A recenezensi munka szépsége abban rejlik, ha olvasás közben úgy érzed, kincset találtál, ugyanis ez az érzés kerített hatalmában, mikor belemélyedtem Zöldy Pál kötetébe. Miután megnéztem a szerző honlapját, még többet akartam megtudni arról az emberről, aki saját élményei értékelését, majd átértékelését követően megtanult „Papírra taszítottan/szavak közé száműzve élni!”

Kép forrása

Férfisátor, férfiszerep

A kötetben a Versek és miniatűrök alcím arra utal, hogy rövid prózai írásokkal is találkozunk a gyűjteményben. Zöldy Pál hangszerhez hasonlítja az embert, a megfelelő hangokat azonban nagyon nehéz megszólaltatni, ha nem sikerül a hangszert magunkhoz szelídíteni. Ezt a beismerést a szerző a következő sorokban fogalmazza meg: „Önmagamat kell alkalmassá tenni… önmagamat kell alávetnem a hangszer törvényeinek…, hogy felhangozzék a dallam. Amelyet magunkban hordozunk, mely nem is a miénk. De fel kell hangoznia, hogy megtalálhassam azokat, akikkel egyfelé indulunk.”

A rövid, tömör, figyelmünket folyamatosan ébren tartó miniatúrákban a szerző személyes véleményét és megtapasztalásait szépírói eszközök segítségével fogalmazza meg, a szöveg segítségével, az írás folyamatát felhasználva von le következtetéseket a teljes emberi élet lényegének feltárásához. S teszi mindezt azzal a transzcendens derűvel, mely tovább olvasásra, tovább gondolkodásra inspirál bennünket, mert úgy érezzük nem lehetetlen a feladat teljesítése.

A Sümegen élő, 70 esztendős hitoktató, író, könyvtáros és drámapedagógus szellemi atyja és minden tudásával támogatója a Férfisátor közösségnek. Ez egy lelki-szellemi csoport, amelyben a férfiak jobbító szándékkal vitatják meg a feladataik elvégzésekor elkövetett hibákat, elemzik, milyen álarcokat kell életük során viselni, hogy az örökölt elvárások, normák, viselkedésminták között úgy tudjanak eligazodni, hogy ne mások csinálják nekik az életet, képesek legyennek saját életüket élni. A szerző találó megfogalmazásában a csoportot azért alkotják csak férfiak, mert akkor nincs rivalizálás, levethetik „szarvasagancsaikat”.

A szabadság felszabadító érzése, az igazi férfiszerep betöltésének igénye vezeti el Zöldy Pált ahhoz a felismeréshez, hogy fel tudunk ébredni és megszabadulunk a felesleges pózoktól.

Kép forrása

A rejtőzködő egyén arcai és álarcai

Nyilvánvaló, hogy Zöldy Pál keresi az igazi párbeszéd lehetőségét, a Fölvezetés és a Sors című miniatúrákban is különböző személyek és személyiségek egymásbafeszülésével találkozunk, ahol a féri-erő és a női lélek különböző beállítottsága nehezíti meg a cél kijelölését, majd a célba érést. Androcentrikus társadalomban élünk, mégis a szerző úgy tapasztalja, hogy a férfi-kollektívum, melynek életét szabályok, fogadalmak, kellékek és természetesen a mindenkor jelen lévő ellenség határoz meg, szerepét többé-kevésbé mára elveszítette. Zöldy Pált a nemzedékektől átvett tapasztalatok teszik magabiztossá, tisztában van vele, hogy a férfiak az összenövéshez rituális külsőségeket keresnek; gondoljunk a kard cserére régi időkből, a lovagi erkölcsi törvények betartására, a katonai szolgálati szabályokra.

A megoldáshoz azonban mindez nem elég, hiába van kezünkben a megoldás kulcsa, a zárat nekünk kell megalkotni, azt, amelyikbe beleillik a kulcs. „Keserű titkom: az egyetlen, akinek sikerülhet megalkotni a zárat, én magam vagyok. De nincs már több csupán ez az egy életem…”

Kaposi Márton filozófus egy egész könyvet szentel a rejtőzködő egyén arcainak és álarcainak vizsgálatára, s a summázat végül is igazolja, hogy az ember a legtöbb élethelyzetben kilétének vagy mibenlétének álcázására törekszik. A férfi-önismeret megtapasztalása csak akkor lehetséges Zöldy Pál olvasatában, ha az utat ki tudjuk a magunk számára jelölni, nem szabad megállni, halogatni valamit csak azért, mert váratlan vagy szokatlan akadályokba ütközünk. „Az út viszont, akármilyen volt is én vagyok…Ha apám szemébe néznék, véget érne az út, s akkor én magam is szertefoszlanék” – vallja hittel és meggyőződéssel. 

Kép forrása

Mögöttünk az út

A legtöbbször aforisztikus tömörséggel megfogalmazott versek elsősorban a személyes identitásválságból keresik a kiutat, a lírai narráció személyes élmények felidézésével repetitív módon történik, melynek központi magva az én- és boldoguláskeresés. A poétikai hatás létrejöttéhez fontos az önreprezentáció abban a közegben, ahol „együtt ülünk minden/a mozdulatlan áramlásban… mert szétszakadtunk azon a napon/mikor Ádám/az egészet tette föl/egyetlen alma ellen.”

A térben és időben a halál felé induló ember sorsa a Brlangrajzok nyitó versében az embert a maga történetiségében, élete fájdalmas és örömteli pillanatait felmutatva szellemi és spirituális élményeivel összhangban rajzolja meg, majd utal az Édenkert elveszítésének jogosságára. A létélmények megtapasztalását követő befogdóközpontúságot mindenkor erősíti az út végig járatásához szükséges hit, remény és szeretet. Világképünk közvetett és közvetlen tapasztalak alapján alakul, az életkörülmények történelmi és társadalmi meghatározottsága dominál: „Út nincs, csak mögöttünk/ ha ugyan út…”

Jelen világunkban igencsak helytálló Hamvas Bélának egy igazán aktuális gondolata, melynek értelmében az embereket összekötő, klasszikus baráti kapcsolatok már nem léteznek, ehhez a ma embere már túl kicsiny. Ezt a vélemény így erősíti meg Zöldy Pál egy négy sorosban: „AMIG TE választod ki azt, /kinek adni akarsz, önmagadat akarod. Eltakarod a Napot”.

Simone Weil gondolatait is eszembe juttatják Zöldy Pál sorai, úgy érezzük, valóban vissza teremtésre lenne szükség, elérkezett az idő, amikor „lépcsőket kell vágni a teremtettből a teremtetlenbe, bele kell egyeznünk a nemlétbe.” Zöldy Pál pedig tudja, mi a feladata: „Meg kell tanuljam, / hogy arra se vágyakozzam, /ami az enyém.”

A Leszakadt kabátgombok rövid, tömör, lényeglátó opuszai is a férfisátorból hangzanak. A szerző a valóság disszonáns tényeit, megtapasztalásait koherens, harmonikus egységbe foglalja, ezáltal mindenkor úgy van összhangban az őt körülvevő világgal, hogy az olvasó is szeretne a nyomában szegődni, hiszen úgy érzi, végre megtalálhatja helyét a maga önmegteremtéséhez, s együtt mantrázza önnön feloldozásához a szerző szavait: „Lábnyom vagyok/az idő homokján/ Isten ujja nyoma rajtam/minden találkozás.”

Zöldy Pál: Civilben (zsebre gyűrt glóriával). Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024