Véletlen összefutás és könyvcsere következtében találkoztam Reke Balázs novelláskötetével, és hosszú ideig nem volt időm elolvasni – viszont amikor végre kézbe vettem, az első mondatok után tudtam, itt magas minőségű, nagy irodalom… nemhogy születik, hanem él és virul. 

Kép forrása

Csattanó nélkül 

A nyomor, a tanyavilág, a panelélet, a szürkeség ilyen pontos látleletét utoljára Tar Sándornál olvastam – Reke Balázs történeteinek világa ugyan egy fokkal kevésbé iszonyatos, mint Tar Sándoréi, de éppen ettől egy lépéssel még közelebb kerülnek az olvasóhoz, és szürke nyúlványaikkal, csápjaikkal és lehúzó természetükkel még végzetesebben ragadják meg az olvasó lelkét (hiszen emberibbek, „olvasóbbiak”), különösen, ha ebben a világban maga is mozgott, és hát ki ne mozgott volna itt, Kelet-Európában. 

Ezek a történetek nyersek, kíméletlenek, letaglózó atmoszférájúak és legfőképpen: reménytelenek. Ez érhető tetten a végükön is, ahol a hagyományos novellákon szocializálódott olvasói elváráshorizont (haha) várja a műfaj szokásos kellékét, az úgynevezett csattanót – viszont ezek a szövegek nem csattannak, és éppen ebben rejlik a reménytelenségük, illetve egyebek mellett ez mutatja végtelen profizmusukat is: a kiragadott pillanatok néhány momentum után véget érnek, semmi drámai nem történik, semmi nagy fordulat, és mégis éppen ettől lesz torokszorító dráma az egész – az egész élet, amelynek kiragadott részletét láthattuk, az egész szöveg, amelyet mesterien épít fel és aztán enged el (szinte szenvtelenül) a szerző, az egész kötet, és végül a mi életünk is, hiszen minden sora elevenünkbe vág, az ábrázolt impressziók és találó megfogalmazások, helyzetek, alakok és párbeszédek mind-mind ismerősek vagy ismerősek is lehetn(én)ek. (A csattanó nélküli szövegek nagyon erősen eszünkbe juttathatják Raymond Carver novelláit.) 

Kép forrása

Fagylalt nélkül

És mindeközben – a szerepből egyszer sem kiesve – magas szinten műveli az irodalmat Reke Balázs, pontos, hideg és precíz, mint egy hűvös nyugalmú sebész (vagy inkább kórboncnok). Ilyeneket tud: „Fürdés után Egér az ágyon feküdt a zárkájában. A plafont bámulta. Volt egy repedés, pontosan az ágy fölötti plafonszakaszon. Évek óta ott volt, és Egér az eltelt idő folyamán mindig valami mást látott az alakjában. Először villámágra hasonlított, aztán vaktérképre, kisgyerek által rajzolt görbe vonalra. Végül amellett döntött, hogy a repedés olyan, akár a nyári, aszályos tarlón keletkezett törések, amikbe azok a szurokfekete tücskök ugrálnak bele, amikor az ember eltrappol mellettük.” Vagy: „A Kaukázus egy vacak kis presszó volt a következő tömb aljában, ami fagyizóként hirdette magát, de soha senki nem találkozott olyannal, aki evett ott valaha fagyit. Ellenben a tulaj vett oda négy nyerőgépet, amik igen szépen termeltek, aztán amikor odaszoktak az emberek, elkezdett piát is adni, meg cigit, és kész volt az új kocsma. Vágni lehetett a füstöt odabent, pedig nyitva volt az ajtó meg az ablak is. Az ajtófélfára színes szalagokból rögtönöztek függönyt, hogy kevesebb légy menjen be. Mondjuk, amik bementek, azokkal se volt gond sokáig, mert hamar belefulladtak a kancsókban álló savanyú borba. A pult fölötti hifitoronyból a helyi rádió szólt. Egy Groovehouse-sláger ment. Mint általában mindig.” 

Kép forrása

Drámák drámák nélkül

És – hogy is lehet ezt ebben a világban, pontosabban ennek a világnak az ábrázolása során megcsinálni?! – még első osztályú humor is van benne: „Megszólalt a zene, mélyről indult, mintha csak a föld mélyéből zörgött volna fel. Az első ütemek egészen elviselhetőek voltak még a szobában is, aztán egyre inkább eldurvult, és Benny úgy pakolta rá a jellegzetes dobokat, hogy a ház egyként remegett fel minden ütemre. Vágni lehetett a zenét.” Illetve: „Az ablakhoz legközelebb eső ágyon feküdt, a szemei csukva voltak, az arcbőre egészen furcsa színben úszott, soha nem láttam még olyat, hogy egy emberi arc ilyen is lehet. Még a Géza bár arca is szebb volt, aki köztudottan legalább negyven éve hosszúlépésen, keverten meg barna Szofin élt.” 

Elképesztő hangulat, erős atmoszféra, gyönyörű mondatok, minuciózus odafigyeléssel leírt apró részletek, drámák, amelyek a legtöbb novella esetében a szöveg elkezdődése előtt vagy befejeződése után történtek (történnek); nem nyomorpornó, hanem a felismerhető és mindannyiunk által ismert nyomor gyomorszájon vágó képei – ez (és még mi minden más!) a Panelprogram, melyhez most Ön is csatlakozhat, ha beszerzi és elolvassa Reke Balázs könyvét. Az élet legtöbb dolgával ellentétben ebben nem fog csalódni. 

Reke Balázs: Panelprogram. Napkút Kiadó, Budapest, 2024.