A lengyel-magyar barátság az egyik legszebb európai élmény, mely nem csupán az és nem is csak példázat, hanem maga a megtestesült történelem. A két nép kapcsolata, illetve annak jeles napja okán kínálunk most olvasóinknak e témában könyveket.

kép forrása

Magyar föld lengyel szemmel

Elsőként álljon itt egy húzós kötet, melyben kritika és reflexió is megfogalmazódik. És bár mi magyarok, nem igazán szeretjük e fenti kettőt, azzal együtt nagy hasznunkra válik, ha valaki, jelen esetben egy lengyel újságíró, politológus rólunk magyarokról, illetve az egész Kárpát-medencéről. A Via Carpatia egy ízes bédekker, egy olyan útikalauz, mely telis-teli van számunkra ismerős jellemzők leírásáról, de a fő izgalmat mégis csak az adja, hogy a szerző, Ziemowit Szczerek kellő távolságból mutatja be egészen részletesen, hogy mit látott és tapasztalt kárpát-medencei utazása során. A könyvet már korábban is kínáltuk olvasóinknak, így egy részlet erejéig idézünk korábbi ajánlóból. „Szczerek nem fogja vissza magát, amikor akár a jobb, akár a baloldalt kell kritizálnia, de kötetében mégis valahol középen áll, hiszen, mint írja, az általa megfigyelt időszak konzervatív, kereszténydemokrata tömb kormányzása mégis csak érvényes, szabályos választások alapján folyt, folyik, immár harmadszor kétharmaddal, a magyar természeti táj és az épített részek pedig számára egyszerre különleges szépségűek és kikutathatatlanul sajátságosak. A kötet szerkezete végtelenül egyszerű, hiszen sorrendben: észak, kelet, dél, nyugat és közép a bejárt és kielemzett kárpát-medencei részek leírása. Ezek mellett minden esetben kivesézi az adott területre vonatkozó politikai felállást, annak előzményeit és jelenlegi fontosabb fordulatait. Így esik szó Felcsútról, a „fantasztikus agyú Lajosról”, Turánról, természetesen Trianonról, KGBéláról, a szepesi illiberállis frontról, no meg hát naná, hogy Sorosról, Gyurcsányról is. A szerző szintén beleszövi gonzo stílusú útileírásába a Szent Korona-tant, elmondja, hogy milyenek a felvidékiek, az erdélyiek és a székelyek szerinte, és mesél a délvidéki jellegzetes viszonyairól, valamint a dekadenciában poshadó Őrvidékről, hogy végül a magyarországi lengyel kolóniáról is szót ejtsen pár oldal erejéig.”

kép forrása

Ezer éves barátság

Immár talán több is, mint ezeréves a két nép, a lengyel és a magyar közötti barátság. A teljes történelmi kép bemutatására Dávid Katalin és Kovács Endre, egy művészettörténész és egy történész vállalkozott. A barátság ezer éve című kötetben az államalapítás a startkő, majd onnan halad a két szerző a feudalizmus nagy korszakán át egészen napjainkig. Az bizonyára sokak előtt ismert, és ez adja leginkább a könyvben található teljes történet gerincét, hogy a lengyel-magyar barátságot bizony harcok és háborúk fémjelezték, a két nép tulajdonképpen ezer éven át mindig összefogott és nemcsak a közös ellenség, hanem a csak az egyiket sújtó vész esetén is. A kiadó így kínálja a rendkívül mutatós, színes kiadványt: „A lengyelek Báthory István uralkodását régi történelmük legvirágzóbb korszakaként tartják számon. A krakkói egyetemet a XVI. század első felében, a külföldiek közül a magyar diákok látogatták a legnagyobb számban. Bem apó és a lengyel tábornokok neve szétválaszthatatlanul összeforrt az 1848-49-es magyar szabadságharc emlékével, A második világháború idején lengyel menekültek ezrei találtak menedéket Magyarországon. És említhetnénk még egy sor történelmi epizódot. E kötet az immár évezredes múltra visszatekintő magyar-lengyel kapcsolatokról ad átfogó, színes és sokoldalú képet.”

kép forrása

Egy kötelék evidenciái

Lengyel, magyar „két jó barát” – A magyar–lengyel kapcsolatok dokumentumai, 1957–1987 című kiadvány, mint olvasható is, az összeállító Mitrovits Miklós célja az volt, hogy egy veretes közelmúltbeli antológiát, de legalábbis, a ma még élő nemzedék tanúságát is igazolva mutassa be a két nép kapcsolatát. A 20. század magyarok és lengyelek számára is egyaránt igencsak megterhelő dekádjai voltak ezek, amikor kommunista vezetés diktátuma alatt élt a két ország. A szerző, aki a kötet elkészítéséhez szükséges dokumentumokat válogatta, szerkesztette, valamint a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta a kiadói ajánló szerint „kísérletet tesz arra, hogy átfogó, globális képet adjon az 1956-os események után kezdődő „új időszámítás” eddig nem ismert lengyel és magyar levéltári forrásaiból a kelet-európai rendszerváltás küszöbéig.” A lengyel-magyar politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok alakulásáról van szó a könyvben főként és elsősorban, de a teljes történet 57-től a rendszerváltásig nagyjából, mégsem egy rideg dokumentarista összegzés, hanem egy regényes történelmi tabló. A hitelesség e tekintetben is lényeges, így érdemes tudni, hogy a kötet egészének létrejöttében jelentős tudományos és levéltári források álltak rendelkezésre, mint olvasható: „Az iratok zömmel a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából (az MSZMP vezető testületei és a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma iratai), a varsói Újkori Iratok Levéltárából (a LEMP vezető testületeinek iratai), valamint a Lengyel Külügyminisztérium Levéltárából kerültek ki, de közlésre került egy-egy dokumentum erejéig más levéltárakban őrzött anyag is.”