A történet eredetileg 1996-ban jelent meg, Albert Uderzo egyedül jegyzi. Magyarul eddig hat önálló Uderzo-történet jelent meg (A megosztott falu, Asterix Odüsszeiája, Asterix fia, Asterix és a varázsszőnyeg, Rózsa és kard, Obelix gályázik), összesen pedig, ha jól böngésztem, nyolc. A plusz kettőből az egyik a következő magyar szám lesz. Legalábbis ennek a kötetnek az információja szerint az lesz a következő.
Nem árulok el titkot, ha a történetről bármit elmondok, mert a fülszöveg gyakorlatilag nem bármit, hanem mindent elmond.
„Szökött rabszolgák ellopták Julius Caesar személyes hajóját, és a görög Szpartakisz által vezetett kis csapat a törhetetlen gallok falujában keres menedéket. Vanbenespiritus tengernagy kötelességtudóan megkísérli lerohanni Asterixéket, és bár a villámgyors csata a szokásos gall győzelemmel ér véget, Obelix feltűnő módon nem harcolt az első sorban. Bekövetkezett ugyanis, amitől Panoramix druida mindig is óvta: titokban megivott egy újabb adag varázsitalt, ám ahelyett, hogy még erősebbé vált volna tőle, szó szerint kővé dermedt. Barátai kétségbeesetten igyekeznek megtalálni az ellenszert, miközben a Caesar haragja elől menekülőknek is segítenek.”
Nem haragszunk a tönkre-spoilerezésért a kiadóra. Azért nem, mert egy pillanatnyi tűnődés után simán beismerjük, hogy az Asterix-füzeteket nem annyira a történetek ereje, mondanivalója miatt szeretjük (bár van, amelyik gyengébb, van amelyik kicsattan a szellemi izomtól), hanem a hangulata és persze a poénok miatt. Mármint, ha a rajzokat most nem számolom.
A füzet története, meglepő módon, valóban arról szól, amit a fülszöveg elmond. Szerencsére, van, amit nem tudunk meg belőle, és én sem fogom most elmondani. Maradjon valami a füzetnek is.
Uderzo (vagy Goscinny) jó trükkje volt füzetről-füzetre, hogy egy-egy alakot élő híres emberről mintáztak. Volt, hogy olyan francia hírességről, aki nekünk magyaroknak (belgáknak, németeknek, angoloknak, csukcsoknak, szanszkríteknek, atlantisziaknak stb.) semmit sem jelent. A mostani híres ember-citálás teljesen egyértelmű és vicces.

kép forrása 

Spartacus

Spartacus természetesen úgy kerül a történetbe, lásd a fülszöveget, hogy ő a szökött rabszolgák vezére. Asterixék küzdelmei időben behatárolhatók, mert ugye Julius Ceasar kortársai voltak. Spartacus ideje és Ceasaré pedig lefedi egymást, még a történelemmel sem kellett majmolódnia Uderzonak. Attól az apróságtól eltekinthetünk, hogy a Spartacus-féle lázadás i. e. 74-ben volt, Ceasart pedig tíz évvel később, i.e. 63-ban választották pontifex maximusnak. De annak tükrében, hogy a Spartacus-lázadás is jócskán másképpen zajlott (még ha a haláláról biztosat nem is tudunk) mint ahogyan a képregény bemutatja, legyintsünk bátran. Még az is lehet, hogy Spartacus valóban azért tűnt el (állítólag a holttestét nem találták meg a Crassussal i. e. 71-ben, a Silarus folyó mellett vívott csata után), mert Atlantisz maradékán landolt, ahogy Uderzo mondja.

kép forrása

Obelix és a varázsital

Ha akarom, a történet a mértékletességről szól. Obelix felhajt egy kondér varázsitalt, amiből ő egy kortyot sem ihatott volna, mert, ugyebár, gyerekkorában beleesett egy varázsitallal teli kondérba, ezért bivalyerős anélkül is, hogy inna belőle. S mert nem tudni, mit okozna nála az anyag túltolása, egy életre le lett tiltva róla. Ebből a füzetből megtudjuk, mit okoz a plusz bevitel. A mértéktelen plusz bevitel. Meg a druida kísérletezése, hogy az utóhatást megszüntesse (ez az, amiről hallgatok, de tréfás, mondhatom!). Panoramix mellett szól, hogy ilyen esetről még csak senki nem is hallott, a sötétben tapogatózik, öröm, hogy egyáltalán elér valami eredményt. (Az eredmény a tréfás, de csitt, ne tovább!) S mondjuk ezután Obelix, ha egy csöpp esze van (de őt nem éppen emiatt szeretjük), többet nem hisztizik, amikor a többiek csata előtt sorban állnak a druida főzete előtt. De erre garancia nincsen...
Egyébként ezt a mértékletesség dolgot eszemben sincsen erőltetni.
Mi meg közben ismét csuda jól szórakozunk, és még mindig nem unjuk a megszokott ismétlődéseket, a képi és verbális poénokat. Mert minden Asterix-füzetben van valami, ami egy kicsit új, egy kicsit más, és amitől mindig érdekes. Ebben egyrészt Spartacus behívása a történetbe, másrészt egy ismétlődő poén-elem, Obelix és a varázsital kapcsolatának a kifejtése. Amiről minden bizonnyal úgy gondoltuk, sose tudjuk meg, mi lenne, ha... Hát megtudtuk.