számítanak rá, és ő meg is érkezik, egy régi, szakadt platóssal, amiben már alig van élet. Kapva az alkalmon, egy esküvői vendég ajánl fel a számára munkát, a teendője csak az, hogy az egyik pontból a másikba eljuttasson egy csomagot, amit nem szabad megnéznie. 
Mi nézők igen, ő még nem sejti, hogy a csomag tartalma drog, pedig a megbízók és az átvevők már a külsejük alapján sem tagadhatnák le, hogy közük van a kábítószerhez. Eastwood akkor kezd gondolkozni, amikor az első fuvarért tetemes összeget kap, megbízhatósága és a kényszer miatt pedig további munkákat vállal és kap is. Járja a saját maga külön útjait, ami nem tetszik minden bandatagnak, belső konfliktusok is kialakulnak miatta, de az anyag mindig megérkezik, ezért nem bántják. 

Kép forrása

Minden benne van
Nem kell bemutatni a filmet az elejétől a végéig, hiszen akkor nem lesz miért megnézni. (A közelmúltban egyébként DVD-n is megjelent.) A mai generációnak vontatott lesz a darab, pedig minden benne van, ami egy olyan mozihoz kell, amit értéknek szán a készítője, mi pedig akár húsz év múlva is szeretettel nézünk meg. Mert a film tele van szeretettel, értéket ad a létezésnek, megbocsájtást kínál az elkövetett hibáknak. 
Eastwood még mindig tud olyat mutatni, amit eddig nem láttunk színészi repertoárjában. (Pedig azt hihettük, hogy A szív hídjaiban már mindent megmutatott nekünk.) Szemeiben továbbra is ott van a huncutság és macsóság, de a gyengeséget és esendőséget vagy éppen a félelmet is hitelesen játssza el. 
Nézzük meg a filmet, lehetőleg a családunk társaságában! Eastwood segítségével újraértékelhetjük azt, amink van és azt, amik vagyunk.