A minap volt szerencsém megnézni J.K. Rowling nevével fémjelzett új filmet, a Grindelwald bűntettei című alkotást, mely a mára már kultikussá váló Harry Potter könyvek és filmek egyik előzménytörténetét dolgozza fel. Tapasztalataim nem tűrik, hogy ne kerüljenek papírra, de legalább képernyőre. A filmben ugyanis rendkívül bosszantó hibák és ellentmondások vannak, amelyeknek egy ekkora rajongótáborhoz szóló műben nem lenne szabad létezniük. 
Figyelem, szpojleres anyag! 

Kép forrása

Fan-service movie 
Mielőtt belekezdenék, fontos tisztáznom néhány dolgot. Egy: A Grindelwald bűntettei jó film, pazar látványvilággal és szerethető karakterekkel. Érdemes megnézni. Kettő: egészen biztosan vannak nálam jóval nagyobb, jóval elhivatottabb rajongói a Potter-univerzumnak. Mégsem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a filmben néhány helyen önmagukkal mennek szembe az alkotók, olyan jeleneteket létrehozva, amelyek diszharmóniában állnak az eddig megteremtett Harry Potter varázsvilágával.
A filmben akadnak belső ellentmondások, és – ami számunkra talán fontosabb – olyan jelenetek is, amelyek a Rowling-univerzummal szemben állnak. Ha egy adott (fantázia)világot tágítunk, igenis oda kell figyelni, hogy ne keletkezzen diszharmónia a kitaláltvilág már ismert részleteivel. Márpedig itt több kisebb, ám mégis bántó esetben tagadja az eddigieket az új mozi. 
Szinte minden kritika a film javára írja, hogy ez egy igazi „fan-service movie”, vagyis, hogy a film erejét az adja, hogy a vaskalapos Harry Potter rajongók igényeit elégíti ki, a számukra kedves helyek, személyek képernyőre húzásával. Igen ám, csakhogy pont ezek a Harry Potter rajongók (magamat egyébként nem ide sorolva) azok, akik észreveszik az apró bakikat is és akik kellő képen bosszankodnak is miattuk

Kép forrása

Ez most miért? 
Kezdjük talán a film néhány felette bosszantó belső ellentmondásával. Itt fontos hangsúlyoznom, hogy – magyar kifejezés híján – „szpojlerezés” következik, vagyis a cikk lelő sok poént a filmből, így csak az olvasson tovább, aki már látta azt, vagy akit ez nem zavar. Nos, érthetetlen dologgal kezdünk. A brit Mágiaügyi Minisztérium úgy dönt, hogy Angliába szállítja Gellert Grindelwaldot, hogy annak ott kelljen számot adnia tetteiről. Igen ám, csakhogy a történetben olyan népszerű hopponálás, vagy a zsupszkulcsok használata helyett, amikkel pikk-pakk megtörténhetne a transzfer, a hazaszállítás egy fogattal történik. Hmm... A világ legveszélyesebb bűnözőjét, akitől majdnem mindenki retteg, egy thesztrálok által vontatott kocsival akarják átrepíteni egy kontinens fölött, amit négy seprűs mágus követ. Teszik mindezt úgy, hogy a kocsiban a bűnözővel szemben ül a mágiaügyi miniszter, természetesen odarakva Grindelwald orra elé a varázspálcáját és az amulettjét is, csak hogy tényleg minden adott legyen egy jó kis szökéshez. A kocsit követő mágusok is megérik a pénzüket, ugyanis miután rájönnek, hogy itt bizony galiba van, bőszen repülnek tovább a kocsi után, egyetlen egy varázslat elmormolása nélkül. Bár érthető, hogy a film meglehetősen lapos lett volna, ha Grindelwald nem tud megszökni és a következő két órát egy börtönben tölti, ennél azért tehettek volna komolyabb erőfeszítéseket az alkotók…
A film másik rendkívül bosszantó, és a készítők által sajnos nem megmagyarázott jelenete, amikor Queenie Goldstein, aki egy legilimentor – vagyis különleges képessége, hogy hallja az emberek gondolatait – természetes könnyedséggel sétál be Grindelwald házába egy már külsőre is rém gonosz nő meghívására, anélkül, hogy bármit megsejtene a dologból. Hogy a nőnek ne lennének gondolatai, vagy Queenie varázsereje mondott volna csődöt, az nem derül ki, márpedig a jelentet a későbbi eseményekre elég nagy hatással lesz... 
Bosszantó emellett az is, hogy bár a filmnek Grindelwald bűntettei a címe, tulajdonképpen a mesterkedésen – és persze a szökésen – kívül Grindelwald semmilyen bűntettet nem követ el százhúsz perc alatt. Nem mellesleg a korábbi gaztetteiből sem derül ki semmi. 
Érthetetlen emellett az is, hogy az előző rész főszereplőjét, Goethe Salmandert kiutazási tilalommal sújtották Angliában, és láthatólag eléggé orrol rá a Mágiaügyi Minisztérium, annak ellenére, hogy ő volt az, aki elkapta Grindelwaldot, a legerősebben keresett személyt, megmentve ezzel elvileg a varázslótársadalmat. Hogy Salmander – amellett, hogy Dumbledore-ral szoros barátságot ápol – milyen bűnt követett el, ami miatt indokolt és érthető lenne, hogy ne engedjék elutazni, az nem derült ki…
Nem folytatom, pedig folytathatnám. Inkább jöjjenek a varázs-világ diszharmóniái!

