Kovács Rita könyvét éppen szigligeti tartózkodásom idején kezdtem el olvasni, így nem csak képzeletben tudtam bejárni az általa megírt helyszíneket (jelesül a Szent György-hegyet és környékét), hanem a valóságban is, és mondhatom: ennél – akár méterre! – pontosabb, alaposabb leírást még nem olvastam földrajzi tájegységről. Pedig a helyszín csak háttér, és csak egyik háttér: a könyv Budapesten és a 16. századi Velencében – is – játszódik, és ez ugyancsak különlegessé teszi.

Kép forrása

A reneszánsz Velence

Eszter, a könyv főhőse ékszerkészítőként dolgozik Budapesten, szabadidejében viszont a Balaton közelében vásárolt házikójában pihen, ahol megismerkedik egy Bálint nevű férfival – mint a könyv fülszövege (egyébként rendkívül pontosan) írja: „kapcsolatuk (…) a munka, a barátság és a szerelem hármas határvidékén billeg”. Egy nap Eszter talál egy gyönyörűen megmunkált, régi és rejtélyes fülbevalót, és egyszerre – talán az ékszer segítségével –Velencében találja (álmodja? képzeli?) magát: „megismeri a 16. századi Velence ötvöseinek és a fényűző paloták lakóinak titkokkal és szenvedéllyel teli világát.”

A kötet sava-borsát éppen ezek a velencei részek adják (összesen háromszor jelenik meg a kötetben a korabeli város); egyébként egy nagyon igényesen megírt, de klasszikus szerelmi (szerelemre törekvési?) regény lenne, széles kitekintéssel és meggyőző rálátással az ékszerkészítés, az ötvösművészet világára és metafizikájára („…Gábor darabjaiból nekem hiányzott valami plusz, talán a játékosság. Az ő ékszerei a maguk nemében csodásak, de komoly, bizonyos értelemben súlyos darabok. Az én személyiségem más. Tudtam, hogy sokat fogok kísérletezni. A divat, a design világában egyre jobban el lehetett adni azokat a dolgokat, amiket a készítő személyesen, nem pedig modelleken mutatott be. Ehhez szereplést szerető és a külsejével bánni tudó emberekre volt szükség. Én olyan technikákat, anyagokat akartam keresni, amelyek folyamatos megújulásra, variációkra, saját magunk és mások meglepésére adnak lehetőséget. Szeretem a nemesfémeket és a drágaköveket, de meg akartam bolondítani őket. Azon töprengtem, ezt milyen anyagokból tehetném”).

Kép forrása

A modern Budapest

Hasonlóan színesen mutat a budapesti éjszakai és kávéházi életre (rengeteg létező helyszín említése, aprólékos leírása és néhány találó szóval való jellemzése), a részben a fentiekből eredeztethető szerelmi élet és hitvallás taglalására („Ismersz te olyat, aki egyáltalán nem bántott meg? Mert én a saját életemben nem tudok ilyenről. Az energiáim nagy részét arra fordítom, hogy megpróbálom nem magamra venni az emberek gyengeségeit. Lassanként úgy kezelek mindenkit, mintha hibás smaragddal lenne dolgom. Befestem a foglalatot feketére, hogy ezek a hibák legalább ne legyenek szembetűnőek”), illetve a művészetekkel kapcsolatos telitalálatszerű megfogalmazásokra („Valahányszor megnézek egy kiállítást, mindig megdöbbenek, mennyire semmi köze egy korábban albumban látott műtárgyfotónak az eredeti festményhez. Ahhoz, hogy az örökkévalóságot, a tökéletességet lássuk megcsillanni a képen, az eredeti fizikai jelenléte kell”).

Az olvasó szívesen merül el ezekben, mégis az egyszerre egzotikusnak és izgalmasnak tűnő velencei részek mélyítik jelentős alkotássá a kötetet. Kicsit furcsa ugyan, hogy az elbeszélő-főhős mennyire természetesnek veszi, hogy voltaképpen időutazásokban vesz részt (nem sokat lamentál a dolgon, legfeljebb ennyit: „Lehetséges, hogy álmodom, ábrándozom, az időutazás tehát az elmém játéka. Nem lenne meglepő, mert élénk a fantáziám. Bár valóságosnak érzékelni azt, hogy egyik pillanatról a másikra a reneszánsz kori Velencében találjuk magunkat, józan ésszel elgondolva tébolynak tűnik. De vajon hol a határ a burjánzó fantázia és az őrület között?”, aztán menten gördül is tovább a sztori).

Kép forrása

Az időtlen Balaton-felvidék

De lehet, hogy éppen ez az elegancia adja a természetesség lenyűgöző báját, és végső soron jót tesz a történetnek, tehát semmiképpen nem kifogásként említem. A szerelmi szál és a vele való nyűglődés lehet, hogy többeket elriaszt, de garantálható módon elegendő mennyiségű titokzatosság és izgalom is van a könyvben, amelyek a másféle ízlésű olvasókat is kielégítik. (Az viszont igen nagy bátorságra vall a Bálint részéről, hogy egy, a Zsivágóban átborozott este végén sörrel zár – „…felhajtotta a maradék fél korsó sört” –; de hát ízlések, pofonok és gyomortoleranciák.)

Mindenesetre a Balaton-felvidék leírása pompázatos és erős atmoszférájú, a reneszánsz kori Velence megidézése ragyogó, a budapesti helyszínek csiklandóan ismerősek, és se szeri, se száma az ötvösművészetről szóló remek mondatoknak: „Amikor az ötvösséget, ezt a kreatív, töprengő, művészi foglalkozást választottam, már tudtam, hogy nagy szükségem van hozzá az anyag szeretetére, ismeretére is. Az, hogy egy kreatív munkában az anyaggal ilyen szoros kapcsolatot kell kialakítanom, biztonságérzetet ad. Talán attól félek, hogy az érzéseim, a fantáziám és az ábrándjaim eluralkodnak rajtam, és kicsúszik a kezem közül az irányítás és az élet. De ha ötvös vagy, és minden pillanatban kontrollálnod kell a mozdulataidat, milliméter pontosan kell dolgoznod, akkor erre kisebb az esély.”

Kovács Rita: Aranymetszés. Prae Kiadó, Budapest, 2023.