A Kello Diákkönyvtár sorozatot bemutató szériánk mostani részében Kosztolányi Dezső A kulcs című, 1925 és 1935 között született 53 novellát tartalmazó kötetére, s azon belül a címadó elbeszélésre hívjuk fel olvasóink figyelmét. Ebben a történetben – Kosztolányi más műveihez hasonlóan – egy kisfiú szemszögéből ismerjük meg a hivatali rengeteg különleges, rejtélyes, s leginkább az emberi méltóságot leromboló bürokráciarendszer világát.

Kosztolányi Dezső - A kulcs /kép forrása/

Amióta hivatal van…

A főhős Takács Pista édesapja munkahelyére a hivatalba kell menjen, mert otthon édesanyja nem találta a kamrakulcsot, így abban bízva, hogy hátha apja vitte magával véletlenül a munkahelyére, elmegy szülőjéhez. 

A hivatal ábrázolása, annak minden pokoli attribútumával együtt voltaképpen egyidős lehet a hivatallal. Kosztolányi sem írja le szebben, sőt, visszaigazolja az átlagember hivatalokkal kapcsolatos tapasztalatait: a hivatal egy pokoli hely, ahol csak az időt és a hivatalnokot lehet vesztegetni és ahol az emberi méltóságot megtöri a logikátlanul felépített és kíméletlenül üzemelő bürokratikus rendszer. Nem különb a hivatal ábrázolásánál ezúttal sem a hivatalnok, a totális kisember portréja, aki egy aprócska íróasztal mögött, dölyfösen és durcásan áll bosszút minden hozzáforduló halandón, amiért számára is csak a megalázó létezés jutott.

Kép forrása

Apa és a fia

Így jár Takács Pista is, aki pedig csupán apjához, Takács Istvánhoz megy. Az édesapa nem, hogy nem örül fia váratlan munkahelyi látogatásának, de egyenesen mogorván fogadja és értetlenkedve reagál a kulcskérdéshez. A kulcsot keresve kiforgatja zsebeit, de azt – egyelőre – nem találta, így ráförmedt fiára, hogy azt otthon kell mégiscsak keresni. A matatás közben az ifjabb Takács meglátta apja apró íróasztallal is szimbolizált, nyomorult hivatalnoki életét, s ha ekkor már pszichológiából diplomázott volna, akkor apja állandóan rosszkedvű, folyton kritizáló habitusa okát is meg tudta volna nevezni a hivatali pokolban eltöltött megalázó munkában. Az apa, hogy vélt, valós mérgelődését levezesse, inkább slampos ruházata miatt korholja gyerekét, míg a kezében itt-ott a kulcs után kutat ruhájában, illetve a fia sorsa felől érdeklődő kollégájának rossz tanulmányi eredményéről is panaszkodik. És éppen csúcsra jár a korholás, amikor koppan a kulcs a fapadlón, mégis az idősb Takács volt a ludas, nála volt a kényes tárgy. 

Repülőpilóta

A folytatásban megjelenik a hivatalnokok cudar főnöke, aki pont Takács István kartárstól kéri, hogy ugyan hozzon már fel néhány fontos aktát az iktatóból. Pista így a várakozással további terepszemlét tarthatott a hivatal rengetegében, ahol apja elillant, hogy megtegye, amire vezetője utasította, s ahol a „madárkaszerű, vékony kis emberke”, a főnök beszédbe elegyedett a gimnazistakorú fiúval. Kettejük párbeszéde sokezer éves, közhelyes dialógus, a szülők ismerőse és a gyerek között, az utóbbi iskolai eredményei és távlati tervei témájában: hanyadikos vagy, hogy megy a tanulás, mi akarsz lenni, ha nagy leszel, bla-bla-bla. Mielőtt a hivatalnok Takács visszatér a kért aktákkal, annyi még kiderül, hogy a Pista fiú repülőpilóta akar lenni. Tehát nem hivatalnok, nem szárnyszegett senki, hanem szabad madár. Az apa visszatér az aktákkal, s így már hármójuk rövid beszélgetése végleg szétrombolja az apa tekintélyét fia előtt, mivel a láthatóan minden élet és halál ura „főnökúr” megdicsérte a srácot, amire hajbókolva az apa – korábbi korholásával ellentétben – ugyancsak szembe dicsérte a kis Pistát, mi több, Pistukának szólítja (bár sose becézte még így) majd megöleli és atyai csókkal illeti. A jelenet annyira triviális, hogy Ranschburg Jenő, mint a tíz ujját megnyalta volna utána. Takács Pista szégyentől és zavarában kipirulva, végül pedig apja megalázó életét látva sírva távozik a hivatali infernóból, semmit nem értve apja hirtelen „hangulatváltásán”, csak valamit megsejtve az emberi lélek lélekvesztőn való libikókázásának rémségeiről. 

A novellát a csodálatos Lukács Sándor előadásában a Youtube-on meg is hallgathatjuk.