Carlo Rovelli A tudomány születése című könyvében Anaximandrosz, az i. e. 6. században élt milétoszi filozófus munkásságát vizsgálja, akit a tudományos gondolkodás egyik úttörőjeként mutat be. Rovelli szerint Anaximandrosz volt az első, aki a természeti jelenségeket nem istenek vagy mágikus erők következményeként próbálta bemutatni, hanem más természeti jelenségekből magyarázta, ezzel megnyitva az utat a későbbi tudományos felfedezések előtt. Könyve azonban nemcsak ezért érdekes, hanem főképp azért, mert bepillantást enged a napjaink legizgalmasabb tudományfilozófiai vitáiba. 

Kép forrása

Kutató, író, vitapartner

Rovelli egyébként nem tudománytörténész. Elméleti fizikus és tudományfilozófus, fő kutatási területe a kvantumgravitáció, amely az Einstein-féle általános relativitáselméletet igyekszik összhangba hozni a kvantummechanikával. Az általa és munkatársai által kidolgozott hurok-kvantumgravitáció elmélete szerint a téridő nem folyamatos, hanem diszkrét kvantumstruktúrákból épül fel. Ez az elmélet jelentős alternatívát kínál a húrelmélettel szemben. Ezen kívül foglalkozott az idő természetének filozófiai és fizikai kérdéseivel. Kiemelkedő kutatásai között szerepel az idő nem abszolút, hanem relációs jellegének vizsgálata, amely a kvantummechanikai és relativisztikus megközelítések összefüggéseit boncolgatja. Midazonáltal Rovelli nemcsak tudós, hanem kiváló ismeretterjesztő is, akinek művei közérthető formában mutatják be a modern fizika legnagyobb kérdéseit. Legismertebb könyvei:

• "Hét rövid fizikalecke" (2014) – Rövid, közérthető bevezetés a modern fizika legfontosabb fogalmaiba, mint a relativitáselmélet, a kvantummechanika és a kozmológia.
• "A valóság nem olyan, amilyennek látjuk" (2017) – A kvantumgravitáció és a modern fizika legmélyebb kérdéseit tárgyalja, különösen az idő és a tér természetét.
• "Az idő rendje" (2018) – Az idő filozófiai és fizikai természetéről szóló könyv, amely a hétköznapi időérzékelés és a fizikai idő közötti különbségeket mutatja be.
• "A tudomány születése" (2023) – Anaximandrosz görög filozófus munkásságát tárgyalja, és bemutatja, hogyan alakult ki a tudományos gondolkodás.

Ez utóbbi kötet rendkívüli egyediségét az adja, hogy bár a könyv elsősorban Anaximandrosz gondolataira fókuszál, Rovelli szélesebb kontextusba helyezi a tudomány fejlődését, bemutatva, hogyan alakult ki a kritikai és felforgató gondolkodás a görög filozófia révén. A kötet nemcsak a tudománytörténet iránt érdeklődőknek nyújt értékes olvasmányt, hanem mindazoknak, akik szeretnék megérteni a tudományos gondolkodás gyökereit és fejlődését, sőt kitekintést ad napjaink legizgalmasabb tudományfilozófiai vitáira is. Rovelli ugyanis komoly tudományfilozófus is, gondolatai az aktuális elméleti vitákhoz kapcsolódnak.

Kép forrása

Relációs realizmus

Tudományfilozófiája szorosan kapcsolódik a tudományos módszer természetéhez, a tudás határaihoz és a valóság szerkezetéről alkotott képünk változékonyságához. Alapvetően relációs és dinamikus szemléletet vall, amely szerint a tudomány nem abszolút igazságok kereséséről szól, hanem egy folyamatosan változó és fejlődő rendszer, amelyben az elméletek egymásra épülnek és finomodnak.

Mindez természetesen azt is jelenti, hogy a tudományban nincsenek végleges igazságok– minden tudományos elmélet idővel meghaladottá válik vagy pontosításra szorul. Ebben a megközelítésben közel áll Karl Popper falszifikációs elméletéhez, amely szerint a tudományos elméletek nem bizonyíthatók végérvényesen igaznak, hanem csak addig érvényesek, amíg nem jelenik meg egy jobb, pontosabb magyarázat. Rovelli ezt az elvet alkalmazza a fizikában is: például Einstein általános relativitáselmélete meghaladta Newton gravitációs törvényeit, de nem azért, mert Newton tévedett, hanem mert Einstein mélyebb és pontosabb keretet adott a gravitáció működésére. Hasonlóképpen, a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet is várhatóan egy újabb, átfogóbb elméletbe fog beépülni.

Filozófiai koncepciója mélyén az úgynevezett a relációs realizmust találjuk, amely szerint a valóság nem abszolút entitásokból áll, hanem kapcsolatokból és viszonyokból. Ez különösen a kvantummechanika értelmezésében fontos, ahol a megfigyelő és a megfigyelt rendszer közötti interakció meghatározza a mért tulajdonságokat. Ebből következően Rovelli úgy véli, hogy a világban nincsenek önmagukban létező dolgok, hanem csak egymásra ható rendszerek, amelyeknek állapota és tulajdonságai mindig valami máshoz képest értelmezhetők. Ez a nézet szemben áll az objektív realizmussal, amely szerint a világ függetlenül létezik a megfigyeléstől. 

Kép forrása

Nem megy minden!

Leginkább azonban a napjainkban különösen divatos feyerabendi „anarchista tudományfilozófiájával” áll szemben, hiszen miközben Feyerabend szerint tudomány fejlődése nem követ szabályokat, kaotikus, bármilyen módszer elfogadható, addig Rovelli ragaszkodik a tudományfejlődés Popperhez hasonló felfogásához, amely szerint a tudomány  története folyamatos változás, egymásra épülő és fejlődő elméletek sora. Miközben Feyerabend szerint a tudományos módszerként minden elfogadható (anything goes), azaz nincs egyetlen érvényes módszer, addig Rovelli úgy véli, a tudományos módszer ugyan rugalmas, de nem teljesen szabálytalan. Miközben Feyerabend abban hisz, hogy a tudományos igazságok kulturálisan és történelmileg meghatározottak, s ezért nincsenek abszolút érvényű elméletek, addig Rovelli amellett érvel, hogy valóság relációs természetű, de a tudomány képes egyre pontosabb képet adni róla. Miközben Feyerabend azt gondolja, hogy a tudomány csak egy a sokféle tudásforma közül, és nem tekinthető felsőbbrendűnek más „megismerési módokhoz” – például a mitológiához vagy a valláshoz – képest, addig Rovelli a tudomány racionalitását hangsúlyozza, s rámutat állításainak kísérleti, illetve gyakorlati kontrolljára, amely lényeges különbség a világ más értelmezései lehetőségeihez képest. 

Egyszóval Rovelli tudományfilozófiája dinamikus és relációs szemléletű, amely szerint a tudomány folyamatosan fejlődik, és az elméletek egymásra épülve finomodnak. Bár egyetért azzal, hogy a tudomány nem abszolút igazságokat keres, nem fogadja el Feyerabend radikális relativizmusát és anarchista nézeteit, amelyek szerint a tudomány teljesen szabálytalan és önkényes módon működik, s egyenértékű volna a mágiával vagy a vallással.