Rendszerint olyan könyvekről írok itt Önöknek, amelyeket könnyűszerrel be lehet szerezni – ezúttal másként lesz, kivételt teszek, kivételt kell tennem. Az történt ugyanis, hogy éppen Stephen Kinget olvastam, akinek az utóbbi időben minden szavára figyelek (mármint amiket írásban tesz, a közéleti megnyilatkozásait nem követem, bár tudok róluk, de nem az én ügyem, amiket mond, csinál), és egyik novellájában azt írja, hogy a főszereplő belemerül Flannery O’Connor Alig akad ma jó ember című kiváló novellagyűjteményéből a címadó novellába. 

Ügyes hárítás

Szórakozottan felírtam magamnak a címet, azzal, hogy feltétlenül utánanézni majd. Eltelt pár nap, rákerestem az általam látogatott illegális oldalakon (ahonnan természetesen sosem töltök le e-könyvet, csak tájékozódni járok fel, meg hogy elolvassam a könyvek tartalmát, és így megspóroljam az olvasást, á lá 111 híres külföldi regény, muhaha), kerestem így, kerestem úgy, de nem leltem honom az olvasás hazájában… sem a könyvet, azt se nem, azt még kevésbé, a legkevésbé. 

Bosszankodtam egy sort, de akkor már derengett, hogy ami ennyire nehezen hozzáférhető és elérhető, az csak jó lehet… ah, és milyen igazam lett! No de ne rohanjak a dolgok elébe, s ne öltsem egyik szavamat a másikba. Miután sehol nem találtam (a Központi Szabó Ervinben volt egyetlen darab, de természetesen éppen előző nap vette ki valamilyen másik/a másik King-rajongó, így harminc napig biztos nem férek hozzá, sóhajtoztam…), fogtam magam és felhívtam a Kiadót. Szoktam ilyet csinálni, nemegyszer rimánkodtam ki utolsó példányt vagy kértem meg egyik-másik kiadói munkatársat, hogy bontsa meg kedvemért a vastartalékot – soha nem szabad alábecsülni azt a másoknak szekunder szégyenérzetet okozó könyörgést, sírás-rívást, ahogy én kérni, rimánkodni tudok egy-egy könyvet, könyvért. 

Nem volt szerencsém, a Kiadó egyébként kifogástalan modorú és rendkívül kedves munkatársa valódi könnyeim hullásának is ellenállt, mondván, nem is tehet másképp, mert egyetlen példányuk sincs (próbáltam a vastartalék felé terelni a szót, de biztos nem én voltam az első telefonáló, akivel találkozott, mert igen ügyesen hárított). Itt már kezdtem megijedni, különösen, mikor elmondta, hogy szinte semmilyen olvasói érdeklődést nem váltott ki anno a könyv, ezért aztán teljesen biztos, hogy nem tervezik és nem is fogják újra kiadni. 

És hol volt még a vége! 

Kétségbeesett kutatás

Keresni kezdtem angolul, angol oldalakon, és mindenféle használtkönyves oldalon is leadtam az előjegyzést, ha éppen beesne egy példány (nem fog), mert természetesen készlethiányos volt mindenütt. (Ó, ha egyszer valaki az én bármelyik könyvemet keresné így, eskü, hogy kezet csókolnék neki, persze, csak ha finom kisasszonyka.) Sehol nem bukkantam a nyomára, illetve megrendelhettem volna angolul, de hetek, amíg ideér, és bármekkora istennek tartom is Kinget, azért eszembe jutott, mi van, ha ez egyszer téved, és mégsem éppen annyira jó az Alig akad ma jó ember. (Ki van zárva… igen, de a zseni is tévedhet, győzködtem magam, lásd Kálnoky László verse, a Harc a múlandósággal: „A legnagyobb szerkesztők is halandók, / de még sokáig itt / botorkálnak közöttünk / két lábon járó tévedéseik.”) Gondoltam tehát, előbb azért elolvasom magyarul, kölcsibe’ vagy/és ingyen, mielőtt a súlyos dollárt kihányom érte, én sem lopom a pénzt, pláne a dollárt. 

De a könyv, az nem lett meg. Sehogy és sehol. 

Feliratkoztam hát a Szabó Enyában rája, az is került pár forintomba, de megérte. Kivártam, érte mentem, valóságos áhítattal vettem át. Meglepetés is ért: a könyvtároskisasszony, mikor átnyújtotta, és én a helyzet ünnepélyességét elviselhetőre oldandó elcsevegtem, mennyi canossát jártam a könyvvel (épp annyit, mint Makó Canossától), rámmosolygott, és azt mondta, pedig ez egy nagyon jó könyv, a könyvtáros is ajánlja, és cukin kacsintott. (Egyem meg!) 

