A hirdetésekben (és az irodalomtörténetben) horrornak nevezik a könyv 1976-os megjelenése után egy évvel agydaganatban elhunyt Joan Samson regényét, ezért az ember várja a slashelést egy ideig, amíg rá nem jön, hogy sokkal kifinomultabb dolgokról van itt szó: a történet egy kikiáltóról szól, aki egy New England-i kisvárosba érkezik, majd szélhámossággal és megfélemlítéssel (továbbá remek beszélőkével és a dolgokat másképp értelmezni tudásával) megszerzi a helyi lakosok értéktárgyait (és végül a földjüket és a gyermekeiket is), majd ezeket árverésre bocsátja, és a pénzből saját hatalmát szilárdítgatja a folyamatosan bővített, vérszomjas helyiekből álló rendőrségi állomány duzzasztásával. (Igen, itt eszünkbe jut az Állatfarm.) 

Kép forrása

A lassan megfőzött béka

Még ha a könyvhöz a szerző férje által írt utószó nyakatekert érveléssel próbálja is aktuálpolitikai könyvként eladni a regényt (és ezzel sokat csorbít az olvasói élményen), tudjuk, érezzük, itt az örök emberi kiszolgáltatottság rendkívül nyomasztó (és éppen emiatt rendkívül profin megírt) ábrázolásáról van szó. Aki tapasztalta már ún. bullying-jelenségét (és hát ha máshol nem, az iskolában elkerülhetetlen, hogy tapasztaljon ilyesmit a lakosság nagy része – nahát kérem, ez lesz belőle, mikor felnövünk, ez, ami A kikiáltóban olvasható), az pontosan érteni fogja a könyv szereplőinek, a helyi lakosoknak, az áldozatoknak az egyébként rendkívül bosszantó, már-már frusztráló tehetetlenségét és tenni képtelenségét – az ember bosszúálló és fellázadó történeteken szocializálódott lelke nem érti, hogyan lehetnek ilyen tehetetlenek ezek a lakosok, hogy tulajdonképpen mindent megengednek a karizmatikus kikiáltónak – de gondoljunk csak a lassan megfőzött béka esetére, és arra, hogy mint tud közhangulatot irányítani egy erős akaratú, karizmatikus ember. 

Márpedig ez a kikiáltó ilyen fickó: először viccesen, aztán kedves erőszakkal, később nyomon is alig követhető baljóslatú fenyegetéssel, a legvégén meg egészen konkrét fenyegetéssel meg rablással jut javakhoz, miközben folyamatosan – véletlen balesetnek álcázva – bántalmaz egyes helyi lakosokat, hogy a többiek kellően megpuhuljanak; nos, az ilyen emberek többnyire elérik, amit akarnak. És rossz esetben még hisznek is mindabban, amit közben magukról állítanak: hogy csupán a közösség érdekében tették, amit tettek. Továbbá: „Csak ne feledjék (…), bármit is tettem, maguk hagyták, hogy megtegyem!” 

Kép forrása

A legrosszabb, ami történhet

És ez a szörnyű és megoldhatatlan ezekben a helyzetekben, gondolom, azóta, hogy emberek kénytelenek együtt, társadalomnak nevezett szabályrendszerben élni: ez a szabályrendszer bármikor kisiklatható, bármikor kiforgatható, bármikor másképp értelmezhető, ha egy kellően ravasz és okos (no meg gátlástalan) ember keveredik a környékre, esetünkben a New England-i Harlowe településre. 

És nem segít a kikiáltónak dolgozó helyi rendőrség, a vállát vonogatja és teljesen indifferens a nagyobb tájegység rendőrsége, nem is egészen értik a szofisztikáltan és gondosan tervezett módon kivitelezett kisemmizési eljárást, a kormányzó sem segít, illetve az embere visszautalja az ügyet a helyi rendőrséghez, amivel a legrosszabbat teszi, amit csak tehet. És nincs segítség senkitől, csak a bizonyosság, pontosabban a megbizonyosodás: „Folyton ilyesmik történnek, és ez senkinek fel sem tűnik. Ez benne a legrosszabb. Hogy senkinek fel sem tűnik.”

Kép forrása

Pszichohorror, talán, persze

A könyv hőséül választott kisgyermekes család, akiknek lassan hordják el mindenüket, hogy a felkapott és divatos ki a vidékre mozgalom jegyében a vidékre költöző vagyonos amerikai városlakók számára ijesztő áron eladja őket, tehetetlenül nézik, amint széthordják az életüket, sőt néha egyenesen várják már a csütörtöki napot, amikor zabrálni jönnek a rendőrök vagy a kikiáltó. Az olvasó legszívesebben rájuk ordítana, hogy csináljatok már valamit, élve megfőznek benneteket, de a szerző okosan és ráérősen mutatja meg és bontja ki, miért nem lehet még csak elmenekülni sem a városból. Iszonyatos és ijesztő ez a pszichológiai rész a könyvből, és ezért mondhatja rá akárki, hogy horror. (Pszichohorror, talán, persze.) De több ennél, sokkal több: ijesztő látlelet arról, mire képes egyik ember a másikkal, mire képes az erősebb és az okosabb a gyengébbel és kevésbé éles eszűvel. 

Nem lesz tőle szebb az életünk, végképp nem lesz tőle könnyebb az álmunk (igaz, ez nem is dolga egy-egy irodalmi műnek), de hogy ez a rettenetes, nyomasztó világ sokáig velünk marad (és kísért bennünket), az bizonyos. 

Joan Samson: A kikiáltó. Fordította: Sepsi László. Agave Kiadó, Budapest, 2024.