A Kello Diákkkönyvtárat bemutató sorozatunkban ezúttal Kosztolányi Dezső Esti Kornél / Esti Kornél kalandjai címen kiadott újszerkesztésű művét kínáljuk. Azért új, mert itt valójában nem két műről, hanem két novellagyűjtemény egy könyvbe való rendezéséről van szó.

Kép forrása

Megismerni az életet

Sokan és sokféleképpen illeték már Kosztolányi Dezső Esti Kornél-ját, de az egyik legtalálóbb megállapítás talán az, hogy ez a mű, ez a novellagyűjtemény egy műfajok széles tárházát felvonultató alkotás. Az Esti Kornél-t ezért leginkább az emeli a többi regény, illetve novella fölé, hogy abban számos műfaj jelenik meg, így például útirajz, életrajz és pikareszk is. Az egyik kritikus szerint a mű „a magyar irodalom egyik legjobban megszerkesztett és hatásosan felépített novelláskötete”.  Az pedig ma már irodalomórai közhely, hogy Esti Kornél alakja az író alteregója, és az is nagyon sokszor elhangzott már – amit a jelen ajánló alapját jelentő kötetről a kiadó írt, miszerint – hogy Esti Kornél a szerző, játékosan romlott természetű, romantikus életvitelű hasonmása, aki mind az, amitől Kosztolányit a polgárosuló jólét elvont. Ízlelgessük ezt a szópárt: „polgárosuló jólét”. 

Meglátásom szerint az Esti Kornél történetek valahol mégis csak efelé tendálnak, még ha a novellák nyegle főhőse valahol egy deviáns alak is, hiszen az író e „polgárosuló jólét” nívójához méri a csélcsap utazót, aki vélt és valós vidékeken halad át, hogy megismerje az abban élőket. 

Kép forrása

Freud hatása alatt

A netlexikon is ezt erősíti meg, annyival kiegészítve, hogy Kosztolányinak lázadó és anarchikus hajlamai voltak, melyeket „polgárrá válva a társadalmi közszokásokba belehelyezkedve el kellett fojtania”, és amelyeket, mint író az Esti Kornél sztorikban élt ki. A „polgárosuló jólét” ennek megfelelően egyfajta szociális skizofréniát okozott, és ha például egymás mellé tesszük Kosztolányi és mondjuk Ernest Hemingway vagy akár Charles Bukowski regényeit, akkor azt látjuk, hogy a meg nem élt, de vágyott és a megélt kalandok feldolgozásából született írásművek hasonló módon kínálnak katarzist, sőt, még a főhőssel való azonosulást is az olvasó számára. 

Az idézett netlexikonban ezt is olvashatjuk: „A történetek kiindulópontja – különösen az Esti Kornél első fejezete – még a személyiség megkettőzésének a századfordulón még oly népszerű elvére épül. A freudi mélylélektan némileg vulgarizált változatában az író megkülönbözteti a társadalomba beilleszkedő, a normákat elfogadó konformista személyiséget és az elfojtott tudattalan felszínre kerülésével a lázadót, a normákat elvetőt, az ösztönöket kiélő személyiséget.” Továbbra is javaslom mérlegre tenni a fentieket, mondjuk Kosztolányi és Bukowski személye (a mindkettőjük sorsában megjelenő drog-, illetve alkoholfüggőség és a depresszió, melankólia folytonos jelenléte), élete és művei tekintetében: és azt kell mondjam, hogy mennyivel ütősebbek azok a történetek, melyekről tudjuk, hogy a szerzőhöz közvetlenül köthetők, ellentétben az írótól fizikai valóságában távoli, de személyének belső rétegeihez kapcsolódó vágyálomszerű kalandokkal. 

Kép forrása

Ambivalencia vagy polivalencia

Az Esti Kornél valahol mégis jobban a miénk, magyaroké, a beteljesületlenségből, kielégületlenségből, megvalósulatlanságból fakadó vágy kelesztette manifesztációja, melyben már a mélypszichológia is ott tüsténkedik, ahogy olvassuk a művel kapcsolatban: „A személyiség sokszínűségét valló Kosztolányinak a freudi képlet túlságosan leszűkítő, s a későbbi történetekben fokozatosan eltávolodik a kiinduló alaptól. Az Esti Kornél történetek világképének legfontosabb jellemzője tehát nem a személyiség érzés- és tudatvilágának ambivalenciája, hanem a polivalencia, a világ és ember kiismerhetetlen sokszínűsége.” A mű, a főhős alakja, a különös kalandok, a korszak érzékletes bemutatása filmeseket is megihletett, több változat is készült, így egy klasszikusnak mondható változat 1994-ben, illetve egy, a koronavírus-járvány idején és azt is megjelenítő verzió 2020-ban.