Kép forrása

Hiányos harmónia
Vissza tehát a film elejéhez, amikor is a brit Mágiaügyi Minisztérium kocsija előtt látjuk befogva a Thesztrálokat. Ez elvileg nem történhetne meg. Gondoljunk csak a negyedik részre, amikor is megérkezik a Beuxbattons párizsi varázslóiskola csapata a Trimágus Tusára! Ott kiderül, hogy ezek a lények láthatatlanok. Pusztán azok számára nem, akik már találkoztak a halállal. Ilyen volt például Harry Potter, vagy Luna Lovegood. De hogy ilyen lenne az összes alkalmazott az amerikai és a brit Mágiaügyi Minisztériumban, az minimum valószínűtlen. Inkább arról volt szó, hogy a látvány kedvéért a készítők belementek egy önellentmondásba. 
A második probléma Leta Lestrange karaktere. A filmből ugyanis kiderül, hogy az apja egy imperio átokkal bűvölte el, szöktette meg, majd szerelmi bájital segítségével tette magáévá az anyját, így teherbe ejtve őt. Leta tehát pontosan úgy fogant, mint Voldemort, vagyis Tom Denem, aki a története szerint pont emiatt nem képes a szeretetre, és lett olyan amilyen. Mivel a szeretet nélkül fogant gyermek sem képes a szeretetre, ezért érthetetlen, hogy Lita ez alól miért képez oly nagy kivételt, hogy még menyasszonyi szintre is el tud jutni. 
Hasonlóan érthetetlen, hogy a film végén, amikor Kowalski, aki egy mugli, és akit hirtelen elfogadott mindkét Mágiaügyi Minisztérium, annak ellenére, hogy a protokoll szerint törölni kellett volna a memóriáját, ahogy tették azt az első film végén is, áll a Roxfort előtt és néz csodálkozva. Ez ugye problémás, hiszen a Roxfortot védő bűbáj miatt ő elvileg nem lehetne ott, és egy nagy romhalmazon kívül nem láthatna semmit. 
A film végén egyébként egy másik érthetetlen jelenet is van. A kezdetben varázstalannak hitt Creedence ugyanis hirtelen magáratalálásában lerobbant egy hegyet azzal a varázspálcával, amit Grindelwald nyom a kezébe, annak ellenére, hogy a Bölcsek Kövében mindenki alaposan megtanulhatta, azt az aranyszabályt, hogy a pálca választja a varázslót, és nem fordítva.
Mindezek mellett, a „fan service” egyik alappillérének szánt Roxfort falain belül is találhatunk bosszantó dolgokat. Ezek közül a legnagyobb, hogy a film egyik jelenetében szerepel McGalagony professzor, akinek a karaktere meglehetősen problémás, hiszen a film eseményei a születése előtt történnek, így neki azidőtájt nem, hogy a Roxfortban lennie, de még élnie sem szabadna. Adódik a feltételezés, hogy esetleg valamelyik azonos nevű felmenője szerepel ott, ám a film IMDB oldala szerint az valóban egy bizonyos Minerva McGalagony, amely néven rajta kívül mindössze egy volt a családjában, a dédnagyanyja, aki feloldhatná ezt a problémát, csakhogy neki akkortájt jóval idősebbnek kellene lennie, mint a filmben felbukkanó alaknak.
Akárhogy is, a filmnek jó pár olyan jelenete, momentuma van, amelyek nem, hogy nem működnek „fan-service”-ként, de épp a rajongók számára okoznak bosszúságot. Főleg úgy, hogy a forgatókönyvet maga Rowling írja.  
Fontos azonban leszögeznem, hogy akinek az efféle ellentmondások nem tűnnek föl, remekül fog szórakozni. A film abszolút élvezhető.