Nekünk férfiaknak – legalábbis a zömének – megunhatatlan kedvenceink, életerőt, életcélt adó társaink a nők. Máté Péter még a zenére esküdött, jó magam úgy látom: nő nélkül mit érek én? Nőnaphoz igazodó könyvajánlónkban három kötetre hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Kép forrása

Nőbe foglalt irodalomtörténet

Fantasztikus dolog, hogy a magyar irodalom – már a 19. századtól fogva – egyre gyarapodó számban és szinte már elejétől csodálatos magasságokat érintve adott nekünk női szerzőket, írókat, költőket, tanulmányírókat, újságírókat, publicistákat. Köztük az egyik legfontosabb – szerintem legalábbis – Nemes Nagy Ágnes, akinek számos verses- és novelláskötete után a 2019-ben összegyűjtött interjúk és beszélgetések sorát felvonultató A gyufaskatulyától Prométheuszig címmel könyve kéri figyelmünket. A könyv szerkezetét tekintve valahol nagyon is egyszerű, az alkotóval az őt jól ismerő Kabdebó Lóránt magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár beszélget. Maga a beszélgetés szó igazából nem is jó kifejezés ide, valójában arról van itt szó, hogy Nemes Nagy Ágnes a Nyugat második nagy korszakától kezdve meséli el a saját és a magyar irodalom sorsát, átfogva így mintegy ötven évet. Persze ezt már sokan megtették, de tőle egy végtelenségig kikristályosodva elbeszélt irodalomtörténetet kapunk, ráadásul egy már egész csitri kora óta verselő, irogató, majd az idő előrehaladtával egyre jobban és szebben kibontakozó alkotói, de női alkotó világot ismerhetünk meg. Nemes Nagy olyan korszakoknak volt alkotó és polgári tanúja, mint a két világháború közötti Magyarország, az azt követő második világháború és a holokauszt pokla, ahonnan egyenes út vezetett a kommunista diktatúrába, s az 1956-os forradalom tengelytörést hozó eseménysorán túl lévő Kádár-kori konszolidálódó társadalmi és művészeti életbe. Soha senki nem tudná úgy elmesélni Magyarország 20. századi történetét úgy, ahogy Nemes Nagy Ágnes tette, hiszen teljes női mivolta, nagyon is cizellált intellektusa, a magyar irodalmi, művészeti és közéleti területen kifejtett aktivitása, alkotói és művészetszervezői tevékenysége erre jogosítja fel. Kivételes érzékenysége, mindenre kiterjedő figyelme, rendkívül magas fokú tudása, alkotói képessége ezúttal egy elbeszélővé változtatja őt, ahogy az irodalomtörténész előtt megnyílik, hogy a szubjektumot objektummá varázsolja.

kép forrása/

Az irodalmár férfival egy hálóban élő irodalmár nő 

Gondolhatják, hogy nekünk esztergomiaknak milyen nagy dolog, büszkeség és valahol balítélet Babits Mihály városában élni. Az itt található emlékház, ahol a költő utolsó évtizedeit élte nemcsak alkotói vagy betegsége miatti évei miatt híresek, fontosak. Babitis az Előhegyi-villában élt szoros életközösségben Tanner Ilonával, alias Török Sophie-val és Ildikó nevű közösen nevelt kislányukkal. A Jónás-könyve alkotója, akinek munkásságában külön ciklus számít az esztergomi éveknek sokféle módon került elemzésre, tanulmányozásra. A tavaly decemberben elhunyt királyvárosi író, publicista Onagy Zoltán sokakkal ellentétben nem a pátosz mentén gondolta és írta újra Babits és Török Sophie kapcsolatát. A 2006-ban kiadott Tavaszi iramlás ősszel című esszékönyvben Onagy ha kissé bulvárosan is, de valahol mégis kellő alapossággal csócsálja körül a végtelenségig visszafogott Babits és Török Sophie nexusát. Onagy az irodalomtörténet nyugatos alakjait teszi példának Babits ellenében, mondván, azok mennyit csajoztak, mi több, például lakótársa, Szabó Lőrinc rendre elszerette Babits barátnő aspiránsait. Onagy azzal a kérdéssel fordul az olvasók elé, hogy miként értelmezheti az irodalomtörténeti kurzus és a közönség is, hogy Babits és Török kapcsolata ideális, vagy akár idealizált lett volna. A pikáns részletektől sem mentes fantáziálásban végül egy elég borús kép alakul ki a már-már aszexuális költőfejedelemről, és a nemkülönben besavanyodott költőnő feleségről. Pedig, ahogy más, hasonló témájú tanulmányból tudjuk, sok nő kívánta, hogy Babits párja, felesége legyen. Ezek között a legnagyobb durranásnak Boncza Berta, vagyis Csinszka számított, aki Ady halála után egész kampányt indított annak érdekében, hogy levelezéssel, másféle üzengetéssel megnyerje a Nyugat későbbi főszerkesztőjének kegyeit, kezeit. (Jegyezzük meg: sikertelenül.) A Tavaszi iramlás ősszel ezt is említve voltaképpen azt a Babitsot ábrázolja, akit hidegen hagytak a női bájak, testét-lelkét, s egész valóját alkotói, művészetszervezői munkásságának szentelte. Török Sophie pedig egy különleges sorsvállalással lett egyéni női ikon, aki talán, ha jó az összevetés, Petőfi Szendrey Júliájához, vagy akár Ady Csinszkájához hasonlóan költőiségéből volt kénytelen az ikon árnyékában szinte csakis nővé visszaegyszerűsödni.

kép forrása

Pedofil áldozataként nővé érő lányok

Megjelenése évében, 2019-ben még a kanyarban sem volt a pedofília, mint közbeszédbeli gyakori téma, de Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regénye ettől függetlenül felkavaró alkotás. A kötetet azért is választottam a mostani csokorba, mert nekünk, férfiaknak sokszor fogalmunk sincs, hogy pusztán alapvető normálisnak mondható tulajdonságaink miatt a nők néha milyen farkasoknak látnak minket. Mert a nő, a lány, tényleg a gyengébbik nem. Péterfy-Novák pedig a lehető legrosszabb változatot ábrázolja, a gyenge nő, a lányka védelmét alapvetően biztosítani hivatott apa, az erős férfi brutális árulásával felérő támadását. A megjelenés évében már ajánlottam olvasóinknak a könyvet. Akkor többi között így fogalmaztam: „Péterfy-Novák Éva ennél sokkal árnyaltabban, kifinomultabban, a valóság talaján próbált maradni, így Az apád előtt ne vetkőzz című regénye előtt számos interjút készített pedofilok áldozataival. A regény nemcsak a tabuk, a hallgatás oszlopának ledöntését hozta, hozhatja el, de komoly mélységében mutatja be – ez esetben – a családon belüli gyerekmolesztálás, szexuális zaklatás meglehetősen nyomasztó témáját. (…) Péterfy-Novák következetesen felépített története a pedofília feltérképezésére tesz kísérletet. A világos értés, megértés, tisztánlátás érdekében most itt ez a könyv, melyben olyan kérdések mentén tárul elénk a pedofília, mint, például: örökletes-e, betegsége-e, kivédhető-e, átbeszélhető-e, nyilvánosság elég vihető-e, megbocsátható-e a pedofília? A válaszokat ezúttal az olvasónak kell megadnia.”