Tamási Orosz János új kötete, a Kunhegyesi Ferenc grafika-balladáival illusztrált Fiatalok, még itt vagytok? a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában jelent meg néhány héttel ezelőtt. A versgyűjtemény egy kiforrott és egyedi hangvételű alkotó átélt, látott és tapasztalt életélményeinek összegzése. 

Kép forrása

A szerző költő és újságíró, volt folyóirat főszerkesztője és különféle lapok kulturális szerkesztőjeként is tevékenykedett. Kreatív ötletekkel és kellő nyelvi leleményességgel megírt versei a tér-idő-koordináták határolta torzuló létezés útvesztőiben kísérlik meg értelmezni és feltárni a helyes irányvonalat. Teszi mindezt egyéni és kollektív történelmi tapasztalatok összegzésével, miközben önnön sorsán keresztül az egyes ember létezésére is fókuszál a világ egészében. A négy ciklusba rendezett versek közérzetjelentést tükröznek, lírájában az idő foglyaként kísérli meg értékrendjét körülírni. Már a nyitó vers is arra utal, hogy előre nem látható következmények elviseléséhez kell az embernek magát szoktatni: „hozzászoktatják/ hozzászokik / érzi legbelül / van ott egy idő /lüktet lüktet / szüntelenül”. De nemcsak telik, hanem szüntelenül halaszt is, s mindez megnehezíti a helyes út és lehetőségek megválasztását.

Közben arra is gondolhatunk, ha lassabban járunk, később érünk oda, ahova nem is volt érdemes elindulni!? A megtapasztalások persze kényszeríthetik az embert karanténba, így Tamási Orosz János egy versében határozottan kijelenti, a mozgástere biztosította lehetőségek mindennél fontosabbak számára: „vénülten is őrizem / célállomásként – szabadság-jegyem”. Költészetével mentális és lelki egészségét is védi, úgy vélem, ő is érzi azt, amit Nagy Gáspár olyan csodálatosan fogalmazott meg egy versében: „Isten hatalmas verse a teremtett világ”.

A kellő érzelmi intelligencia és erkölcsi érzék birtokában lévő szerző személyiségének alapmotiváltságát is ez határozza meg. Hangja az elmarasztalásban vagy kételkedésben sem tragikus, egyfajta egyedi számonkérést fogalmaz meg, olykor ironikusan, kellő nyelvi bravúr birtokában, s mindenkor az emberi minőség és az igazság védelmezésének a kérdése foglalkoztatja az emberi létezésmódot különböző módon alakító változásokban: „egy ideges / tekintet kutatja ki vagy s honnan hovakodtál / hová rejtetted azt ami voltál s / amik voltunk”

Élménysűrítő reflexivitás jellemzi Tamási Orosz János verseit, lírai hevületében a kreatív játékosság, az experimentáló hangnem dominál, valójában soha nem fogy ki a nyelvi leleményekből. Hadd idézzek erre egy példát a Summa című versből: „hatvan fölé kúszva mászva/ mintha görgetnének föl kapaszkodunk…és föl föl mi rabjai göröngynek láznak/ kit érdekel, hogy amorf pollenlények aláznak/ pörcök percegik maguk fényes új évszázadnak.” 

A zeneiség, a vizuális megjelenés, a forma, a képi kapcsolódások azonnal figyelemfelkeltők, így olvasás közben T.S. Eliot egy mondása jut eszembe: „A jó vers már azelőtt közöl valamit, mielőtt ez értelmünkig elhatolna.”

Tamási Orosz János versvilágát uralja az idő és az emlékezés, ebből következően az emlékké válás során megvalósuló jelentéktelenné zsugorodás, elfeledettség kérdése.  A Távlat című vers megdöbbentő mélységgel aposztrofálja, hogy a képzelettel kiegészített emlékezés valójában nem más, mint a nagy egész helyreállításának kísérlete. Az egzisztencia és a transzcendencia kapcsolódása antropomorf istenképet villant fel előttünk, sőt, az ember önmaga tükörképében is Isten mosolyát kívánja ’felpróbálni’. „Ha hinni tudsz, nem leszel egyedül / Ember a Pajtában soha” – bátorít bennünket a Karácsony, késő délután záró soraiban.

