A népmesék, tudjuk, jóval többek gyerekeknek szánt kitalált történeteknél; céljuk túlmutat a szórakoztatáson az útmutatás, sőt a gyógyítás felé. Az emberiség ősi tudását rejtik, azokat a tapasztalatokat, élettanulságokat, erkölcsi mintákat, illetve mai szóval, megküzdési stratégiákat, amiket az idők kezdete óta minden nemzedék igyekszik átadni az utána következő generációknak. A mesék valójában rólunk szólnak, s – a mesehősök szerencsét próbáló, hét veszélyt és ezerféle ármányt leküzdő szereplő jelmezébe bújva, – voltaképp mi magunk vagyunk. Mi, vagyis a mindenkori ember, akinek alapproblémái, alapkérdései, úgy tűnik, alig változtak az évszázadok alatt.

Kép forrása

Mesesorozat

Csóka Judit klinikai szakpszichológus, meseterapeuta legújabb kötetében a korábbi könyvekhez hasonlóan, tematikus egységekbe szedve tárja elénk a világ népeinek mesekincseit. Legfrissebb mesegyűjteménye a bátorság, illetve az azzal elválaszthatatlanul összekötődő félelem tárgykörét járja körül, a mesehősök által bejárt utakon keresztül megannyi példát mutatva arra, hogyan is győzhetjük le a „magunk kísértetit”.

A könyv a korábbi (Mesék a gyógyulásról, Mesék feleségekről és férjekről, Meseterápiás utak és kalandok, Mesék a pénzről, Mesék a szabadulásról) kötetekhez hasonlóan, a Corvina Kiadó gondozásában látott napvilágot. 

A kötet meséi (illetve az azokban szereplő toposzok, vándormotívumok) egy része ismerősen cseng, ám a történetek zömével legtöbbünk valószínűleg először találkozik.

Kép forrása

Burmától a Székelyföldig

A történetek elrepítenek bennünket a világ legtávolabbi pontjaira. A burmai, dán, Amúr-parti, Fülöp-szigeteki, ausztrál, kubai, kínai japán, kazáni-tatár népmesék között irokéz, tuvai, izlandi, breton, indiai, portugál, indonéz és persze székely s magyar mesékre bukkanunk. E varázslatos sokszínűség révén pedig két tapasztalatra tehetünk szert. 

Egyrészt rácsodálkozhatunk a távoli (különböző éghajlati, földrajzi viszonyok között élő) népek tőlünk olykor gyökeresen eltérő életkörülményire, hitrendszerére (például egyes állatok szimbolikus jelentéssel, isteni erővel való felruházására) és az ezekből adódó, számunkra ismeretlennek tetsző kihívásokra. Ám mindeközben azt is megfigyelhetjük, hogy a különböző színterek között megoldásra váró életfeladatok ugyanazokkal az erkölcsi normákkal, erényekkel oldhatók meg. Legyen szó a fagyos tajgák vadászó nemzetségének fiáról, a harcsaforma Tengeri Öreg szívét meglágyító halászfiúról vagy akár a Krokodil nagyanyótól oltalmat kapó indonéz lányról. 

A külső-belső ellenségek legyőzése – üzenik nekünk a mesék – ugyanúgy a másokért cselekedni tudó, de önmagáért is kiálló bátorság és igazságosság ösvényein keresztül vezet. 

A kötetben az előző mesegyűjteményekben megismert szerkezeti felosztással találkozunk.

A könyv két nagyobb szerkezeti egységre oszlik: az Előszót a félelemről szóló történetek követik, majd a sort a bátorság meséi zárják.

Az alaposan és nagy szakértelemmel megírt Előszó mintegy értelmezési keretet nyújt a későbbi történetekhez. A szerző – miután tisztázza a konkrét tárgytól való félelem és a testetlen szorongás közötti különbségeket, azok hatásait, illetve a félelmet befolyásoló egyéni tényezőket (habitusunkat, neveltetésünket, a társadalom hierarchikus rendszerében betöltött helyzetünket stb.) – rámutat arra is, hogy mit nyerhetünk mégis e fájdalmas érzések révén. Azaz hogyan emelkedhetünk túl önmagunkon e kellemetlen útitársak segítségével. Példának okáért: a mások ellen elkövetett igazságtalanság miatti szorongás miként emelhet át bennünket a felháborodáson át a cselekvő bátorságig. 

Kép forrása

Félelem és bátorság

A félelem tárgya – elemzi Csóka Judit – sokféle lehet, és mindegyikből más a kivezető út is.

A válogatás ennek a sokféleségnek a jegyében történt: az egyes mesék a félelem különböző fajtáiról szólnak. Az elátkozott csiga című Fülöp-szigeteki mese (melynek rokona az általunk is ismert Kacor király) azt mutatja meg, hogyan lehet kihasználni, illetve a magunk hasznára fordítani mások félelmét. A Kavicsok potyognak az égből bolgár mese megmutatja, hogyan növeszti tárgyát óriássá a félelem, míg Az ostoba három állat című burmai mese az oktalan („a mi lesz hogyha…”?) jellegű félelmeinket karikírozza. A félelem traumatizáló hatását egy kubai mesén keresztül érthetjük meg, melyben a vadászok megszerzik ugyan a tüzet, ám az átélt rettegés hatására, örökre megnémulnak. A Derék Jankó és a kemény kenyér című magyar mese a félelemnek azt a típusát írja le, melyben attól félünk, hogy nevetségessé válunk mások előtt. 

A bátorságról szóló részben – írja a szerző – azt vizsgálja, hogy mitől bátrak a mese hősei. A bátor Azmund, aki elindul a rettegett Tengeri Öreghez, hogy az üres folyókba halat kérjen népe számára, és így megóvja őket az éhínségtől, a másokért való tettrekészség nagyon szép példája. A bátor kakas, A kiskakas gyémánt félkrajcára és A bölcs bagoly című tuvai történetek azt mesélik el, hogy a hatalmasokkal szemben hogyan állnak ki magukért a mesék hősei. A Grimm-szigeti ember és a jegesmedve az ember és az állat barátságáról szól. Üzenete, hogy aki tiszteli a természetet, az állatokat és a növényeket, maga is megmenekül.

A bátorságról szóló részt, illetve magát a könyvet, egy gyönyörű, giljak mese zárja, (A tigris és a vadász) mely az egymás iránti tiszteletről szól. Arról, hogy az igazán nemes lélek, ha már biztos a győzelmében, nem hagyja elpusztulni az ellenfelét sem.

A mesék tehát sokféle arcát mutatják meg a félelemnek/bátorságnak, de ezek mellett rámutatnak arra is, hogy – Csóka Judit szavaival élve – „önmagában a bátorság kevés ahhoz, hogy megtaláljuk a boldogságunkat, elérjük céljainkat. Szükségünk van még szeretetre, alázatra, önmagunk és mások tiszteletére”.

E remek válogatás a hozzájuk kapcsolódó szintén nagyszerű interpretációkkal, azt gondolom, segítségünkre lehet ezek megtalálásában is.