Ahogy közeledik az apokalipszis, úgy kedvelem meg az apokalipszisről szóló könyveket – egyebek mellett hasznos tippeket is tanulok belőlük. Így voltam a Menekülés a tóhoz című remekművel, és így vagyok most Octavia E. Butler Földmag-duológiájának első kötetével, A magvető példázata című (egyre kevésbé) sci-fi művével. (A könyv folytatásáról, A talentumok példázata című kötetről hamarosan szintén írok.)

Octavia E. Butler Kép forrása

A lány és a vérszomjas hordák

A disztópikus regény 1993-ban született, és az akkor még megnyugtatóan távolinak tűnő szinte-napjainkban játszódik, 2024-gyel kezdődően: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és főleg tartós vízhiány sújtja az emberiséget, újra dúl a rabszolgatartás, és még szerencsésnek mondhatja magát, aki így életben marad. A főhős, Lauren Olamina, aki a történet kezdetekor tizenöt éves, és családjával együtt Los Angeles külső területén él családjával egy megerősített negyedben – erre szükség is van, mivel az egész országot kóborló, vérszomjas hordák és egy bizonyos új típusú kábítószer hatása alatt álló emberek lepik el, akik gyújtogatnak, ölnek, erőszakolnak és fosztogatnak mindenkit, aki náluk védtelenebb. A kislány meglepően érett, ráadásul hiperempátiával is küzd szintén drogos édesanyja örökségeképpen – ez egy ritka betegség, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben; ez pedig nem sok jót ígér a káoszba és erőszakba fulladt országban.

Lauren tudja, hogy a védett hely nem sokáig marad védett, ezért eszmélése óta arra készül, hogy északra megy (az apokaliptikus történetek alapgondolata, hogy a hősök – a jobb, élhetőbb élet reményében – mindig valahova igyekeznek, gondoljunk csak a nemrég elhunyt Cormac McCarthy Az út című remekművére); félelmei sajnálatosan beigazolódnak, fosztogatók törnek be a negyedükbe, a családját lemészárolják, neki pedig menekülnie kell a farkastörvények uralta Amerikán keresztül.

A magvető példázata Kép forrása

Itt a paranoia életet menthet

Találkozik túlélőkkel, akiknek a könyv során egyfajta szellemi-spirituális vezetőjévé válik (mindez nem holmi lapos teologizálás, hanem vérrel és kínlódással túlélt mindennapok eredménye), ugyanis a kezdetek óta fogalmazódik meg benne egy új hitvilág alapja, amely az egész emberiség számára a túlélést jelentheti. A hitvilág gyakorlatba ültetése a folytatásban, a második kötetben, A talentumok példázata című regényben várható, A magvető példázata egyelőre egy rettenetes történésekkel tűzdelt „road movie”, a teljesen lealjasodott emberről szóló antibeszély, a közösség erejéhez és a magát fegyverrel megvédeni képes emberhez szóló óda.

Ebben a világban (amely a várakozásokkal ellentétben nem hirtelen, hanem fokozatosan lett ilyen: („Régebben robbanást, nagy összeomlást, a negyedet megsemmisítő, hirtelen lecsapó káoszt vártam. Ehelyett apránként hanyatlik, hullik szét minden”) az marad életben, aki hamarabb lő vagy szúr, itt „a paranoia életet menthet”: ölj meg mindenkit, aki ellenedre tör, vagy akár csak gyanús, és haladj tovább a célod felé, így talán van esélyed túlélni és megvalósítani a terveidet, illetve megmenteni az emberiséget (bár a második kötetet még nem olvastam – csak a fülszövegét –, de minden bizonnyal ebbe az irányba megy majd a történet).

A másik, és talán még ennél is fontosabb példázat és motívum: a közösség erejének apoteózisa. Sok, a minden bizonnyal ránk köszönő apokalipszissel foglalkozó szakember megírta már, hogy az esetleges túlélőknek csak akkor lesz esélyük, ha közösségekbe szerveződnek, összeadják a tudásukat és erejüket, és együtt próbálnak működni, túlélni – erre Octavia E. Butler könyvében is jócskán van példa, sőt maga az egész regénytörténet ezt példázza: „Nem érdekel a világűr. Azt a részét megtarthatod magadnak. De ha közösséget szeretnél szervezni, amelyben az emberek vigyáznak egymásra, és nem kell megalázkodniuk egymás előtt, benne vagyok.”

Hamarosan érkezik Kép forrása

Felkavaró, szörnyű és csodálatos

A szikár és ijesztő tények mellett sok minden szóba kerül, sok minden igencsak sajátos megvilágításban: Isten léte vagy nemléte, illetve minősége és természete (ez az egyébként, ami Laurent is foglalkoztatja, és naplójegyzeteiben – versekbe szedett példázatokon keresztül – kidolgozza az új hitvilág alapjait), a fegyverviselés és a gyilkolás lélektana, a túlélés módszertana, gondolatok arról, hogy az emberek a legnagyobb baj kellős közepén is szerelembe esnek és gyermeket vállalnak, sorjáznak a bizarr („Bizarr, mennyire hétköznapi dolog lett számunkra, hogy a földön fekve hallgatjuk, ahogy a közelben emberek próbálnak végezni egymással”), illetve döbbenetes jelenetek, mint például a rész, amelyben a hősök megérkeznek a sokak által az évszázadok során megénekelt óceánhoz, és csak annyi gondolatuk támad, hogy milyen sok víz, mégsem lehet meginni: „Ma késő délután látótávolságba került az óceán. Még soha nem láttuk, úgyhogy muszáj volt közelebb mennünk, megnéznünk és letáboroznunk oda, ahonnan látjuk, halljuk, érezzük az illatát. Az elhatározást tett követte: mezítláb, feltűrt nadrágszárral a hullámokba gyalogoltunk. Néha egyszerűen csak megálltunk, és megbámultuk: íme, a Csendes-óceán, a földkerekség legnagyobb, legmélyebb víztömege, amely csaknem a fél bolygót beborítja. Mégsem tudtunk inni belőle. Harry az alsónadrágjára vetkőzött, és beljebb gázolt, mígnem a hűvös víz a mellkasát nyaldosta. Természetesen nem tudott úszni. Egyikünk sem tud. Sosem láttunk úszásra alkalmas kiterjedésű vizet.”

Felkavaró, szörnyű és csodálatos remekmű ez a könyv a várható jövőről, és a felszíni kalandtörténetet a hitvilág alapját képező Földmag-részletek és idézetek még mélyebbé teszik – de enélkül is eléggé fenyegető és elgondolkodtató történet… és hát éppen napjainkban játszódik.

Octavia E. Butler: A magvető példázata. Fordította: Huszár András. Agave Kiadó, Budapest, 2021.