Azok a hetvenes, nyolcvanas évek… a lehetőségek évtizedei! Amikor az ideológiák árnyékában zajló drog és fegyvercsempészet a virágját élte. Pilóták váltak szuperhatalmak és kartellek eszközeivé. Mérhetetlenül gazdaggá. Majd áldozattá. Akik végül úgyis újra életre kelnek a mozivászon. Okosabbak, sármosabbak lesznek, mint annó. Igazi követendő példák. Kellhet ennél több egy férfinak?

Kép forrása 

Olyan… szokásos
Barry Seal neve persze egyáltalán nem csengett ismerősen nekem. A róla készült film megnézése után pedig azt mondom, hogy nem is igazán szégyellem magam tudatlanságom miatt. Majdnem pontosan ugyanolyan karriert futott be, mint az összes többi sikeres csempész, akinek az életét megfilmesítették. A különbség csak annyi, hogy Barry nem végső elkeseredésében, hanem unalmában vágott bele a kalandos életbe. Valamint a CIA látta el már az első repülésétől kezdve „csepmész know how”-val. És mindent a feleségéért, a családjáért tett: nem hagyta el őket, amikor beütöttek a dollármilliók. De ezeken túl… csupán egyetlen dolog emeli ki (?) igazán ezt a történetet a többi hasonszőrű film közül. Hogy a főszereplője egy már befutott sztár, igazi bomba név: Tom Cruise.

Kép forrása

Bizalmat szavazok neki
Tudom, tudom... Lehet őt nem szeretni, az orrára nevetve mutogatni, vagy a Szcientológiára hivatkozva megvetni. De azt hiszem az vitathatatlan, hogy ő azon kevés férfi sztár egyike, aki bízva színészi képességeiben bátran felkarolhat egy bizonytalan forgatókönyvet – és ezért becsülnünk kell! Hajlandó kilépni a komfortzónájából, nem ugyanazt az egyetlen arcot és karaktert játssza, ami híressé tette. Néha ugyan látványosan elszámolja magát, és belefut egy-egy kudarcba (az utóbbi időben jó néhányba), de azt hiszem, töretlen lelkesedése és bevállalóssága miatt kétségtelenül megérdemli azt, hogy bizalmat szavazzak (a Mission impossible folytatásain kívül) az újabb filmjeinek. Nagy remények nélkül ugyan, de a jó szórakozásban bízva ültem hát be a Barry Seal – A beszállító című legújabb alkotására.

Kép forrása

De hol az eredetiség?
A történet, mint mondtam, ugyanazon a pályán fut, mint a Betépve című 2001-es film (és hasonszőrű társai). És mivel akkor Johhny Depp tökéletesen bemutatta a kokaincsempészek féktelen életét, szívem szerint én sem vesztegetnék sok szót a felesleges fényűzésre, ostoba sógorra, bölcs fekete FBI-os nyomozóra, kolumbiai és nicaraguai bulikra. Az ezerszer látott, ismerős képsorokra. Milyen kár, hogy a Barry Seal vetítési idejének háromnegyedét ezek tették ki! A maradék egynegyedet pedig a repülős üldözés és az értelmetlen lövöldözés. De hát ilyen világban élünk. A Wall Street farkasának sikere óta… ez a felszínesség kell a népnek. Ami előtt bambulva el lehet tölteni két könnyed órát a moziteremben, és amiről hazafelé lehet álmodni és posztolni. Pedig ebben a sztoriban is lett volna alapanyag egy kis gondolatébresztésre!

Kép forrása

Ostoba a szürke eminenciás
Mert, hát hogyan is jutott Barry Seal olyan kulcspozícióba, hogy kezet szoríthatott olyan nagyhatalmú férfiakkal, mint Noriega, Pablo Escobar vagy az elnök? Hogyan sikerült elérnie, hogy mindegyikük úgy érezte, kielégítette az összes igényüket bő évtizeden keresztül?! A film néhány pillanatra betekintést enged nézőinek a CIA tevékenységébe, amely szervezet azért, hogy a kezét tisztán tartsa, sokszor civileket bízott meg bizonyos kétes ügyletek lebonyolításával. Tették mindezt olyan ügynökök irányításával, akik még csak ki sem léptek soha íróasztaluk mögül. Akiket bizony az orruknál fogva tudott vezetni egy-egy szemfüles ember, kihasználva, hogy a CIA, amíg hasznosnak vél valakit, bizony teljes mellszélességgel mellette áll. És ezen a ponton, ha merünk, akár el is gondolkozhatunk az akciójelenetek árnyékában megbúvó kérdésen: vajon, ha a nagyobb jó érdekében el tudjuk adni az elveinket, akkor érnek-e valamit?

Kép forrása

Valami hiányzott
Nem láttam egy emlékezetes filmet. Viszont azt sem igazán tudom, hogy hogyan lehetett volna ebből a történetből valami igazán ütőset kihozni. És ahogy láttam, Tom Cruise-nak sem volt sokkal több ötlete, nem igazán tett hozzá semmit a filmhez azon túl, hogy néha letolta a gatyáját, és a seggét mutogatta a filmvásznon. A nyolcvanas évek „high life-ja” már eléggé nevetséges mai szemmel, igazán rázós akciójelenetet az élet nem produkált Seal történetében, a felvetendő morális kérdések pedig igencsak kényesek. Megértem, hogy nem lehet lehülyézni és álszentnek kikiáltani szemtől szemben a világ legnagyobb titkos szervezetét, amiről lassan ugyan kiderül: azon túl, hogy sikerült tovább húznia, mint a KGB-nek, nem sok érdeme van. De a múlt történetei azt is bizonyítják, hogy hatalma és gátlástalansága viszont annál több! Mi, európaiak azt szeretnénk hallani, hogy ezt végre beismerjék, de az amerikaiak továbbra is a homokba szeretnék dugni a fejüket. Cruise alkotása egyértelműen nekik kedvez. Engedi, hogy higgyenek abban, hogy országuk (minden évtizedben) lehetőséget ad a bátor és szabadszellemű férfiaknak, hogy hírnevet és vagyont szerezzenek maguknak. American made. Tökéletes az angol címe a filmnek. Talán még annyit hozzáfűzhettek volna, hogy „just for americans”…