Robert Ludlum neve bizonyára többnyire a Bourne rejtély kapcsán ismerős, pedig a szerző már a kezdetekben is eredeti ötletekkel lépett a közönség elé. Az említett művet a legjobbjai között tarthatjuk számon, vaskos oldalakon át meséli el a körmönfont kémsztorit. 

Kép forrása

Mellékzöngék
A fiatalabbaknak szánt megfilmesítés is leköt az összes részben, bár a felnőttként is megszeppent kamasz arcával mimikáló Matt Damon talán a nem a legmegfelelőbb választás volt erre a szerepre, ahogyan Jeremy Renner sem, pedig ő már bombakeresésben vagy bosszúállásban is jeleskedett. Neki elnézzük, hiszen már azóta is letett néhány remek dolgot a filmvászonra, ráadásul ingatlanvásárlás terén is a segítségünkre lehet, ha Amerikában gondolkozunk, hiszen a számára a színészkedés csupán mellékvágány. 
Mellékzöngeként érdemes megjegyezni az eredeti, nyolcvannyolcas Bourne filmet is, ami a műfajban, a Bond mozik mellett, talán a nyolcvanas évek egyik legjobbja. Richard Chamberleiné a főszerep, aki ezt megelőzőleg a Tövismadarakban sújtott le a nők könnycsatornáira. Itt mégis minden hihető, amit tesz. 

Kép forrása

Pont egy vonat- vagy repülőútra való
Ludlum azonban ezt megelőzően is írt olyan novellát, amiből készült film, ez pedig például az Osterman Weekend. A könyv izgalmas, néhol ugyan még gyermekbetegségektől sem mentes, hiszen ez csupán Ludlum második megjelent műve volt. Nem vaskos a történet, lehet úgy kétszáz oldal, pont egy vonat- vagy repülőútra való, ennél többre nem is szánták. A történet elmesélésébe nem folynék bele, hiszen azt követően már nem lenne miértje az elolvasásának, maradjunk annyiban, hogy a hetvenes évek aktuális kémkedési szálait bogozza, majd egyenesíti ki a szerző fondorlatos, de elég tömör stílusban. Nem is indokolt nagyon elnyújtani ezt a témát, hiszen az idősáv is eléggé rövid, főleg a már említett Bourne könyvhöz, illetve folytatásaihoz képest. 
A belőle adaptált film forgatókönyvébe csúsztak enyhén érthetetlen vagy zavaros dolgok, ezt viszont a rendező stílusa, valamint a szereplőgárda részben tudja korrigálni. John Hurt, az Alient vagy Elefántembert követően, itt már elismert színész volt, a munkájában nincs is hiba. Rutger Hauer még friss volt Amerikában, épp csak kimászott Paul Verhoeven szárnyai alól és bebújt Ridley Scotté alá, viszont még nem kezdett el kommerszkedni, így teljesítménye kiegyensúlyozott, teljesen hiteles. A rendezésért Sam Peckinpah felelt, akinek utolsó filmjeként ez a hattyúdalának tekinthető. Bloody Samről tudni kell, hogy Steve McQueennel karöltve növelték akkoriban az alkoholfogyasztás statisztikáját, így nem volt könnyű vele együtt dolgozni, bár a filmstúdiók mindent megtettek annak érdekében, hogy ki is hozzák belőle a rejtett agressziót a forgatások alatt is. Korábbi filmjeit is már rendre utólag fazonírozta, mert a producereknek már akkor is hobbijuk volt, hogy mindenbe beleszóljanak, az alkotó egyéniségét pedig átszabják vagy eltüntessék. Packinpah történetvezetése így néhol megbicsaklik, de nem tudhatjuk, hogy ez a delíriumnak vagy a külső tényezőknek köszönhető. 

Kép forrása

Pár óra szórakozás
A rá jellemző, kimódolt, művészi szintre emelt akciójelenetek most is rendben vannak, bár a vágás néha több lett a kelleténél, de még így is felülmúlja bármelyik kortársát, a maiaknak pedig igazi iskolapélda lehet. A magyar változat szinkronja nem éri el azt a szintet, amit akkoriban zömmel hoztak, így, ha valaki szeretné megnézni, ajánlott inkább a feliratot választania. Nincs benne olyan sok szöveg, ráadásul a történet néha tényleg picit darabos, így nem kell félnünk attól, hogy valahol elveszítenénk a fonalat. 
A filmváltozat az élvezetről szól, a megjelenített stílusról, precízségről, ahol a jeleneteknek súlya van, az ütéseknek ereje, a kilőtt golyóknak pedig helye. Aki persze végletekig elvarrt és kimódolt szálakat keres, az máshol tegye. Az enyhe áttekinthetetlenség ebben az esetben ez még indokolt is, hiszen ez egy kémtörténet, a lényege az, hogy senki sem tudhatja pontosan, mi is lesz a következő lépés. Nagyobb nyomatékú slusszpoén vagy katarzis persze sosem árt egy történetnek, de ez itt másról szól. Olvassuk vagy nézzük, Ludlum korai zsengéje mindenképpen megér pár óra szórakozást, mert igenis azt nyújtja.