A külső erőkkel vívott küzdelemben emberi tartásunkat mindenkor meg kell őriznünk, ez az értelmes élet alapvető kritériuma, s ahogy az Arcz-karczolatok verseiből kiolvashatjuk, minden traumát dacos konoksággal lehet csak túlélni. Ezt az elszántságot még akkor is meg kell őrizni, ha az ember világban való jelenlétének szerepét Buda Ferenc egy versében úgy értelmezhetjük, hogy a probléma a világ elrendezettségéből adódik: „Röpke itt-létünk:/ üveglapon lehelet- / egy kéz letörli” 

A kitartás, a rossznak való ellenszegülés fontossága bontakozik ki Tamási Orosz János Sequoia-beszéd című verséből. melynek olvasásakor jó tudni, hogy a címben olvasható latin szó a ciprusfélék családjába tartozó óriásfenyőre utal. A Kovács József Hontalannak ajánlott versben egyéni módon reprezentálja az átélt világban való lét kegyetlenségét. Nem véletlenül emeli ki Kant is filozófiájában, hogy a tapasztalat az emberi megismerés során beláttatja velünk, hogy a megismerés szubjektív reflexiói hozzák létre asz érzéki szemlélet sokféleségét. 

A kilátástalanság állapotának felnagyítása teszi szemléletessé a ciklus verseit, fokozva ezzel az olvasó beleérzését, hiszen nem egyszerű „lakni ellakni otthontalan szavakban / maradni megmaradni génekbe karcolódva”; nincs megoldás a „körhintán forgolódó emberiség” számára, nincs út az angyaltalanok földjén.

Tamási Orosz János verseit végigkíséri egy senkiéhez nem hasonlítható játék a szavakkal, ami azonban soha nem öncélú, a poétikai üzenet megerősítését szolgálja. Úgy gondolom, a szerző egész költészetét az ítélőerő és az emlékezet határozza meg, melynek fő funkciója az ítélőerő korábbi észleléseinek felidézése. A diunirista elköszön (díjnok, napidíjas) első két sora egy mindenkire érvényesíthető életsűrítményt kínál az olvasónak, amit már valamennyien megkóstoltunk „…körülnézek lassan óvatosan / szülészet temető közben auchan”

A ciklus jelentős opusa a Szondi Györgynek ajánlott Szimfónia széthulló hangjegyekre, amely önnön sorsa bugyraiba tekint bele, s ahogy egymás után nyitogatja ezeket a bugyrokat kísér bennünket a szövegvilág egészét meghatározó rezignált hangvétel.: „a lényeg mindig kevesebb mint a lényegtelen / és nincs tény melyet ne győzne le annak maszkja. Mások derűjéből merítve, annak erőtrében azonban mégis képes megnyugodni: elhagytam hát minden vitát föllobbantó haragot…tartottam törvényt / szabályt s eltűrve csöndet ballagtam tovább.”

A kozmoszban káosz uralkodik, ahogy a versüzenetből kikövetkeztethetjük, mert nincs rend, melynek alapja az ész. Sajnos az ész nem feltétlenül támaszkodik a célszerűségre. Tamási Orosz János létértelmezésében isten létezik, de nem irányítja a világot, az ember pedig szabadságvágyában, teremtésre való képességének tudatában, tökéletességre való törekvésében akadályokat gördít mások elé: „vedd szívedre Isten szerelmét / házad hazád mindig tűzben ég / ha felejted kiűzetését.” Mégis, Luther Mártont idézve, isten erejével a mázsás teher is könnyű, mint egy szalmaszál.

Összegezve elmondható, hogy Tamási Orosz János nyelvezete a lehetőséggel, a lehetetlennel és a valósággal kapcsolatos ítéletek sajátos koherenciájában teljesedik ki. A szavak belső, sugárzó univerzumában érezhetjük, hogyan sűrűsödik-sokasodik a jelentés-energia, amely a szavak magasabb feszültségre való transzformálásával valósul meg. Azt hiszem, Tamási Orosz János azon ritka költők közé tartozik, akik költészetükkel társadalomformáló szerepet is szeretnének betölteni. Gondolataim lezárásaként e kivételes költői világ megismerését követően Kabdebó Lóránt egy gondolatával zárom le elmélkedésemet: „A poétika csodája a világot látás biztonsága az összerakás hitelességével. poeta nascitur.”

Tamási Orosz János: Fiatalok, még itt vagytok? Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024