A felnőttmesékkel kapcsolatban kicsit mindig gyanakvó vagyok, mert persze tudom, hogy eredetileg a mesék nem feltétlenül (vagy nem csupán) gyerekeknek szóltak – sőt! –, és tudom azt is, hogy sok mindent bele lehet kódolni a mesékbe, azért csak íródott már jónéhány kissé öncélú felnőttmese, amelyről rendre kiderül, hogy azért lett belőlük éppen ez, mert más nem tudott lenni. Így aztán sokáig kerülgettem az egyébként kivitelezésében egészen rendkívülien elegáns és szép könyvet, a Nagy aranya, Hold ezüstje című kötetet, amelyet Mészöly Ágnes írt (aki már számtalan műfajban kipróbálta magát és megmutatta tehetségét), és amely ezt az alcímet viseli: Felnőtt mesék Viive Noor képeihez. 

Kép forrása

Tehát arról van szó, hogy Viive Noor észt illusztrátor képeihez íródtak a mesék, a képek ihlették a történeteket, holott éppen fordítva szokott lenni (kicsit olyan ez, mint zenekaroknál, ahol előbb a szöveg van kész, és csak aztán a dallam, miközben általában megvan a riff, és valamit hozzádünnyögnek – Yesterday, all my troubles seemed so far away… – ennek például az volt az eredetije, hogy Scrumbled eggs… oh my baby how I like your legs), és ez önmagában érdekessé és különlegessé teszi a feladatot, amit a szerző vállalt. 

És amit vállalt, annak derekasan meg is felel, mert ilyen magas, semmiféle mesekönyvben fel nem lelhető minőségű szövegekkel van tele: „A város poros volt, és szedett-vedett, ahogy az összes város a délvidéken. Utcái, mint egy hangyaboly járatai, melyeket szántóvető ekéje fordított ki a földből, nyüzsgők voltak, és girbegurbák, és sem nappal, sem éjjel nem szűnt benne a hangzavar. Kordék kereke zörgött a házak közötti kövezeten, kocsisok csattogtatták ostoraikat, lovasok kurjongattak szabad utat követelve, egymást túlharsogva dicsérték portékájukat, s szidták a körülöttük lebzselő utcagyerekek hadát az árusok, akik a házak fala mellé telepedve kerestek menedéket a nap kíméletlen sugarai elől. Kártyavetők ígértek szerencsét, felcserek kuruzslást, utcalányok szerelmet, s ha vevőjük akadt, behúzódtak az utcáról nyíló pincelakások egyikébe, mert a jövendő, az egészség és a gyönyör kényes áru. Csupán déltájban csillapult a kavalkád, amikor a hőség még a legéberebb kofa pilláit is elnehezítette. Ilyenkor csak a házak hófehérre vagy napsárgára mázolt falai csillogtak a fényben, és a levegő remegett az elnéptelenedett utcák felett.” Vagy: „Mindenki ahhoz hasonlította őt, amit a legjobban csodált: a kereskedők, kik hegyeken túlról, száz veszéllyel dacolva hozták a faluba a külvilág áruját s híreit, hogy az előbbit különleges szárított halra cseréljék, az arany csillogásához, a kalandorok, kik félelmet nem ismerve küzdöttek meg a vadon bestiáival, az ezüst nyílvessző hegyén táncoló fényhez, a földművesek az lérett búza hajladozásához, a halászok a csendes tenger végtelenségéhez.” 

Téren és időn kívüli történetek ezek, és közös jellemzőjük, hogy szinte mindig rosszul végződnek: így aztán a meseváró, mesevégváró reflexek összevissza kapálóznak az olvasóban, ami ugyanakkor kifejezetten jót tesz az összpontosításnak, figyelemnek. Mágia, varázslás, csodák – minden stimmel, csak a boldog végkifejlet nem. A könyv hátlapja egyenesen gonosz mesékről beszél, bár inkább csak szomorúak, elgondolkodtatók és végzetesen rosszul elsülő végkifejletek ezek. Ráadásul nem is mindegyik mesének látszik, sejlik át a mögöttes értelme – pedig az ilyesmit is elvárjuk a meséktől, legyen nekik, ugye, „tanulságuk”; itt azonban sokszor nincs, vagy csak nagyon áttételesen érzékelhető, mégsem támad az az érzése az embernek, hogy a kötet tizenhárom meséjének bármelyike alibiszöveg volna, pusztán a kép alá és elé (sőt… annak illusztrációjául) rendelt szöveg – jóval inkább az az érzésünk támad, hogy tovább kell próbálkozni a kulcs keresésével, meg kell és meg lehet őket fejteni, ha elég állhatatosak vagyunk. 

Azt viszont világosan érezzük, hogy a legtöbb szöveg a szabadság magasztos eszméjéről szól, és ez így van rendjén: a szerelem és a halál mellett valóban ez a legfontosabb téma, és mindezt sikerül mindig a maga komplexitásában ábrázolni: „– Légy szabad! – suttogta az áldást vagy átkot, azzal kisurrant a kert hátsó kapuján, hogy a város szélén csatlakozzon egy éhenkórász vándorcirkuszhoz.” 

Nehéz, komor, mégis valahol (és valamilyen titokzatos mesemódon) andalítóan szép történetek ezek a maguk naivitás-mentes, rideg, rendkívül emberléptékű érzelmekkel operáló, tragikus módján – szép könyv, jó történetekkel, azt hiszem, ennél többet kívánni sem lehetne semmilyen felnőttmesétől. Erősen ajánlott. 

Mészöly Ágnes: Nap aranya, Hold ezüstje. Felnőtt mesék Viive Noor képeihez. Trend Kiadó, Budapest, 2023.