Turák Péter könyve elején ez áll: Igaz történet alapján, és az ember – mást nem tehetvén – el is hiszi ezt: hogy az alap mennyi és mekkora, úgysem tudjuk meg soha, mint ahogy az sem igazán eldönthető, hozzáad-e valamit a könyv értékéhez, hogy mindez esetleg tényleg így történt, vagy fikció az egész; így elhisszük neki, és ekként olvassuk Győző történetét. 

Kép forrása

Venezuela hírhedt börtöne 

Győzőnek nemcsak a neve beszédes, de bizonyos szempontból életpályája is lenyűgöző: magyar drogfutár ő, aki lebukik a caracasi repülőtéren, aztán bekerül a Los Tequesbe („hivatalos nevén a Ramo Verde Büntetés-végrehajtási Intézetbe”), amely egy igen hírhedt börtön Venezuelában, ahol nincsenek őrök (csak a falakon kívül), de léteznek különféle börtönblokkok, a raboknak saját társadalmuk van, hiszen saját maguknak kell megszervezniük, hogyan élnek – és halnak – együtt. A börtönben „egy egész trópusi város lüktet” (az idézetek a hátlapról származnak), „mindenki üzletel, virágzik a lehúzás, a csempészet, a prostitúció – mindenki úgy boldogul, ahogy tud.” 

Ebben a börtöntársadalomban a gringóként belépő Győző sorsa szinte azonnal megpecsételődne, ha nem volna küzdősportos múltja, illetve, ha nem volna a szíve a helyén. Mivel megismerjük az előzményeket (gyermekkorát Budapesten), szülei megromló házasságát, sportolói karrierjét, azt, ahogyan rossz útra tér, különböző apró munkáit, ahol végül egy hibája miatt megbízói elengedik a kezét (vagy éppen ők maguk adják a rendőrök kezére), szépen kirajzolódik, hogy a börtönkapun már egy eléggé összeszedett és fegyelmezett ember lép be, akinek minden idegszálával arra kell koncentrálnia, ne hibázzon, és lehetőleg túlélje, amit az élete – és a büntetése, ítélete – mért rá. 

Kép forrása

Nehézségek, küzdés, újrakezdés, elbukás, megjavulás

Rendkívül regényes, kalandos leírások váltják egymást, a mostanában divatos, börtönvilágot bemutató műsorok logikája mentén – ez a börtön valóban olyan, mint amilyennek elképzeljük az eddig látott filmek, könyvek és leírások alapján, és átjön az üzenet is: a drogozás rossz, a drogfutárkodás még rosszabb, a nemzetközi kábítószerkereskedelembe bekerülni pedig – bár eleinte jópofa dolognak tűnik, a végén mégiscsak – a legrosszabb. Vannak ugyanakkor a könyvnek olyan vonatkozásai, amelyek érdekessé teszik, és amelyek miatt szívesen olvassa az ember. Ezek pedig a magyarországi vonatkozások, azoknak a helyszíneknek, eseményeknek és jelenségeknek a leírása, amelyeket mi magunk is ismerünk, csak éppen nem abból a bűnözői szempontból, amelyből a könyv hősei. Nehézségek, küzdés, újrakezdés, elbukás, megjavulás, katartikusnak nem érzett, mégis katartikus hazatérés, és mindez részben a magyar ugaron. 

Venezueláról is sokat megtudunk (életemben nem gondoltam volna, hogy például nem venezuelaiakról beszélünk – igaz, még leírni is nehéz –, hanem venézekről), földrajzáról, lakosságáról, a társadalom működéséről, helyenként (különösen a földrajzi jellegzetességek bemutatásánál) egészen lírai passzusokkal. 

Kép forrása

Magyaros humorral

A másik, ami megkülönbözteti a hasonló könyvektől és filmektől ezt a könyvet, a humora. Helyenként magát Rejtőt idézi: „A két főnök egyheti határidőt tűzött ki arra, hogy a gordiuszi csomót szétvágják. Egyesével beszélgettek el a részlegben élőkkel. Közülük ez többeket fizikailag igencsak megviselt”, vagy: „Letartóztatását megírták a helyi lapok is, amelyek érdekes módon arról számoltak be, hogy egy magyar doktort vettek őrizetbe drogcsempészet miatt. Némi büszkeség töltötte el, amikor olvasta az újsághírben szereplő előkelő titulust. Igaz, hogy kárpitosnak tanult, de mindig érezte, hogy többre hivatott”, de ahol nem, ott is szórakoztató (még ha nem is túl píszí): „– Igaza van. Én is hallottam, hogy arra készül, hogy kinyírjon – szólt közbe a mellettük ücsörgő, vízfejű rab. Ő a későbbiek során azon kevesek közé írta be magát, akiknek valaha sikerült megszökniük a fogdából. Egy kenyérben hoztak be neki reszelőt, azzal éjt nappallá téve folyamatosan reszelte egy helyen a rácsot, egészen addig, amíg elég széles nem lett a nyílás. A legnehezebben a feje fért át.” 

Külön élvezet, ahogy a szerző nemcsak ide-oda ugrál az időben, nagyon regényes jelleget adva ezzel a műnek, hanem tovább magyarítja a történetet, például mikor arról szól, hogy Győző kedvenc könyveinek egyike a Névtelen vár. (De a helyi gengszternek, Felipének is van kedvenc könyve, Jack Londontól A mexikói.) Mindent egybevetve szórakoztató könyv, nyaraláshoz például ideális, rendesen és tisztességesen megírt sztori – igaz történet alapján. 

Turák Péter: Szigorúan őrizetlen. Négy év Dél-Amerika legkeményebb börtönében. 21. Század Kiadó, Budapest, 2024.