Akinek a keze alatt csodává formálódik az andezit és a vasbeton
Már számos alkalommal próbálták megfogalmazni Trianont, s azt gondolhatnánk, már mindent tudunk róla. Én most Matl Péter kárpátaljai szobrász magyarok bejöveléről szóló emlékműve kapcsán mondom azt, hogy Trianon az, ami a mindig aktuális, permanens magyar jelen. A művész munkásságáról szóló kötetet a Méry Ratio Kiadó gondozta.

A Matl Péter című könyv Tóth Norbert író és Sárba Katalin fotográfus munkája, akik az 1960-as születésű szobrász munkásságát mutatják be. A 2022-ben kiadott kötethez nem kisebb személyiség, mint a magyar miniszterelnök írt ajánlást. Orbán Viktor ebben az ajánlójában többek között így fogalmazott: „…egy havas, didergős február végi napon majd ezren gyűltünk össze a munkácsi vár Lorántffy-bástyáján, hogy felavassuk Matl Péter Zrínyi Ilonáról és fiáról, a gyermek Rákóczi Ferencről készített szobrát. A hűség, a kitartás és a remény szimbólumát, amellyel ő nemcsak a magyar történelem legbátrabb asszonyának és a szárnyai alatt szabadságharcossá cseperedő későbbi fejedelemnek, de Kárpátalja magyar népének és az egész nemzetnek is emlékjelet állított.” A miniszterelnök így folytatta: „Matl Péter megfogalmazása szerint ugyanis az emlékmű hivatása, hogy áthassa a magyar ember szívét, összetartson és reményt adjon. Nemzeti emlékhelyeinken álló szobrai pedig ennek a művészi hitvallásnak a példái Vereckétől a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián át Ópusztaszerig. Alkotásai- amelyek egyszerre simulnak a tájba, valamint kultúránk és államiságunk ezeréves szövetébe, amelyekben legősibb szimbólumaink és motívumaink jelennek meg- éppúgy összekötnek minket egymással, mint a velünk élő többi néppel.” Orbán Viktor végül így fogalmazott: „Nagy örömmel tölt el, hogy Matl Péter életművét most már egy ilyen szép albumban is megcsodálhatjuk. Forgassák hát szeretettel e könyvet, és ha úgy adódik, keressék is fel az oldalain látható alkotásokat, de mindenekelőtt meséljenek sokat a család legifjabb tagjainak arról, amit e szobrok nekünk, magyaroknak üzennek. A Művész úrnak pedig azt kívánom, hogy még sok hasonló alkotással örvendeztessen meg bennünket.”
Matl Péter Hajovics Péter,egy kárpátaljai gyáriparos, politikus unokájaként született 1960-ban. Művészeti tanulmányait 1975 és 1979 között az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, mesterei Averkijeva Ljudmila és Bacsinszky József voltak. 1980-tól tanárként kezdett el dolgozni, alkotásaival 1987-től állt a közönség elé. Munkássága fő tengelyében köztéri szobrai állnak, melyek között az Emlékmű a magyarok bejövetelének 1100. évfordulójára mellett jelentős például a munkácsi Málenykij robot emlékmű, a hajdúszoboszlói Szerelem kútja, a munkácsi Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobor, illetve a sátoraljaújhelyi Centenáriumi Turul-emlékmű található. Anyagok tekintetében szívesen dolgozik fával és a lényegesen merevebb andezittel, vasbetonnal. Díjai között szerepel a 2003-as Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, a 2009-es Magyar Művészetért díj, a 2018-as Magyar Örökség Díj vagy a 2022-es Munkácsy Mihály-díj.
Egypercesek

Már lehet jelentkezni a Térey János alkotói ösztöndíjra
Mi történik a gyerekekkel, ha leteszik a telefont?
Irodalmi kvízzel, koncertekkel és szubjektív tárlatvezetésekkel is készül a PIM a Múzeumok Éjszakájára