Egyszerre szórakoztató és remek olvasmány, ijesztő és borzongató utópia, talán a legerősebb hódolat a nagy irodalmi előd előtt és – főleg a második részben – az elvárt, ráfordítani szükséges olvasói megerőltetést nem igazán jutalmazó könyv Szathmári Sándor Gulliver történetének folytatása, a Kazohinia. (A szerző a kötethez 1946-ban írt/kelt utószóban ugyan részletesen értelmezi saját művét, de a szent posztmodernben nekünk ezzel csupán fékezett habzású lelkesedést mutatva kell törődnünk.) 

Kép forrása

Gulliver a hinek között

A könyv első fele pazar és tökéletes: az idegen és elsőre nem érthető szabályszerűségek szerint működő világ leírása pontos és teljes mértékben hiteles, miközben tudjuk, hogy fikcióval van dolgunk; hősünk reakciói és megrökönyödése pszichológiai tankönyvek elvárásai szerint is önazonos; az egész világ, hangulat, szerzői és szereplői habitus nemhogy méltó a nagy elődhöz, hanem annak minden értelemben (talán az időbeli és ötleti elsőbbséget leszámítva) társa. A könyv hőse ugyanis egy olyan társadalomba kerül (ez Kazohinia), ahol minden tökéletes (a teljes emberi és emberközi kapcsolatrendszert – a politikától a közgazdaságtanon keresztül a hitig, szerelemig és nem életig – a visszájára fordítja a szerző, és így, negatív-inverzben mutatja meg a mi véleményünk és nézeteink ostobaságát), egyet kivéve: a hineknek, Kazohinia lakóinak nincsenek érzelmeik, barátaik, sőt családjuk sem. 

Persze, a könyv nem lesz valami buta példabeszéd a barátság és érzelmek fontosságáról, különösen azért nem, mert ízig-vérig regény – izgalmas, jól dramatizált, pengeéles mondatoktól hemzsegő kalandtörténet, akárcsak az eredetije, ahol a sztori nem csak azért létezik, hogy alátámassza a „mondanivalót”, hanem azért is, mert a szerző láthatóan örömét leli a bonyolításában, és ez átragad az olvasóra is: egyik hűhából a másikba esik. 

Kép forrása

Desztillált víz

Számtalan mondatát, jelenetét lehetne idézni – de inkább olvassák el Önök is, megéri –, most mégis csak kettőt fogok, mégpedig Gulliver szenvedélyes kifakadásait a tökéletes, mégis falanszterszerűen emberietlen társadalom ellen a regényt két pontján, amikor úgy érzi, nem bírja tovább itt és ezt az életet: „Életmódjukról mindig a desztillált víz jutott eszembe, ami tiszta ugyan, de a desztillálással az élethez szükséges sókat is kivonták belőle. Az ember issza, issza, és nem oltja szomját.” (Ennek a cikknek a címe egyébként ugyancsak a könyvből származik, és nem a könyvre, hanem a hinek társadalmára, életére vonatkozik az eredeti szöveghelyen.) Illetve: „Nyitott szemmel figyeltem országtokat, és be kell látnom, hogy sok tekintetben tökéletesebbek vagytok. Nem is annak hiányát akarom felpanaszolni, ami nálunk rossz, hanem annak, ami jó. Azt, hogy szív nélkül éltek, az élet sava és értelme nélkül, amit kultúrember nem bír ki, élete elviselhetetlenné válik, és szomjan pusztul. mert mi értelme van élni azért, hogy egyik napról a másikra lézengjünk cél nélkül?”

Mindazonáltal ezek a kifejezések sem tudják elvenni az emberi társadalom visszásságai ellen fordított élcek élét: Szathmári Sándor olyan könnyedén fordítja és figurázza ki az életünket jellemző összes, már megszokott, és ezért a groteszkségét, értelmetlenségét nem is megmutató mindennapi jelenséget, hogy az ember – érzelemmente és desztilláltvíz-szerű élet ide vagy oda – valósággal vágyakozni kezd Kazohiniába. 

Kép forrása

Kidordult világ

A könyv második részében a főszereplő – nem bírván a steril tökéletességet – a behinek közé kerül, ahol az egész világ a feje tetejére áll, és semminek nincs semmi értelme. Sajnos, itt a szerző mindenféle random és értelmetlen szavakat vezet be mindenféle random és értelmetlen dologra, és a továbbiakban ezekkel dolgozik az egyre nehezebben követhető  történet, úgyhogy aki nem figyel, elég hamar elveszíti a fonalat, így aztán ennek a résznek az olvasása közel sem olyan élvezetes, mint az elsőé, mert a kapott sztori valahogy mintha nem érné meg az új nyelven megtanult szavak használatával járó olvasói erőfeszítéseket – de természetesen így is fontos és elmaradhatatlan része a könyvnek. 

Aki szeretné, olvassa mesének (éppen úgy, mint az eredetit), aki meg azt szeretné, lássa korunk (mindenkori korunk) kritikájának – éppen úgy, mint az eredetit, hiszen/mert Szathmári Sándor Kazohinia című regénye igen nemes és az intellektust kellemesen próbára tevő szórakozás/véresen komoly olvasmány. 

Szathmári Sándor: Kazohinia. Multiverzum Kiadó, Budapest, 2023.