Hiánypótló, fontos könyv jelent meg Artur Gębka és Agata Dudek lengyel szerzőpáros tollából. Egy olyan témáról, melyben hozzávetőleges felmérések szerint minden tizedik gyerek közvetlenül érintett Európában, és melynek negatív-romboló hatásai nem csupán gyermekkorukat mérgezi meg, de többségük az elszenvedett hatások következményeit egész életében súlyos teherként cipeli tovább. Ennek ellenére még mindig keveset és nehezen beszélünk róla.

A Pagony Kiadó gondozásában frissen megjelent képeskönyv ezen a problémán kíván könnyíteni.

Kép forrása

Rendkívül erős vizualitás

A szerzőpáros Artur Gębka klinikai szakpszichológus, gyermekpszichiáter, addiktológus és Agata Dudek grafikus mély empátiával megírt könyve segít abban, hogy a családok beszélhessenek az alkoholizmusról, és mind a gyerekek, mind az érintett felnőttek felismerhessék, hogy van kiút.

A könyv ugyanakkor nemcsak az alkoholbetegségben szenvedő felnőttek családtagjainak szól, de közvetetten mindenkinek, aki vallja, hogy a közösség más tagjainak problémája közös ügyünk.

A kiadvány 2023-ban elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat Lengyelországban.

Magyar nyelven Körner Gábor fordításában adták ki.

A kötet rendkívül erős vizualitással bír; a kép és a szöveg itt valóban egyenértékű. Ami azért szerencsés, mert a képiség segítségével (a színek szimbolikájával, a formák, méretek kifejezőerejével) a gyerekek számára bonyolult és nehezen megfogható kérdések könnyebben értelmezhetőkké/földolgozhatókká válnak.

Az egyszerű nyelvezettel megírt, hétköznapi történet egyetlen szimbólum (az alkoholt és magát az alkoholproblémát) megjelenítő kép – a méregzöld üveg – köré szerveződik. 

Ennek változásai (növekedése, a szereplőkhöz viszonyított térbeli elhelyezkedése) meséli el szavak nélkül azt a folyamatot, melyen a család tagjai végigmennek, az apa kezdődő alkoholbetegségétől kezdve a krízisen és teljes összeomláson át a gyógyulásig.

Mindezt a kisiskolás Emil szemszögén keresztül.

Kép forrása

A zöld üveg

A grafikákon kiemelt szerephez jut a dinamizmus; mintha minden mozgásban lenne, az erőteljesen hullámzó vonalak, a „táncoló, imbolygó formák”, nem csupán az alkoholos állapotot teszik szemléletessé, de leképezik azt a sodró lendületet is, mely örvényszerűen, megállíthatatlanul szippantja be a probléma valamennyi szereplőjét.

Szintén nagyon erőteljes, - a bomlás folyamatát megjelenítő - szuggesztív elem a zöld foltok fehér oldalakra való beemelése. Az első oldalpáron csak egyetlen festékpacára emlékeztető folt jelenik meg, aztán kettő, majd három. Végül a pacák szétfolynak, s egyre nagyobb és nagyobb részt követelnek maguknak a fehér lapokból.

A történet három szereplője: Emil, anya és apa boldogan élik egy átlagos család mindennapjait: „együtt járnak fagyizni, együtt vacsoráznak, és esténként apa hol Emillel építőkockázik, hol anyával táncol.” Ám egy napon valami bomlásnak indul: a lakásba beköltözik „egy dermesztő hideget árasztó, zöld üveg.”

Noha eleinte szemérmesen bújik meg a fotel mögött, Emilnek rögtön feltűnik, hogy valami nincs rendben vele”. Teljesen normális üvegnek tűnik, de mikor megpróbálja odébb tolni, egyszerűen nem mozdul. „Mintha a padlóhoz ragasztották volna.”

A palack azonban nem marad mozdulatlan örökké, kilép a rejtekhelyéről, és alattomosan növekedni kezd; napról-napra egyre súlyosabbá és fenyegetőbbé válik. 

A rajzokon a kép előterébe kerül, maga mögé utasítva apát, aki torz mosollyal kandikál ki a hatalmasra növekedett palack mögül. 

Apa már nem anyával táncol, hanem az üveggel, aztán egy napon maga is zölddé változik. 

Felkavaró, fenyegető képsorok jelenítik meg apa egyre szürreálisabban torzuló alakját. 

Kép forrása

A „mentő” névjegye

De a palack nem éri be még ennyivel sem: átfesti Emilt és anyát is, akiket a zöld szín elkülönít a „fekete-fehér többiektől”. 

Ez a megoldás ismét nagyon kifejező: erőteljesen érzékelteti azt a folyamatot, aminek során az alkoholbeteg családtagjai mindinkább elszeparálódnak, és magukra maradnak a közösségekben. A szégyenletes titkot elrejteni akaró, kifelé „minden rendben” álarcot mutató másik fél, aki lassan felőrlődik ebben a küzdelemben, illetve a hazugságban és állandó bizonytalanságban élő, szorongó gyerekek.

Egy nap Emil arra ébred, hogy a plafon magasságáig nőtt palack magába zárta apát, aki ott ücsörög már a zöld üveg legalján. Anyával megpróbálták kiszabadítani, de a vastag üvegfal mögött ő már nem hallotta a hangjukat. 

Ám egy délután átjött hozzájuk Ula néni, a szomszédasszony.

„Ula néni máshogy nézett anyára, mint a többi ember. Olyan volt a tekintete, mint a meleg takaró.” Egy névjegyet nyújtott át anyának. Egy „mentő” névjegyét, aki különleges helyzetekben segít, magyarázta el anya Emilnek. 

Apa eleinte megpróbálta magától elhessegetni ezt az idegent. Ám a mentő nem hagyta lerázni magát. Bemászott az üvegbe, apa mellé. Aztán egy napon apa végre beszélni kezdett, és megeredtek a könnyei. 

Csak sírt és sírt, az üveg lassan megtelt a könnyekkel, ő pedig egyre feljebb és feljebb jutott. „Végül sikerült kiúszniuk a palackból. Az óriási könnyhullám egyenesen a kanapéra sodorta apát a mentővel együtt.” 

Apa arcára azóta visszatért a régi mosoly. Esténként ismét Emillel építőkockázik, máskor anyával táncol.