Turai Laura, kecskeméti költő, grafikus, irodalomtörténész harmadik kötete, a Pengetükör, a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában idén nyáron került az olvasók kezébe. A szerző Pilinszky János költészetével, s ehhez kapcsolódóan Simone Weil misztikus filozófiájával tudományos igényességgel foglalkozott doktori értekezésében, így nem véletlen, hogy az átlagosnál jóval nagyobb érzékenységgel kötődik az emberi elme számára rejtélyes, megmagyarázhatatlan dolgokhoz, jelenségekhez. A vers számára látomás, melynek megírásához kegyelmi állapot szükséges. Így lehet a vers imádság, hitvallás, teremtő energia. 

Kép forrása

A kötet címválasztásáról rövid búvárkodás után megtudjuk, hogy a pengének az a része, mely közvetlenül az él kezdete és a kézvédő között helyezkedik el, a legvastagabb rész, ami szinonimaként rátermett, tökéletes, éles nyelvű jelentéssel is rendelkezhet. Turai Laura egyik versében ikonikus szerephez jut a kés; az istennel kötött vérszerződés szimbóluma, hiszen csak a „zöldellő rét a tiszta, / hol először vett tőled vért az/ örökkévalóság. A kés éle nem csorbul”, hangsúlyozza.

Turai Laura költészetében visszatérő motívum az angyal, aki természetfeletti, szellemi lényként segíti az embert, s egyfajta összekötő szerepet tölt be, hírvivő a szellemvilág és az emberek között. A Biblia ismerője, Turai Laura szerint fontos az angyalok szerepe a Szentírásban, az Ószövetségben – kilépve az elrejtettségből – 213 alkalommal jelennek meg. Néhány példát idézek az angyal-motívum bemutatásához. A kötet nyitó versében, Puccini operájához kapcsolódva Tosca istenhez szóló imáját olvashatjuk, közevetlenül az előtt, amikor Tosca az Angyalvár faláról a mélybe ugrik: „nem bírom tovább / a sóhajokat visszafogni…s hanyatló pillantásom / gyűrött pipacsszirommá vált / angyalszárnyakat arannyá izzító / tekinteted alatt”. Angyalfény libben az Ima című versben, kék gyertyafényben aranyszínű angyal jelenik meg a Dalok a kékszakállú herceg várából soraiban, de az Őrangyal címűben is egyértelmű, hogy a védelmet biztosító, istenhez közel álló szeráfok és kerubok a megtisztulás, az átalakulás, a felszabadítás emberközelben lévő követei: „Otthon kínzott a honvágy / ősz volt, egy sárga folt / a napból beszállt a kertbe / egy angyal szárnya volt.” Turai Laura fantáziaképeket, érzéki képeket tud felidézni, megteremteni; a versbeszédére jellemző képhalmozás olykor látszólag nem értelmezhető szövegkörnyezetet teremt, mégis vonatkoztatható a valóságra, még akkor is, ha a költői képeket az a jelentésbeli szabálytalanság hozza létre, amit Nagy László a költői kép megfogalmazásakor energiasűrítésnek nevez.

Turai Laura költői lélegzetvétele nagy távlatokat egybevillantó metaforikájában rejlik, személyes érintettsége örök emberi vágyakat szólaltat meg. A verseket – csodálatos megnyilatkozás erre a Vörös és fekete –, érzelmi-hangulati dinamizmus szövi át. A vizualitás szolgálatába állított szokatlan képi kapcsolódásokat Zalabai Zsigmond Tűnődés a trópusokon című munkájában kettősképi-gondolkodásnak nevezi. Ezzel a módszerrel a vers a valóság mozzanatainak, disszonáns tényeinek összességét harmonikus egységbe tudja ötvözni. Költészete Coelho fényharcosát is eszembe juttatja: támogatják az angyalok, hasznos önmagát tudja nyújtani, meg tudja őrizni szeme csillogását, készen tud állni minden eshetőségre.

Turai Laura versekbe öntött emberi érzésekkel utat nyit az ember szívébe Egy versének záró sora mindannyiunk számára útmutató lehet: Ha nem ölelünk, hát vérzünk.

Turai Laura: Pengetükör. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024