Hát ez az év nagyon adja: egyik jó könyvet kapom kézhez a másik után. De talán semmihez nem fogható intellektuális és esztétikai gyönyört szerzett – egyébként továbbra is: meglepetésemre – Arvo Valton észt író kisregénye. Valójában esszéregény, bölcselkedő regény, és észt szerzője ellenére afféle kínai (vagy távol-keleti) életigazság-regény. De csak szépen, halkan és szerényen, ahogy egy oktalan dölyftől mentes, szépséges cseresznyeág lengedez a szélben. 

Kép forrása

Cseresznyeágak

A könyv hőse, Hong mester meghökkentő feladatra tette fel az életét: csak és kizárólag cseresznyeágakat fest ifjúkora óta, ráadásul ezeket a képeket meg sem próbálja pénzzé tenni vagy általuk – kiállítván őket – hírnévre szert tenni: egyszerűen a maga számára azt tűzte ki célul, hogy minél pontosabban, minél hitelesebben megfesse egyetlen választott témáját, lehetőleg mindenféle technikával. Vállalkozásának természetesen híre megy, jönnek hozzá pénzes kalmárok („helyi pénzeszsákok”), filozófusok („bölcs írástudók”) képre ácsingózván, intrikus pályatársak által rászabadított értetlenkedő hivatalnokok, nők ajánlkoznak fel, sőt maga a császár is képeket akar tőle, de Hong mester hajthatatlan, járja a maga útját. Mivel komoly vagyon örököse („A nemzedékeknek így kell működniük. Az ősök gyűjtötte vagyon nem értelmetlenül fogyott el, négy nemzedék munkája koncentrálódott a cseresznyeágban, amelynek ábrázolása akart tökéletessé válni”), pénzügyi gondjai sosem jelentősek, így tud a szenvedélyének élni. Megnősül ugyan, gyermeket is nemz, de csak úgy mellékesen, aztán elválik és a házvezetőnője lesz a szeretője, tehát az életnek ez az aspektusa is rendben van: így minden idegszálával a nagy feladatra tud koncentrálni – megfesteni a tökéletes cseresznyeágat. 

Természetesen tisztában van a vállalkozás szinte lehetetlen voltával (és ennek kapcsán elképesztő, talán általunk soha végig nem gondolt, hiszen evidenciaként létező művészeti igazságokat mond ki), mégis makacsul kitart a terve mellett, és ebben az erős tartásában és gerincességében senki, egyszerűen senki nem tudja sem megingatni, sem eltántorítani. 

Kép forrása

A megtörhetetlen

Az olvasó eleinte mosolyog, aztán kicsit szorong, mert az ilyen makacs embereknek általában rossz végük lesz, de aztán egyszer csak átragad rá Hong mester kissé naiv, kissé gyermeteg, mégis sziklaszilárdságú megszállottsága, és onnan kezdve rajongva olvassa a sorokat (és lehetőleg lassan, nagyon lassan, mert vékony kis könyvről beszélünk, ami ha nem vigyázunk, pillanatok alatt elfogy, hiszen egyik aforizmától a másikig ugyancsak rövid az út, és máris vége van a gyönyörűségnek!), mivel Hong mester rendíthetetlen tartása és az élet minden területét ezen a szűrőn keresztül szemlélni hajlamos attitűdje igen sajátságos fénytörésbe helyez mindent, amivel gyarló emberi életünk során találkozunk: adott esetben teljesen kifordulnak önmagukból a dolgok, meglátszik a rút fonákjuk (a kalmár, a filozófus értetlenkedése, mikor nem ad nekik képet; az irigy és tehetségtelen – de díjosztó pozícióban lévő – pályatársak, akik szintén nem értik, hogy lehet valaki ennyire szerény/élhetetlen/balfék, hogy nem akar hírnevet szerezni a képek révén; a magukat aktmodellként felajánló lányok, akik értetlenkedve nézik, amint csábos cseresznyeágként jelenik meg testük a vásznon; az ostoba hivatalnokok, akik – mint az lenni szokott – semennyit sem konyítanak a művészethez, de hatalom és eszközök vannak a kezükben, mégsem tudják megtörni a szelíd Hong mestert, és sorolhatnám a végtelenségig, hiszen egy-egy mondat erejéig – azt kell hogy mondjam – az élet minden hiposztázisa megmutatkozik), és az olvasó rádöbben: a cseresznyeág metafora, bárkinek lehet cseresznyeága a saját életében, ha elég bátor és rendíthetetlen, ha tényleg van célja, amit elérni (vagy akár „csak” próbálkozni) nem rest. 

Kép forrása

Életvezetési biblia

Csodás élmény ezeket a sorokat olvasni, ráadásul olyan pontos és szép fordításban, mint amilyenben Pusztay János teszi – íme például az a szövegrész, amikor Hong mester (abbéli meggyőződését bizonyítandó, hogy a művész saját művének legavatottabb kritikusa) bravúrosan megmutatja, hogyan lehet felmagasztalni az ő művészetét, és választott témáját, illetve hogyan lehet föld alá döngölni őt és a hülye cseresznyeágait (a másodikből idézek): „Olajfestményei pedig nevetségesek a maguk pompázatosságában. A kiválasztott tárgy nem érdemli meg az anyag nagyvonalúságát, kár az elhasznált vászonért és olajfestékért.”

Azt kell hogy mondjam, hogy nemcsak a téma miatt, hanem a veretes mondanivaló miatt is a Cseresznyeág az egyik legjobb könyv, amelyet valaha olvastam; olyan alkotás, amelyik nem lineárisan olvasva is tökéletes élményt nyújt (rövid, stílusosan cseresznyeágakkal elválasztott fejezetekből áll, akárhol elkezdhető és folytatható): talán a Tao te King – Az Út és az Erény könyve, vagy – ha már megidéztük Weörest – A teljesség felé című művekhez fogható a tömörsége, bölcsessége, szelíd okossága, nagyszerűsége. Egyfajta életvezetési biblia.  

Arvo Valton: Cseresznyeág. Fordította: Pusztay János. Nap Kiadó, Budapest, 2024.