Mit mondjak… amit ilyen nehéz megszerezni, de/és amit a könyvtáros is ajánl, ennyi feszült várakozás és rákészülés után csak csalódás lehet – úgyhogy erre is készültem. A könyv újrakötött példány, gyenge előszóval (amit tovább súlyosbít, hogy valami tudálékos kretén ceruzával még végig is kommentelte – és nem csak az előszót, hanem a szövegeket is… a hülyéje –, tényleg hányinger…és tényleg nem hazudott Flannery O’Connor, mikor kijelentette: alig akad ma jó ember), remek fordítással – amint elolvastam a címadó, első novellát, azonmód le is vitte a fejem. Az amerikai ún. déli írók gyakran fárasztanak – témáik, hangulatuk annyira idegen tőlem (vagy csak rossz fordításokkal találkoztam eddig), hogy valami fura idegenkedést érzek, mikor őket olvasom, mintha nem érteném pontosan a kódolt kódokat, és ezért érzem ugyan, hogy itt valami nagyszerű történik, csak éppen nem férek hozzá a kincshez – ezért aztán inkább csak kínlódom, már amennyire egy olyan örömteli akció, mint az olvasás bármikor lehet kínlódás. 

Nem így Flannery O’Connor: ilyen elementáris erejű történeteket ritkán olvastam. Nem is idézek belőle, mert nem csak mondataiban kiváló, hanem (és főleg) lényegét, atmoszféráját, a tökéletesen belehelyezkedő karakterábrázolást tekintve is – egyszerűen utánozhatatlan, lenyűgöző, King ismét nem tévedett. 

Radír vagy nem radír? 

Namármost ez a könyv nekem kéne – választhatok tehát, hogy ellopom, és vállalom, hogy a hazugságomért, miszerint elveszítettem, bármekkora büntetést szabnak ki, befizetem a könyvtárnak… de mivel tudom, hogy a piaci árak alapján áraznak (egy régebbi megkísértésemkor érdeklődtem meg, és azonnal lemondtam lopási terveimről), el tudom képzelni, milyen árat szabnának egy olyan könyvnek, amelyikből egyszerűen nincs elérhető példány… Szóval ez nem járható út. Inkább – mivel a kötése kemény (keménykötésű déli szerző műve) – le fogom fénymásolni. 

Csak azt nem tudom, hogy annak a mocsoknak, aki telefirkálta az oktondi ceruzájával, kiradírozzam-e a megjegyzéseit – mert nem csupán csüggesztően ostobák, hanem rendkívül zavaróak is. (Vajon miért érzik egyesek, hogy a könyvtári könyvekbe ilyen bátran beleereszthetik szifiliszes cerkájukat? Nem tudom.) És vajon ha kiradírozom, nem ugyanazt csinálom-e én is (még ha negatív, párdon, pozitív, de ha szifilisz, mégis inkább negatív előjellel), amit ők, azaz rongálom a könyvtári könyvet?! Hiszen ennyi ostobaságnak a kigumizása alaposan meggyötri szegény könyvlapokat. És nem is marad örök tanúságul az utókornak, milyen barbár tahók kölcsönöznek a könyvtárakból. 

Úgyhogy nem tudom, mi legyen. Nemsokára vissza kell vinnem, és még nem másoltam le, nem radíroztam ki. Nagy segítség lenne, heló!, kedves olvasók, ha esetleg Önök is azok közül valók, akiket a könyv nem érdekel, bár annak idején megvették/ajiba kapták (és akikről a kiadó munkatársa oly szomorúan nyilatkozott), ha név nélkül elküldenék nekem a példányukat. Így nekem is meglesz, és az Önök polcán sem foglalja a helyet. Na, deal? 

Önöknek, többieknek pedig azt javaslom, hogy olvassák ezt a tíz novellát. Muhaha, de mit is beszélek, hiszen úgysem fog sikerülni. Mindenesetre szomorú, hogy esély sincs, hogy ez a könyv valaha széles tömegekhez eljusson. Egyenesen elkeserítő az irodalmon kívül minden mocsokkal átitatott napi létünkben… bárcsak többet olvasnánk és kevesebbet pofáznánk. Vale. 

Flannery O’Connor: Alig akad ma jó ember. 10 novella. Fordította: Varga Nóra. Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2002.