Nincs könnyű helyzetben az egyszeri recenzens, aki az Asterix-történeteket is jegyző, sokkolóan fiatalon elhunyt René Goscinnynak a kisiskolás Nicolas-történeteiről szeretne írni: ennyire vicces, a csintalan gyermeki gondolkodásmódot, a dolgok és történések naiv (és ravaszul álnaiv) természetesnek vételét ilyen huzamosan és ilyen profi szinten senki nem tudta megcsinálni.

Kép forrása

Üdítő humorral

Könnyfakasztóan zseniálisan kacagtató és vicces az egész, nálunk például az egész család a hasát fogja, és rendre felolvasunk egymásnak belőle a gyerekekkel, például ilyen mondatokat: (A rossz tanuló Clotaire szemüveget kap, mert azt gondolják, azért tanul rosszul, mert nem lát rendesen.) „Én egy kicsit csudálkoztam ezen a szemüveg dolgon, mert szerintem Clotaire azért nem lát az osztályban, mert folyton alszik, de persze lehet, hogy a szemüveg miatt nem bír majd elaludni.” Vagy: „Hú, a kempingezés, az tök baró – magyarázta Joachim. – Múlt vasárnap voltam kempingezni a szüleimmel meg a szüleim barátaival. Autóval kell menni, jó messzire, vidékre, és aztán megállunk valami szép helyen a folyóparton, felverjük a sátrat, tüzet rakunk a főzéshez, fürdünk, horgászunk, sátorban alszunk, rengeteg a szúnyog, és amikor elered az eső, pakolunk, rohanunk.” Illetve: „És aztán odajött a Tüktoj. A Tüktoj a felügyelő tanár, és rögtön gyanakodni kezd, ha együtt lát bennünket, és mivel mi folyton együtt vagyunk, mert tök jó barátok vagyunk, a Tüktoj folyton gyanakszik.” 

Kép forrása

Üdítő mondatok

Alig történik valami ezekben a vidám kis történetekben: van egy osztálynyi „tök jó haver”, mindenféle jellemű (és termetű és természetű) kisgyerekkel, akik rendre mindenkit az őrületbe kergetnek, a tanáraiktól kezdve a szüleiken keresztül egészen a hozzájuk látogató rádiósokig vagy az összes boltosig, akikhez – azok pechjére – betérnek kicsit szétnézni és vajas kenyeres kézzel végiglapozni a portékát. Sokat verekednek egymással, és/de együttes erővel utálják Agnant, a stréber jótanulót: „Erre mindenki csendben maradt, csak Agnan nem, mert nem hallotta, és tovább ismételte a történelemleckét. Azt is meg kell mondanom, hogy ő tök egyedül ült a padban, mert senki se akar a mellé a tanító néni kedvence mellé ülni, kivéve, ha dolgozatírás van.” Ebből az utolsó félmondatból is árad az az őszinte gyermeki rosszcsont-báj, ami miatt annyira lehet szeretni ezeket a történeteket (persze, csak ha nem mi vagyunk a lassan az idegösszeomlás szélére kerülő tanítójuk, felügyelőtanáruk, igazgatójuk, bármelyik szülőjük, szomszédjuk, tehát bárki, akit a kis gazfickók pillanatok alatt a sírógörcs szélére tudnak juttatni derűs rosszalkodásukkal). 

De minek is elemezni, mikor idézhetünk is belőle – itt van például annak a szövegnek a konklúziója, mikor egyik jó haver átmegy a másikhoz, akinek ravasz apukája arra biztatja őket, hogy sakkozzanak, mert így nem tesznek kárt a lakásban. Igen ám, de a sakkozás jókedvű törés-zúzássá fajul, mivel lebombázzák és különböző súlyos tárgyakkal szétverik egymás sakk-hadállásait, és a végén megjegyzik: „Kár, hogy nem folytathattuk, mert tök pipec egy játék a sakk. Csak legyen jó idő, kimegyünk sakkozni a grundra. Mert igaz, ami igaz, a sakk nem szobába való játék, dzzzz, bumm, bumm!” 

Vagy tekintsék meg azt a félmondatot, amelyik a teljes kisiskolás korunk bősz „elhivatottságát” prezentálja csak úgy lazán, mellékesen: „Számtanóra volt, és pont egy nehéz szöveges példát oldottunk meg, amiben arról volt szó, hogy egy parasztember egy csomó tojást meg egy rakás krumplit visz a piacra, és akkor Rufus jelentkezett, és a tanító néni felszólította.” 

Kép forrása

A Nicolas sorozat

A mű – sőt, művek, Nicolas-könyvek – eredeti megjelenési ideje a hatvanas évek első fele. Ebben a világban, ebben a csodálatos és derűs gyermeki gondolkodásmódban a dolgok úgy vannak, ahogy vannak, minden azt jelenti, amit jelent, sem többet, sem kevesebbet – mi, olvasók, persze tudjuk és értjük, hogy közben meg sokkal többet jelent, összekacsintunk Goscinny úrral, és hasunkat fogjuk a nevetéstől. 

A Móra Könyvkiadó öt kötetben adja ki újra a Nicolas-történeteket, ez a negyedik (korábban megjelent A kis Nicolas, Nicolas az iskolában, Nicolas nyaral), és előkészületben van a Nicolas-nak gondjai vannak című mű: mindegyikük világa összefort a Jean-Jacques Sempé által rajzolt karakterekkel, és épp olyan szervesen eggyé lett a képi és a szövegvilág, mint Goscinny másik munkájában, az Uderzóval közösen alkotott Asterix-történetekben. Mi minden születhetett volna még ennek a zseninek a fejében, ha 51 éves korában nem hal meg szívinfarktusban (1977. november 5-én). Köszönjük a sok nevetést, mester! 

René Goscinny – Jean-Jacques Sempé: Nicolas meg a haverok. Fordította: Bognár Róbert. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2024.