Marosvölgyi Bonifác egy macska, két tulajdonossal (férfi és nő), akiket ő csak szolgáknak nevez, és bár nem sok minden történik vele viszonylag eseménytelenül és sok alvással dúsított életében, Bene Zoltán képes történetet faragni ezekből a kis helyzetképekből, mégpedig oly módon, hogy olykor bizony nagy, filozófiai kérdések is szóba kerülnek. 

Kép forrása

Filozofikus természetű házikedvenc

Íme például a Marosvölgyi Bonifác és a szabadság című történet végszava, miután kandúrunk meghallgatja a kertbe tévedt kóbor macska izgalmasnak tűnő életét, és segít neki megmenekülni a szintén a szolgák tulajdonát képező kutyától: „Marosvölgyi Bonifác kisvártatva visszacammogott a házába. Hozzádörgölőzött a szolgáihoz. Zsákmány, erdő, mező, puszta, sorolta magában, és megborzongott. Drága dolog a szabadság, túl nagy árat kell érte fizetni…” 

Marosvölgyi Bonifác egyebekben is filozofikus természetű házikedvenc – és itt kilépek kicsit a könyv keretei közül, ugyanis rendre meglepődöm, kik az ún. „cicások”. Vannak ugye a kutyások és vannak a cicások, olyanok ők, mint a Stones-osok meg a Beatles-esek, nemigen értik meg egymást. (A könyvbeli szolgák ugyan kutyát is tartanak, de ez Bonifác szemszögéből nem jelent túl sokat, némi kis létbosszantó, vagy inkább csak -zavaró mellékízen túl.) A cicások rendre esküsznek a macskák egészen különleges, filozofikus, sztoikus nyugalommal átitatott, rendkívüli természetére, míg a kutyások a rohangászós boldogságban és a négy lábon a földön állásban hisznek. 

Ez a különbség remekül átjön ebből is kis (mese)könyvből is, Bonifác tűnődései és szundikálásai, interperszonális kapcsolatai egyaránt sugallnak valamilyen filozófiai háttértartalmat és minőséget, még akkor is, ha „csupán” a környezet, illetve a környezet apró történéseinek rögzítéséből és leírásából állnak. Persze, eleve mesevilág ez, gondolkodó plüssállatokkal, teknősökkel, pókokkal, egyáltalán: beszélő és gondolkodó, a világra rácsodálkozó állatokkal – de mégis elhisszük, hogy mindezt Bonifác látja, Bonifác gondolja. 

Kép forrása

Humor és gondolat

Először a gondolatritmusok ötlenek az olvasó szemébe („Azon a reggelen is így cselekedett: az ablaknál álló íróasztalon üldögélve szemlélődött, mi folyik odalent, az utcán. Odalent, az utcán nem folyt semmi különös”) Bene Zoltán különleges (hangulatú) mese(?)könyvéből/-ben, aztán elkezd koncentrálni a finom hangú, harsányságtól ugyancsak mentes, kellemesen gördülő prózanyelvre. 

És ami nagy szó: ebben a visszafogott és macskásan elegáns stílusban azért tud helye lenni a humornak is: „Magul kuzin bezzeg szabad, mint a madár, gondolta Marosvölgyi Bonifác a bejárati ajtó előtt üldögélve. Mióta a lakást eladta és házba költözött, olykor szívesen járkált egyet az udvarán, meghempergett a kövön vagy a porban, leheveredett a faméretű orgonabokor tövében, csakhogy a szolgái nem mindig nyitották ki neki az ajtót. Főleg abban az időszakban, amikor állításuk szerint tél volt. (Holott Marosvölgyi Bonifác életében kétszer is gázolt már hóban.)” Vagy: „Marosvölgyi Bonifác békésen heverészett az íróasztalon. Tüzesen sütött le a nyári nap sugára az ég tetejéről a háborítatlan mindenségre.” Illetve: „Uborka Marcell morcosan ébredt, fehér bundájának vörös foltjai viszkettek a kelletlenségtől. Legszívesebben tovább durmolt volna, hiszen a Nap még viaskodott a sötétséggel a kertek alatt, az udvar esőszagban úszott, a Hold sápadt arca elé piszkos felhőt hajtott a hajnali szél és az egész világ olyan barátságtalannak tűnt, akár a cukrozott túrós csusza.” Bizony, ez még szépen lírai is! 

Kép forrása

Talán gyerekeknek, talán felnőtteknek

Talán csak a szerelem hiányzik belőle – a Vénusz nevű macskalány érkezése alig érinti meg a fenséges Bonifác egykedvű filozofálását, legfeljebb néha kioktatja tapasztalatlanabbnak tűnő társát a ház dolgaival és viszonyaival kapcsolatban, de semmi több –, ugyanakkor a kötet utolsó története erre is kitér, amikor felsejlik benne egy emberi, magánéleti tragédia (válás? szétköltözés? még nagyobb probléma?), amely aztán visszafelé is különös mélységet ad a korábbi történeteknek és tűnődnivaló fénytörésbe helyezi a korábbi oldalakon itt-ott éppen csak jelzett viszonyt a „szolgák” között. Szeretem, ha egy könyv utolsó szövege vagy egy szöveg utolsó bekezdése képes megváltoztatni a perspektívát – mégis oly ritkán részesülök benne és belőle. 

Azt nem tudom, kinek szánta Bene Zoltán Marosvölgyi Bonifác kalandjait: talán gyerekeknek, talán felnőtteknek. Mégis azt gondolom, igazán sok csemegéznivalót a felnőttek találnak bennük, de primer szinten a gyerekek is örülhetnek nekik, és ha eddig esetleg nem volt, most majd megjön a kedvük a macskatartáshoz. A felnőttek pedig értik, megértik (érteni, megérteni vélik), mi húzódik a történetek mögött – és összemosolyognak a szerzővel. 

Bene Zoltán: Marosvölgyi Bonifác élete és kalandjai. Szűcs Gréta rajzaival. Areión Kulturális Egyesület kiadása, Szeged, 2024.