Hiteles források alapján
A Félvilág története - a főszereplő halálán kívül - csupán kitaláció, mégis nagy erénye, hogy tökéletesen adja vissza a korszak hangulatát. Átélhetjük a szegény, munkakereső cseléd reménytelen helyzetét, a kivételezett háztartásvezető biztonságosnak tűnő, valójában csak egy hajszálon függő életét, és persze az úri világ sajátos törvényeit. A forgatókönyvíró, Köbli Norbert korabeli naplókból, újságcikkekből, hirdetésekből merített ihletet. Érezhetően nagyon mélyen beleásta magát ebbe a korba, és ráadásul mindezt remekül vissza is adta nekünk! Erénye továbbá, hogy a hangsúly nem azon van, ki ölte meg Elzát – ezt ugyanis elég könnyű kitalálni –, hanem az egyes szereplők motivációja és egymáshoz való viszonya áll a cselekmény középpontjában.

Biztos bizonytalanság
A cím igencsak találó, hiszen Elza félig ebben, félig abban a világban kénytelen élni: a kurtizánokhoz képest úrinő, aki színházba és operába jár, bármit megvehet, bármit és bárkit megkaphat; ugyanakkor az arisztokraták kinézik maguk közül, továbbra is örömlánynak tartják. Nem látják szívesen maguk között a báli összejöveteleken (még egy jótékonysági esten sem, amire pedig jelentős összeget ajánl fel Elza), de még a kisebb volumenű vacsorákon sem. 
A film által megelevenített korban (Mágnás Elzát 1914 januárjában gyilkolják meg) szinte mindenki bizonytalan helyzetben van, akár tud róla, akár nem. Sokáig úgy tűnik, Elza teljesen önálló személy, viszont kitartója, Max Schmidt (Kulka János) szava számára is parancs. A házvezetőnő, Rózsi (Gryllus Dorka) lekezelően bánik az új cselédlánnyal, Katóval (Döbrösi Laura), viszont itt meg Elza egyetlen kis szeszélye elegendő ahhoz, hogy forduljon a kocka: Rózsit kirúgja, Katót előlépteti. A film során szépen lassan mindenkinek megváltozik a helyzete a többiekhez képest, és csak kevesen képesek megtartani helyüket a felvázolt hierarchiában. Szász Attila filmrendező nem siettetett semmit, szép fokozatosan bontja ki cselekményt, szinte kézen fogva vezet minket Budán, a Vízivárosban, a kapcsolódások és összefonódások, a szereplők és motivációik hálójában. Amelyet aztán fokozatosan alakít át számunkra drámává, majd végül krimivé-thrillerré. 

Túlzások nélkül a jó!
A színészek nagyon szép, visszafogott eszközökkel dolgoznak – az indulatos jelenetek sem hajtépéstől, rohangálástól, üvöltözéstől terhesek, hanem egy-egy hangsúllyal és tekintettel hozzák létre a feszült légkört, méghozzá maximálisan hihetően. Sokáig a magyar és a külföldi filmek között ez volt a legfeltűnőbb különbség, de végre a hazai filmrendezők is rájöttek, hogy a kevesebb bizony több tud lenni. Az alakítások őszinték és hatásosak, kölcsönösen erősítik egymást a nagyon színvonalas képi világgal (Nagy András munkája). Különösen tetszett az a borongós hangulat, ami vizuálisan is megjelent: minden alkalommal, amikor kilépnek az utcára, ott köd gomolyog és félhomály uralkodik. Mintha egy szimbolista vers vagy novella elevenedett volna meg. 
Mágnás Elza és korának története szórakoztató formában mutatkozik meg előttünk, amit számomra a három vezető színésznő játéka tett igazán élvezetessé. Kovács Patrícia cinikus, szeszélyes és dögös, Döbrösi Laura remekül hozza az ártatlan, vágyakozó naivát, míg Gryllus Dorka Rózsija kiszámíthatatlan a megalkuvásra bármikor kész, igazi köpönyegforgató boszorka szerepében. Ha valakit érdekel, milyen lehetett a századelős kor hangulata, társadalmi viszonyai és intrikái, ebben a filmben nem fog csalódni.