Egy szép nő testhez simuló ruhában ugrál, és megmenti a világot. Legyőzi a zombikat, és bár néha meghal, valahogy mindig sikerül vele egy következő részt forgatni a sorozatból. Férfiaknak való, végtelennek hitt, bugyuta szórakozás… amit most valamiért mégis le akarnak zárni! Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért a hír: lehet, hogy örökre búcsút kell mondom Milla Jovovichnak!

Megszokott bugyutaság

Már nem is tudom, hányszor láttam Alice-t felébredni a Kaptár-filmek elején. Ilyenkor meztelenül, vagy lenge öltözetben, kikerekedett szemmel áll, és – szokás szerint – nem emlékszik semmire… aztán elkezdődik az öldöklés. Ennyi volt az alapötlet, ami a színésznőnek világhírt, a filmkészítőknek pedig vagyonokat hozott. Ahogy a sorozat népszerűsége/költségvetése nőtt, egyre furcsábbá váltak hősnőnk ellenfelei. A kezdeti piros kutyusokat és lézercsíkokat felváltották a bárdos zombi óriások, szuperkatonák és a repülő izébizék. De ez csak a megújuló díszlet, a történet magja nem változik: minden részben meg kell hallgatnunk, hogy a lány volt az egyetlen, aki „sikeresen egyesült a T-vírussal”, hogy az „Umbrella vállalat gonosz” és az „emberiség érdekében meg kell semmisíteni a vállalat vezetőit”.  És ahogy az a szörnyen bugyuta filmeknél lenni szokott… egy idő után már boldog nosztalgiával gondol az ember ezekre a bárhova beékelhető, semmitmondó, de jól begyakorolt kijelentésekre, különösen akkor, ha ezek helyett valami még sokkal bárgyúbb, sőt elviselhetetlenül bárgyú dialógus alakul ki a szereplők között két mészárlás szünetében!

Felesleges mellékszálak
Egy-egy epizód készítése során azonban a rendezőkre és forgatókönyvírókra rájött az őrület! Meg akarták változtatni a jól bevált filmfelépítést, és valami kisebb, emberinek tűnő sztorit próbáltak beékelni a zombiapokalipszis és a bosszúszomjas ötven kilós nő mítosza közé. Hiba! Egyértelmű, hogy kellenek a mellékszereplők a film élvezetéhez, de nem egy kis szerelmi szál, vagy az anyai szeretet a belecsempészendő. Még jó hogy nem! A random túlélők azért kellenek, hogy Alice talpraesettségét kiemeljék. Hogy hulljanak, mint a legyek, miközben az orosz modellünket még a szuperzombivá avanzsált Michelle Rodrigues sem tudja megizzasztani.

A főgonoszok
Igen, szükség van rájuk. Mert hát hogyan harcolhatna szenvedéllyel évtizedeken keresztül Alice egy arctalan, piros-fehér logójú vállalat gonoszsága ellen? (Mondjuk, ebben az esetben jó kis társadalomkritikaként lehetett volna értelmezni az értelmetlen mészárlás alatt meghúzódó alapgondolatait a filmnek…) Sehogy. Kellenek azok az arcok, amelyeket konkrétan gyűlölni lehet és bosszút esküdni ellenük! Így hát, a könnyen érthető és fogyasztható sztori érdekében, főhősnőnknek három, különböző képességekkel rendelkező, elnyűhetetlen ősellenséggel kell felvennie a harcot. A nemes cél által vezérelt gonosz tudóssal, aki addig kísérletezik a T-vírussal, míg saját maga is át nem alakul valami mutáns fenevaddá. A napszemüveges verőemberrel, akit a Mátrixból sikerült kölcsönözni és a Vörös Királyné nevű mesterséges intelligenciával, amelynek holografikus megjelenítése a büdzsé bővülésével válik filmről filmre egyre kidolgozottabbá. 

Az utolsó rész
Az első öt részben sikerült a „sakktáblát” felállítani, a karaktereket bemutatni és pályára állítani. Minden adott hát egy végső mészárláshoz… És hogy egyértelmű legyen, különleges epizódról van szó: Alice kivételesen nem emlékeit elveszítve ébred a film elején! Egyszerűen csak kimászik egy csatornából, és miután legyőz egy repülő valamit, belekezd a „mi is történt eddig, narrációba”. Csak hogy a múlt dicsőségének is adózzunk néhány percben! És amikor már lélekben felkészülnénk a bevallottan értelmetlen szórakozásra, akkor jött a sokk! Az alkotók szakítottak a hagyományokkal, és valami összefüggő egésszé próbálták átalakítani az eddig külön-külön élvezhető részeket! Hiba volt. Azzal ugyanis, hogy minden elvarratlan szálat meg akartak magyarázni, és az egész sorozatot le akarták zárni, a „báját” adták el a filmnek. Azon túl, hogy most túráztatni kellett az agyam, hogy visszaemlékezzek előző Kaptár-részek szereplőinek neveire és hőstetteire (így árulva el a gondtalan szórakozás eszméjét), az sem töltött el izgalommal, hogy végre fény derült arra, mi is volt a célja az Umbrella vállalatnak a vírus létrehozásával, milyen kapcsolat van a főgonoszok és Alice között, és hogy miért térhettek vissza haláluk után a legjobban kidolgozott karakterek minden következő részben is.  Mindezeket az elszórt morzsákat felszedegetve, bizony nem töltött el az elégedett döbbenet, ami egy előre eltervezett sorozat záró epizódjának nézésekor szokott. Nem. Egyszerűen csak sajnáltam, hogy a rendezők ostoba változtatgatásaikkal el akarták hitetni, hogy a Kaptár más (több), mint ami. Így fedve fel legnagyobb hibáit azok szemében, akik eddig az élvezet kedvéért vaknak tettették magukat. 
Siratlak, ó Kaptár! Eddig ebéd mellet százszor is megnézhető agyatlan szórakozás voltál, és most meg… egyé váltál a szánalmas akciófilmek közül.