Nagypál István új, a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában megjelent verseskötete már a cím alapján is felcsigázza az olvasó érdeklődését, szeretné tudni, mi lehet a nem mindennapi kötetcím üzenete.

Kép forrása

Kihantolás

A fiatal költő, író és műfordító kommunikáció-média szakot végzett, ez a fő kutatási területe. A világhálón szerzett információk alapján 2011 óta Lengyelországban él, úgy gondolom azonban, Magyarországon végzett irodalmi tevékenysége alapján is, hogy Lengyelország nem állandó tartózkodási helye. A lengyel kultúrával és művészetekkel való érintettsége azonban nyilvánvaló, hiszen a két ciklusra osztott kötetben (Holtak álma, Holtak képe) a lengyel képzőművészet, zene és irodalom jeles képviselői ihlették írásra, így, egy kis búvárkodás után, leginkább angol nyelven szerezhetünk ismereteket a kötetben megnevezett alkotókról. 

Nagypál István az első ciklus verseiben a már nem létezővel foglalkozik, kihantolja a feledésből az aktualitásukat veszített, valaha megtörtént eseményeket, melyek a múlt egykor átélt borzalmait tárják fel és értelmezik, olyan módon, hogy a különleges képi kapcsolódásokkal igen erős hatást képesek kifejteni. Ez a vizuális emlékezet feltárja a közösségi identitás kölcsönviszonyait, s erőteljesen a fókuszba helyezi mindazt, amit nem szabad elfelejteni. Ez a deklaratív emlékezet szükséges ahhoz, hogy tapasztalataink tudatába kerülhessünk és képesek legyünk a tudat tartalmáról beszámolni. Ez a felidézési mód az ismeretek és tények felszínre hozását jelenti, ami valójában a világról való általános tudásunk tárháza.

A szerző a ’kihantolás’ módszerével, valami távolról ható erő segítségével halálközeli élményt tud nyújtani, így jelen verseskötete egyfajta thanatopoetika, ami segíthet az olvasónak az élet és halál értelmezésére vonatkozó kérdéseket tisztázni, akkor is, amikor Radnótit idézve, az ember önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra.

Kép forrása

Sötét élmények

Vajon Nagypál István végességhez való viszonya – amit brutális körülmények között életüket vesztett személyek történetének feldolgozásával közelít meg – segíthet-e a haláltól való rettegés leküzdését?  Aligha. Éppenséggel az egyes individumok halállal kapcsolatos érintettségében az élmény sötét-tónusú, nem egyszer morbid feldolgozásában, hihetetlen kegyetlenséggel elkövetett haldoklástapasztalatokat jelenít meg.  Az Abschied (Búcsú) című versben a koncentrációs tábori gázkamrában életét vesztett lány szenvedéseinek felidézésével, annyi idő eltelte után is ökölbe szorul kezünk: „egy tizenéves lány vezet, s nem kézen fogva. / nem vagyok biztos benne, / melyik koncentrációs táborban halt meg […] tetvektől sebes fejbőrén a haja/ úgyse ért már semmit se, / ő istenért így imádkozott, / csomóban kitépett hajszálakat szorongatta, / mint a rózsafüzért – hajhagymába csimpaszkodó bogártetemek.”

A szerző fokozott érzékenységgel reagál nyomorúságos emberi sorsokra, így szembesülünk a „hatéves sodort cigivel a kezében kéregető” fiúval, Dimitrijjel, de a Nobel-díjas német írónő Herta Müller dokumentum hitelességű írásaira is találunk utalásokat a Veteránok napja soraiban, ahol a korábban hivatásos katonai pályára vágyódó gyermek tanúja lesz a szörnyűségnek; „Aznap tragikus / ülés zajlott. Kivégezték a / demokráciát. Március 23.”

Költői univerzumában folyamatosan jelen van az események komorságát meghatározó sötét tónus, a szokatlan szókapcsolatok is a drámaiságot fokozzák. Váratlan tragédiát sejtet, amikor egy versben a „zöldségesszekérről két lányfejnyi káposzta hullik le”, majd feltűnik a mészárszék füstölgő kéményeivel, a kétfelé ágazó sínpálya pedig már az áldozat szállításához létrehozott vasútvonalat jelképezi. Az utolsó versszakban látszólag szimplifikálja a szerző a háttéresemények jelentőségét, az olvasóban azonban mindvégig ott marad a valóságértelmezés döbbenete: „Egymás hátán fostos ketrecek;/ bennük tömésre váró vadlibák. / Utánuk sárga csőrök halomban.”

Sohasem a szelíd halál képe jelenik meg, hanem az erőszakos, brutális kegyetlenséggel történő emberbántalmazás leírásának mellbevágó autenticitása.

Kép forrása

Rossz világ

A ciklus figyelemreméltó darabja a Disztópia, amely, ahogy a cím is utal rá, egy a jelenleginél rosszabb világ víziója, amit az is sejtet, hogy a címadó szó valójában az utópia negatív változata. Huxley Szép új világa, William Golding A legyek urának elembertelenedést bemutató története köszön vissza itt a sorokban, ahol a ’gyárnak álcázott illegális munkatáborok’ és a falban lévő gyermekkézlenyomatok valós világproblémákra irányítják a figyelmünket, jelen korunk abszurd, apokaliptikus világmegmozdulásaihoz kapcsolódva.

 A Holtak képe ciklusában a versekhez tartozó nevek eredetének felkutatását követően világossá válik mindaz, amit már eddig is sejthettünk, a szerző a lengyel kultúra alapos ismerője, lengyel képzőművészek, írók és zenészek nevével fémjelzi egy-egy poétikai üzenetét. Verseinek olvasáskor érezzük, a személyiség belső ereje a valóságmozzanatok és a kifejezőmozzanatok sajátos sűrítésével egyfajta szintézist teremt. S azt is megtapasztaljuk, hogy a jó költő szavaiban félelmetesen sok erő rejtezik.

Kilépni a megszokott színhelyekről, kijátszani a valóságos tér- és időösszefüggéseket, visszatérni az érzékekhez, ahogy az installáció, a szellemi aktivitás megkívánja. Ez jellemzi az Egyenetlen domborzatot, a maga abszurdításával: „azt mondtad a koporsó mellett állsz / a testem olyan akár az olvadt műanyag / keresztek lógnak a beleim között/ mintha köveket dobnának a tengerbe.”

Az elmúlás, az abszolút romlandó emberi test halálélmény-szerű megjelenítése mindenütt jelen van, s ez mentális zavart is okozhat az agyban, így a szerző egy brutális orvosi beavatkozás leírásával, a Lobotómia című versben utal arra, hogy ezt a meglehetősen kegyetlen, mentális zavarok kezelésére használt pszichosebészeti eljárást követően az agyban apró orvosi csákányok helye éktelenkedik.

Nagypál István olvasatában minden arra utal, mintha az emberiség történetében bizonyos csoportok vagy hatalmak arra törekednének, hogy felkészítsék az embert a pusztításra, az emberiség javát nem szolgáló célok eléréséhez. A kötet határozott állásfoglalás a kegyetlenségek ellen, mert ennek birtokában előbb-utóbb mentális zavarok kerítik az embert hatalmukba, ahogy az Alamizsnásdoboz soraiban olvashatjuk. Ezt pedig mindenképpen el kellene kerülni az értelmes emberi élet folytatásához.

Nagypál István: Hantológia. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024