Egy a sok közül
Ismerkedjünk meg Jake-kel! Egy átlagos tanulójával a nevenincs egyetemnek, aki éppen az őszi szemeszter kezdete előtt költözik be új lakhelyére.  Aztán gyorsan feledkezzünk is meg róla, mert ő csupán egy a sok közül. Egy az egyetemi baseball csapat játékosai közül, akik elsők akarnak lenni a bajnokságukban, egy a férfiak közül, akik nőkkel akarnak ismerkedni, egy a fiatalok közül, akinek nincsen semmi fogalma arról, hogy mi lesz belőle, ha „nagy lesz”. És még sorolhatnám… Jake, a villogóan fehér mosolyával és furcsa inggyűjteményével csupán az eszköz, amely bevezet minket egy másik világba, amely a fiatalság szabadságvágyáról és útkereséséről szól.

Intermezzo
Három nap az élet. Mert szinte biztos vagyok benne, hogy Merle is a college első napjairól mintázta híres regényének alapgondolatait. Az elsős egyetemisták e három nap alatt (a szemeszter kezdetéig) kóstolnak bele először a lehetőségek óceánjába. Isznak, buliznak, barátságokat kötnek, lányokkal ismerkednek… életükben először felhőtlenül szabadnak érzik magukat. Ám Jake és csapattársai mások. Ők nem a nagy ismeretlen előtt állnak. Tudják, hogy mit fognak csinálni az elkövetkezendő években: edzeni fognak és folyamatosan javulni próbálnak azért, hogy legyőzzék ellenfeleiket és saját magukat. Ők nem lesznek egy „fickó” az irodai munkából vagy az egyetemről. ŐK többek próbálnak lenni. De hogyan?

Az elit
A film megmutatja, hogy mi teszi a legjobbá ezeket a játékosokat. Már ismeretségük első óráiban megosztott élményeik és a közös bulizás összeköti őket. Az első részegség, verekedés, buli… mind azért van, hogy egy egységgé, csapattá váljanak. De ők soha nem engedik el magukat annyira, mint társaik… mindannyian azzal a tudattal jöttek erre az egyetemre, hogy ők a legjobbak, és hogy azok is szeretnének maradni. Ezért a falkaösztön kialakulása mellett a film a csapattársak folyamatos rivalizálását is hűen bemutatja. Amely mindenben jelen van: lett légyen szó pingpongról, kosárlabdáról, avagy egyszerű kártyajátékról. Őrületet és megszállottságot látunk a szemükben: a győzelem áhítatát. Ez az, ami mindenki másnál kiválóbbá teszi ezeket a srácokat. Ez az, ami a tökéletesség keresésére sarkallja őket – és ez az, ami a legtöbb emberből hiányzik. És amikor ez realizálódik bennem, akkor arra is rájövök, hogy egyáltalán nem sajnálom tőlük a sport teljesítményük miatt nekik ajándékozott ösztöndíjat. Biztos, hogy nem ők lesznek azok, akik majd az ország gazdaságát fellendítik, de egyértelmű, hogy legalább annyi erőt és energiát fektetnek bele abba, hogy egyetemük dicsőségére győzelmet arassanak, mint amennyit a legjobb tanulók kifejtenek egy-egy vizsgára való felkészülésük során. A különbség az, hogy míg az utóbbiak szinte senkit sem inspirálnak, addig a „csapat” mindenki számára példa lehet.

Látom már!
Az Everybody wants some két órás játék ideje alatt meggyőzött arról, hogy van értelme az amerikai stílusú felsőoktatásnak. Tényleg létezik természetes kiválasztódás egy olyan korban, amikor már majdnem mindenkinek van felsőoktatást igazoló papírja… mindig lesznek olyan emberek, akik kiválnak a tömegből állhatatosságuknak és becsvágyuknak köszönhetően. Számukra karakterformáló időszak lesz ez a néhány év. Egy igazi genezis, amelyből aztán egy sikeres ember születhet meg. A maradéknak pedig megmaradhat öt, fékevesztett év emléke, amikor kitombolhatták magukat, még mielőtt betagozódtak volna egy olyan társadalomba, amely lehet, hogy csak kellemetlen irodai munkát tartogat számukra…