A nyolcadik utas a halál, valamint A dolog című filmeken edződött elménk pontosan tudja: nem jó, ha az ember kiolvaszt és felboncol mindenféle régi, jégbe fagyott izét, mint ahogy az sem túl jó ötlet, ha közel hajol az ilyen dolgokhoz, és végképp nem jó, ha a kíváncsisága olyan erős, hogy ésszerűtlen felfedezési kalamajkába (meg mindenféle barlangokba, labirintusszerű telepekre) kergeti őt… 

Kép forrása

Baljós feljegyzések

A történet sokak számára ismerős lehet – az 1936-ban megjelent könyv 1930-ban játszódik, és arról szól – hogyan is lehetne ezt elondani?! –, hogy kutatók az Antarktiszon fúrnak, hiszen: „[A]z Antarktiszon, melynek hemzsegő növény- és állatvilágából mára csak a zuzmók, tengeri állatok, pókfélék és az északi peremvidék pingvinjei maradtak meg, köztudottan mérsékelt, sőt délszaki időjárás uralkodott valaha, és mi ezt a tudást szerettük volna árnyaltabbá, részletesebbé és pontosabbá tenni.” 

Az egyik kutató először még lelkesedéstől fűtött, de egyre baljósabb feljegyzései („Nagy testű szárazföldi és tengeri gyíkfélék, kezdetleges emlősök vizsgálatánál egyes csonttöredékeken sajátságos sérülések vagy sebek, nem tulajdoníthatók egyetlen korszak egyetlen ismert ragadozójának vagy húsevőjének sem. Kétféle: egyenes, mély furatok és szilánkos törések. Egy-két esetben sima felületű törés. Kevés sérült példány. Elemlámpát kérek táborból. Cseppkövek lenagyolásával folytatom föld alatti terület kutatását”) nyomán lassan kibontakozik egy ősrégi világ (ahol a háromszázmillió évek csak úgy röpködnek), szintén ősrégi, anno Domini (vagy inkább Domini nélkül, csak anno) a világűrből érkezett lényekkel, és olyan borzalmakkal, amelynek természetéről és hatásáról a narrátor-főszereplő így ír: „Utána veszítettem el negyvennégy esztendős fővel azt a békét és kiegyensúlyozottságot, amelyekkel a természet és a természeti törvények hagyományos felfogása ajándékozza meg a normális elmét.” 

A többi maradjon az olvasás útján való önálló felfedezés és persze a sokkolóan tökéletes François Baranger-illusztrációk titka (már azok előtt, akik még nem olvasták). 

Kép forrása

Hideg és sötét

Erről a könyv előszavát jegyző Maxime Chattan így ír: „Aztán egy délután François Baranger (akinek műveit a Cthulhu hívása csodálatos adaptációjával fedeztem fel) megmutatta a tervezőasztalát, s ott megpillantottam azt a történetet, amelyről úgy véltem, minden ízében ismerem és már mindent tudok róla. De François életre keltette. Művein nem csupán elképesztő tehetsége sugárzik át, de a kaland, a rejtély és a borzalom hangulata is. Sikerül elérnie, hogy a talpunk alatt érezzük a jeget. Minden egyes oldal egy utazás, minden lapozás új és új felfedeznivalót tár elénk. Valósággal érezzük a hideget, szeretnénk figyelmeztetést kiáltani a sötétbe merészkedő szereplők után, és rettegünk a fagyott jégtáblák olvadásától, amelyek magukba zárják a Véneket…” 

De mindezt elhanyagolva is borzongatóan ijesztőnek érezzük, micsoda képzelőereje van Lovecraftnek (igazán nem lehetett könnyű neki a saját elméjével egy testbe zárva lenni!), milyen pontosak a leírásai. Ilyenkor a könyvben egyébként számos alkalommal megidézett Edgar Allan Poe jut az ember eszébe, aki soha el nem évülő, nagyszerű novelláiban maga is a leírás legapróbb részleteire figyelt, olyan aprólékos műgonddal rajzolva mindazt, amit csak ő látott, hogy az olvasói is pontosan azt kezdték látni… amit ő… A kút és az inga leíró részeire gondoljanak például, de csak például, mert ezer másik van.

Kép forrása

Életre kelt képzelet

És hát François Baranger illusztrációi ehhez a képzelőerőhöz méretezettek és mértek. Tényleg csak egy ilyen album segítségével bomlik ki minden részlet, aminek ki kell bomlania. És így lesz a két külön alkotórész önálló jelentőségén messze túlmutató jelentősége a kép és a szöveg megrázó egységének. Mert igaz ugyan, hogy „[V]igyázni kell a képzelettel az őrület hegyeinek éjsötét árnyékában”, de az is igaz, hogy az a képzelet, amely François Baranger képei nyomán életre kel, végső soron mégiscsak igen nagy olvasói örömöt szerez, okoz. 

Korábban már írtam egy hasonló művészeti albumról, úgyhogy sem a kiadás exkluzivitása (500 gyönyörűen illusztrált, számozott példány, igencsak borsos, elsősorban gyűjtőkhöz mért áron), sem a borzongató Lovecraft-univerzum nem volt újdonság – Az őrület hegyei ugyanazt a minőséget képviseli, mint a korábbi kiadvány, ezúttal azonban két kötetben (folytatás, a második, befejező kötet idén novemberben jelenik meg). 

Howard Phillips Lovecraft elbeszélése François Baranger illusztrálásával. Az őrület hegyei I. kötet (a II. kötet – 2024 novemberében jelenik meg!). Fordító nélkül. Multiverzum Kiadó, Budapest, 2024.