S. A. Cosby krimije olyan erősen indul, hogy az ember beleszédül: Charon megye (amely nem véletlenül juttatja az ember eszébe Kharónt, az alvilág révészét a görög mitológiából) már-már biblikus súlyú jellemzése igen erős alaphangulatot teremt az olvasáshoz, és maga a nyitó, a nulladik fejezet is így ér véget: „A Dél nem változik… csak a nevek meg a dátumok meg az arcok. És néha még azok se változnak, nem ám. Néha ugyanaz a nap és ugyanaz az arc várja az embert, amikor lehunyja a szemét. Ott várja a sötétben…” Ehhez jön még Stephen King ajánlása a borítóról („Remekbe szabott rendőrségi nyomozás… a holttestek száma csak nő, és szinte nonstop az akció”), és máris olyan magasra tett léccel találja szembe magát szerző és olvasó egyaránt, hogy csak győzzék megugrani. 

A történet főhőse a meglehetősen mogorva és feszült Titus Crown, aki az első fekete seriff a virginiai Charon megye történetében, amely a közelmúltig egészen békés helynek számított, viszont éppen a történet indulásakor egy középiskolai tanárral kegyetlenül végez egy volt diákja, a diákot pedig a seriff helyettesei lövik le, nem sokkal a helyszínre érkezésük után. Az elkezdődő nyomozás olyan sokkoló bűntényekre derít fényt, amelyektől a hideg rázza az embert: egy titokzatos csoport diákokat kínoz halálra, mindezt pedig bevonja valamiféle őrült vallásos révület, és közben folyik a fehérek és feketék közötti ősi, déli harc. Ez az utóbbi szál a hazai olvasónak kultúrtörténeti szempontból lehet érdekes, hiszen az a fajta történelmi tapasztalat, amelyik Amerikát, pontosabban az ország déli államait jellemzi a maga torz rabszolgatartó, illetve az erre adott, sokak szerint túlzó kortárs reakciókkal, az számunkra tényleg csak a messziről jött ember számára hasonlatos módon létezik. A könyvnek és a történet feszességének ugyanakkor nem mindig tesz jót az ezen való szerzői mélázás, helyenként dühös kifakadás, és a remekül induló szépirodalmi művet helyenként a politikai kiáltványok, röpiratok színvonalára húzza le – mégis be kell látni, hogy a helyi közösségeket ez valóban ilyen szinten érdekli és mozgatja, és ha a szerző maga is a feketék közül kerül ki, akkor szinte kötelessége szobordöntésekről, jogos(nak érzett) etnikai összecsapásokról és hasonló témákról is értekezni. 

Szerencsére a krimivonalat azért nem befolyásolja jelentősen a kötelező téma megírása, így ha azokon átrágjuk magunkat, igen jó és feszes rendőrsztorit kapunk, helyenként meglepően kimagasló és a zsánert nemigen jellemző, már-már filozofikus megállapításokkal: „A káosznak megvan a maga rendje. Amikor egy kaotikus helyzet ismétlődik, előbukkannak bizonyos sémák.” Vagy: „Charon közelmúltja valóban viszonylag csendesen telt, de a régmúlt olyan borzalmakat és rémségeket rejtett, hogy az már a legendák birodalmába tartozott. Az apja néha idézett Jackson tiszteletes valamelyik kénköves prédikációjából, mondván, Charonnak régóta kinéz a fájdalom időszaka. Titus nem gondolta, hogy Gideon a jövőbe látás ajándékával bír, az idő ciklikusságában viszont igenis hitt. Abban, hogy ami korábban már megtörtént, megtörténhet újra. A kerék pörög, pörög, és végül kijön ugyanaz a szám, mint húsz, harminc, negyven éve. Akármit találnak az iskolában, a béke ideje véget ért. Ismét eljö9tt a fájdalom kora, pont az ő seriffsége alatt.” 

Az ígéretesen induló történet végül tényleg nem okoz csalódást (még akkor is, ha Stephen King lelkes szavait inkább írhatjuk gyakorta hangoztatott demokrata meggyőződésének számlájára, mintsem a komoly értékítéletére): a rettegett sorozatgyilkos kilétére pont a kellő mértékben adagolt feszültségekkel teli fejezetek után derül fény, a szélesen hömpölygő kötetnek van érkezése több emberi sorsot is mélységeiben felvázolni, így a mellékszereplők nem csupán a krimikben megszokott (és a műfajtól szinte elvárt) vázlatos, de szükségszerűen jelenlévő karakterek gyors mozdulatokkal felskiccelt rajzai, hanem valódi, hús-vér embernek tűnő figurák, a megoldás parádés, és még ha az „epilógus” ismét vissza is tér a fent emlegetett sértettségek erőteljes megjelenítésére, korrekt, jól megírt krimiről beszélhetünk. Érdemes olvasni, mert a közelmúlt egyesült államokbeli történései kissé más megvilágításba kerülnek, és a világra nyitott olvasók mindenből tanulnak – ez pedig igen fontos volna mindenki számára. 

S. A. Cosby: Bűnösök vére folyjon. Fordította: Pék Zoltán. Agave Kiadó, Budapest, 2025.