Ahogy olvasgattam a magyar online újságokat, konstatálnom kellett, hogy manapság csak akkor lehet múltbeli eseményről írni, ha valami évfordulót sikerül hozzákötnünk. Aktualizálni kell, különben bajba kerülsz! Szóval, csak hogy én se lógjak ki a sorból: az idei év valamely hónapjában volt tizenkilenc éve, hogy bemutatták az első Csillagközi invázió (Starship tropers) című filmet, amelynek sikerére „tudósok” máig keresik a magyarázatot. És most én is be fogok állni az elmélkedők sorába!

Régi-új borzalmak
Vannak divatos ellenségei az emberiségnek: főleg alienek, természetfeletti lények és gépek lesznek ellenségei civilizációnknak a filmvásznon. A Csillagközi invázió azonban, szakítva a hagyományokkal, a bogarak támadásával riogatja a tévékészülék előtt ülőket. Ez, az igazat megvallva, az otthonunkat ellepő hangyákra és más élősködőkre gondolva igencsak realisztikusnak és félelmetesnek tűnik a többi lehetőséghez képest. Mégsem mondhatom, hogy ez a film egy horror, thriller vagy egy egyszerű akciófilm. Az Invázió több ennél! A komolytalanság köpenyébe burkolózva mutatja be szatirikusan modern politikánkat, fejlődő társadalmunkat és fajunk dicső háborúit. És mit ne mondjak! Szíven talált az igazság, amit feltárt előttem.

Az első igazság
Az emberek birkák. Azaz egy hangzatos jó ügy érdekében el lehet őket tömegesen küldeni a vágóhídra. Lett légyen az Világháború, avagy világok háborúja. Jelen esetben persze ez utóbbiról van szó. A csúf, nagy bogarak le akarják igázni az emberiséget (?), így fajunk nem tehet mást, minthogy egyesül egy Föderációban, és odaűrhajóz a gonoszok bolygójára és lecsap! Írmagja se maradjon a fenyegetésnek! De vajon ez az egész tényleg ilyen egyszerű? Mi van, ha tényleg létezik valami felsőbb intelligencia, ami a bogarakat irányítja? Ami előre gondolkodik, és gyarmatosítani akar ember lakta bolygókat. És ha ilyesmi létezik, akkor biztos, hogy jó ötlet saját terepén az ismeretlen képességekkel bíró elmével megmérkőzni?

Hierarchia
Ahogy haladunk előre a történetben, úgy tárul fel előttünk a konfliktus forrása: mindkettő célja a totális dominancia. És mire a vetítési idő a feléhez ér, addigra a néző már ezen kívül is több, zavarba ejtő párhuzamot tud felfedezni a két faj között. Mindkettő a háború miatt egy előre meghatározott kasztrendszer szerint dönt egyedei sorsáról. De a bogarak effektívebbek: már a születéskor tudják, hogy mivé lesz a „gyermekük”, így osztják fel társadalmukat gondolkodókra, harcosokra, repülő egyedekre, meg még ki tudja mire. Ezzel szemben az emberiség csak kissé később tudja ezt megtenni. Az ő új generációjukat vizsgák alapján sorolják be a nagy háborús társadalomba: űrhajósnak, hírszerzőnek, avagy egyszerű ágyútöltelék gyalogosnak. A felülről jött utasítást pedig mindkét faj – kis kitérőkkel ugyan –, de végrehajtja…

A különbség
Elég nagy és nem az emberiség javára írandó. A bogarak, amennyire látjuk, őszinték az „alárendeltjeikkel”. Elküldik őket meghalni, mert ez a faj érdeke. Ezzel szemben az emberiség manipulálni kénytelen egyedeit. A film által jól bemutatott (ostobán egyszerű) propagandatermékekkel igyekeznek a Föderáció marsalljai rávenni a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a már évtizedek óta húzódó háborúhoz. A gyűlöletre és félelemre apellálva sikerül új gyalogos katonák tömegeit behívni a hadseregbe. A felsőbb vezetők kénytelenek így manipulálni társaikat, mert a butábbak áldozata nélkül a faj intelligensebb egyedei vesznének oda!

Nincs minden veszve
A Csillagközi invázió egy kis reményt is ad elkeserítő fajunk egyedeinek. Bemutatja, hogy míg a bogarak megbékélnek sorsukkal, addig az emberek közül – ha millióból egy is – de előlép, és társainak élére fog állni. Amikor igazán kell, többet fog kihozni vele született génállományából, mint amennyire hivatott lenne, ezzel inspirálva a körülötte lévőket… így vezetve, a puszta véletlen folytán fajunkat a jobbá válás útjára. Hősöknek nevezzük az ilyen embereket. És csak hogy a szatirikus igazság oldaláról mutassam be a film ezen aspektusát is, elmondom: a Csillagközi invázió ügyeletes főszereplője, John Rico (közlegény majd pár csata után őrnagy) magas, szőke, kék szemű, megbukott matekból, és soha egyetlen kérdést sem tett fel a háború miértjével kapcsolatban…

Kedvencem lett
Nem tudok mást mondani. Így van és kész. Talán az egyik legnagyobb háborús szatíra, amit valaha is láttam, olvastam. Talán most sokan felhördültek és a 22-es csapdájára gondolnak a képernyők előtt. Igen, ez utóbbi könyv nekem is tetszett, viszont Joseph Heller múltunk egy nagyon is komoly fejezetéből csinált viccet, míg a Starship Troopers a legelképzelhetetlenebb témát próbálja halálosan komolyan bemutatni úgy, hogy az emberiség legnagyobb gyengeségeire mutat rá mindeközben. Úgy gondolom, Heller könyvét lehet csak élvezni is, míg a filmet nézve kénytelenek vagyunk önvizsgálatot tartani, hogy igazán meg tudjuk érteni annak humorát. Ugyanis ha nem vagyunk elég figyelmesek, akkor csak egy gagyi, lövöldözős agymenésnek fogjuk gondolni a látottakat, viszont ha sikerül elgondolkodnunk a filmen… akkor történelmünk összes nagy háborúját másként fogjuk szemlélni. És azt hiszem, ez egy olyan teljesítmény, amelyre a film készítői büszkék lehetnek!