A Kello Diákkkönyvtárat bemutató sorozatunk ezúttal Madách Imre klasszikus nagy művét, Az ember tragédiája című drámát ajánljuk olvasóinknak. Azok, akik úgy gondolják, hogy ez az alkotás egy igen nehezen emészthető, talán túlságosan is bonyolult és irodalmi létére mégiscsak a tudomány és vallás területére helyeződött mű, azok nem tévednek, ahogy Madách kortársai sem, akik először fejcsóválva fogadták a zseniális alkotást.

kép forrása

A Kello Diákkönyvtár ajánlója ismét olyan töményre sikerült, hogy ennél – sajnos – én sem tudnék jobbat kínálni első blikkre, ezért „kénytelen-kelletlen” idézem ez a két magvas mondatot a sorozat szerkesztőitől: „Több mint 160 éve, hogy napvilágot látott Madách halhatatlan remek műve, Az ember tragédiája, mely Arany János elhamarkodott első bírálatától, majd bölcs szövegkorrekcióitól, a kultusz műrangjáig nagy utat futott be. Egészen az utóbbi évekig az irodalomtörténészek nem tudtak mit kezdeni a mű belső ellentmondásaival, következetlenségeivel, míg az újabb elemzések, a korban divatos, alkímiai és gnosztikus, illetve egyéb ezoterikus művek szellemisége tükrében egy rendkívül bonyolult világképi szerkezetet tártak fel a tragédiában.” 

Mint életrajzában olvashatjuk, Madách az első változatban a főhős, Lucifer nevét adta meg a dráma címének. Ez még 1853-ban volt, melyet 1856-57-ben folytatott, egész pontosan ekkor már egy másik változatot készített. A mű végleges variációja 1862-ben került napvilágra, azaz nyomtatásba, és bár nem került a boltokba a nagyközönség elé, egy viszonylag szűk szakmai kör, a Kisfaludy Társaság pártoló tagjainak sora kezébe foghatta, elolvashatta. 

A netlexikonban így összegzik a mű jelentőségét: „Az ember tragédiája a magyar irodalom dráma műfajának kiemelkedő műve, Madách Imre legismertebb alkotása. Az 1862. január 12-én megjelent mű sokakat felzaklató kérdései azóta is életben tartják a költeményt, számos kortárs feldolgozása létezik a darabnak. A születésétől eltelt mintegy százötven évben a Tragédia egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak, talán a legtöbbször színpadra állított költemény Magyarországon.”

A legnagyobb magyar dráma a 20. századi magyar értelmiség egyik legnagyobb mentsvára volt. Az ember tragédiája vallások, izmusok, háborúk és forradalmak történelmi zivataraiban amolyan fogódzót jelentett a gyönyörűen megfogalmazott mondataival, igazságszerű megállapításaival, romanticizáló stílusú történelemmesélésével és az erkölcsöt, a hittételeket relativizáló megállapításaival.